Gazdaság
hir6.hu, 2011. Május 29. 10:30
Tovább erősödik a használt autók magyarországi piaca, azonban a jelenlegi helyzetben egyre nehezebb jó minőségű autót találni - állapítja meg elemzésében az országos értékesítési hálózattal rendelkező Weltauto.
hir6.hu, 2011. Május 29. 10:30
Tovább erősödik a használt autók magyarországi piaca, azonban a jelenlegi helyzetben egyre nehezebb jó minőségű autót találni - állapítja meg elemzésében az országos értékesítési hálózattal rendelkező Weltauto.
hir6.hu, 2011. Május 29. 09:27
Az ajánlatkérő Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt. által becsült 7,2 milliárd forint helyett 4,2 milliárd forintért vállalta, hogy rendezi - a budapesti 4-es számú metróvonal I. szakaszának beruházásához kapcsolódva - a Baross teret a nyílt közbeszerzés nyertese, a STRA-MASZ 2011 Konzorcium.
hir6.hu, 2011. Május 28. 14:46
Újabb három évre Kovács Árpádot, a Szegedi Tudományegyetem tanárát, az Állami Számvevőszék korábbi elnökét választotta elnökévé a Magyar Közgazdasági Társaság tisztújító küldöttközgyűlése május 27-én, pénteken. A 2014 májusáig szóló ciklusban a társaság alelnökei: Balázs Péter, a CEU professzora, volt külügyminiszter, az Európai Bizottság korábbi tagja; Bod Péter Ákos, a Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, volt jegybankelnök; Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója és Török Ádám akadémikus, a Pannon Egyetem egyetemi tanára lettek.
hir6.hu, 2011. Május 28. 11:10
A magyaroknak egyelőre alig több mint két százaléka pályázott osztrák, német, svájci vagy liechtensteini állásokra annak kapcsán, hogy a négy ország a hónap elején megnyitotta munkaerő-piacát az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott közép-kelet-európai tagállamok munkavállalói előtt - derül ki a Trenkwalder személyzeti szolgáltató cég legfrissebb nemzetközi felméréséből, amelyet idén áprilisban on-line megkérdezéssel készítettek.
hir6.hu, 2011. Május 27. 17:28
Párhuzamosan, Gyulán és Gyomaendrődön zárta a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja azt az állás- és képzésbörzét, amelynek során körbejárták a megyei kirendeltségeket. A hír6.hu a Hármas-Körös parti városban járt.
hir6.hu, 2011. Május 27. 09:16
Június 1-jétől a szerb jegybank korábbi elnöke veszi át az egyik legnagyobb magyarországi kereskedelmi bank, az Erste csúcsvezetői pozícióját. A leendő elnök-vezérigazgatót a Figyelő által megkérdezettek nemcsak kiváló bankárnak, de nyitott és "jó fej" vezetőnek írták le, aki eddig minden környezetben megszerettette és elfogadtatta magát.
hir6.hu, 2011. Május 26. 17:59
Kiss Józsefet választotta meg új elnökének a Gyulai Idegenforgalmi Egyesület. A közgyűlésen az alelnökök és a titkár személyéről is döntöttek.
hir6.hu, 2011. Május 26. 14:50
Az
Új Széchenyi Tervben mintegy 173 milliárd forint áll rendelkezésre a
vállalkozások fejlesztésére - mondta Szöllősi László, a Nemzetgazdasági Minisztérium
(NGM) helyettes államtitkára csütörtökön, Budapesten.
hir6.hu, 2011. Május 25. 21:09
A Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja május 13-án kezdte el több helyszínből álló állásbörzéjét. Szerdán Szeghalmon kerül sort az újabb eseményre, ahol 50 munkáltató, 112 munkahellyel várta az érdeklődőket.
hir6.hu, 2011. Május 25. 20:20
Kiválósági központokat létesít a Miskolci Egyetemen uniós támogatásból. A több mint 2 milliárdos, most indított TÁMOP-projekt az egyetem stratégiai területei mentén szervezett négy központ kialakítását finanszírozza, míg "A felsőoktatás minőségének javítása kiválósági központok fejlesztésére alapozva a Miskolci Egyetem stratégiai kutatási területein" című TIOP-projekt az ezekhez szükséges kutatási infrastruktúra fejlesztését támogatja mintegy 1,2 milliárd forint értékben. A projekt részleteiről a május 25-i nyitókonferenciáján számoltak be.
hir6.hu, 2011. Május 25. 19:07
A békéscsabai Réthy Pál Kórház közüzem, ezért a szolgáltató nem kapcsolhatja le a közüzemi szolgáltatást, a hőellátást az intézményben - közölte a kórházat fenntartó város polgármestere szerdán az MTI érdeklődésére. Vantara Gyula (Fidesz) ezzel a pénzcentrum.hu internetes portál azon írására reagált, amely szerint a kórháznak május végétől nem szolgáltat fűtési hőenergiát, használati meleg vizet és gőzt a beszállító Nádem Kft., mert nem kap gázt a Főgáz Zrt.-től.
hir6.hu, 2011. Május 25. 15:04
A Mol 21,2 százalékának megvásárlására fordított pénzt a kormány nem szórta, nem pazarolta el, nem elégette, nem felélte, hanem visszaszerzett vele egy nagyon komoly vagyonelemet - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón a nyilvánosság előtt megjelent kritikákra válaszolva.
hir6.hu, 2011. Május 25. 11:16
Egy holland fejlesztésnek köszönhetően a hagyományos erőművek 40 százalékos hatásfokát messze meghaladó, 107 százalékos hatékonysággal termelhet ezentúl mindenki elektromos áramot otthon, a saját gázkazánjával. Az új eljárás alkalmazásával 60 százalékkal kevesebb szén-dioxid kerül a levegőbe. A háztartások fel nem használt többlettermelését az áramszolgáltatók megvásárolják.
hir6.hu, 2011. Május 24. 15:19
Magyarország kedden visszaszerezte 21,2 százalékos Mol-tulajdonrészét Oroszországtól - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten.
hir6.hu, 2011. Május 24. 14:01
Budapesten is megrendezik a világszerte nagy sikerrel működő Gadget Expot, azaz szórakoztatóelektronikai kiállítást és vásárt. A rendezvényen a látogatók megnézhetik, kipróbálhatják és meg is vásárolhatják a legizgalmasabb és legújabb technikai újdonságokat. A szervezők húszezer látogatóra, több mint kétszáz kiállítóra és regionális érdeklődésre számítanak.
hir6.hu, 2011. Május 24. 13:03
80 férőhelyes, új bölcsődét avattak kedden, a békési Fábián utcában. Az intézmény megépítésére az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-alföldi Operatív Program keretében közel 198 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az önkormányzat.
hir6.hu, 2011. Május 24. 13:03
80 férőhelyes bölcsődét avattak kedden, a békési Fábián utcában. Az intézmény megépítésére az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-alföldi Operatív Program keretében közel 198 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az önkormányzat.
hir6.hu, 2011. Május 24. 10:04
27 éve nem minősítettek egyetlen magyar várost sem gyógyhellyé. Sárvár most erre címre pályázik, ha sikerül az ország 14. gyógyhelye lehet a fürdőváros. Ennek elérése érdekében, az elmúlt években már több, milliárdos összegű fejlesztést hajtottak végre. Becslések szerint: a minősítés 25-30 milliárd Ft beruházást indukálhat a városban, amelynek jelentős része turisztikai fejlesztésként valósulhatnak meg.
hir6.hu, 2011. Május 23. 16:22
Vasárnap ért végett a 18. alkalommal megrendezett Csaba Expo. Váradi Zoltán, vásárigazgató értékelte a négynapos eseményt a hír6.hu kamerája előtt.
hir6.hu, 2011. Május 23. 13:17
Négy forinttal csökken a benzin ára szerdától a hazai töltőállomásokon - erősítették meg piaci források a holtankoljak.hu értesülését. A gázolaj ára ezen a héten nem változik. Így a benzin országos átlagos ára 376 forint lesz, a gázolaj átlagára 360 forint marad.
hir6.hu, 2011. Május 23. 10:24
Célegyenesben van a magyar elnökség a gazdasági kormányzásról szóló uniós szintű szabályozások véglegesítésével - jelentette ki Pelczné Dr. Gáll Ildikó európai parlamenti képviselő. A keretrendszer már megvan, júniusban kerül majd az Európai Parlament plenáris ülése elé a gazdasági kormányzásról szóló jogszabálycsomag. Többek között ez hangzott el azon az újságírói szemináriumon, amelyet az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája szervezett Egerben a gazdasági kormányzás témakörében.
hir6.hu, 2011. Május 23. 09:52
Negyedével, 75 millió euróra növelte adózás előtti nyereségét a tavalyi év azonos időszakához képest a spanyol Fagor háztartásigép-gyártó vállalat. A társaság 1400 millió eurós forgalom mellett 19,3 millió eurós működési eredménnyel zárja az üzleti évet, szemben az előző időszak 10,4 millió eurós eredményével.
hir6.hu, 2011. Május 23. 08:39
Három generáció számára nyújt kikapcsolódási lehetőséget és a határon túlról is várja vendégeit Berettyóújfalu fürdője, ami mostantól méltán tekinthető a bihari régió kiemelkedő turisztikai és gyógyászati központjának.
hir6.hu, 2011. Május 22. 17:19
Harmadik hete folytatódott a gyengülés a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX május elején még 24 ezer pont fölött volt, jelenleg pedig 23 ezer pont alatt jár. Az index 22.624,50 ponton zárt pénteken, 713 ponttal, 3,06 százalékkal alacsonyabban az egy héttel korábbi záróáránál. A 2010. december végi 21.327 pontos értékénél jelenleg 1.297,5 ponttal, 6,1 százalékkal magasabban áll. A vezető részvények mindegyike veszteséggel zárta a hetet. A piaci aktivitás továbbra is alacsony, a heti részvényforgalom 64 milliárd forint volt, ugyanannyi, mint egy héttel korábban.
hir6.hu, 2011. Május 22. 10:26
Az év első négy hónapjában a tavalyihoz képest jelentősen emelkedett a Horvátországba látogató magyar vendégek száma, a biztató évkezdet ellenére a horvát idegenforgalmi szakemberek óvatosak, örömmel veszik, ha a tavalyihoz hasonló számú magyar tölti majd az idejét az Adriánál.
hir6.hu, 2011. Május 21. 16:41
Az "európai gazdasági kormányzásról" való megállapodást szorgalmazta Martonyi János szombaton egy ausztriai fórumon. A magyar külügyminiszter a Furth bei Göttweig mellett álló Göttweig Apátságban megrendezett Európa Fórumon nagy előrelépésként értékelte, hogy a 27 tagállamnak márciusban sikerült egyetértésre jutnia a tagállamok gazdaságpolitikájának szorosabb összehangolásáról szóló hat jogszabály-javaslatról. Ugyanakkor annak a meggyőződésének adott hangot, hogy azokat még június végéig véglegesen jóvá kell hagyniuk az európai uniós intézményeknek.
hir6.hu, 2011. Május 20. 14:43
Az International Tax Review, nagy tekintélyű nemzetközi adózási szaklap 2011-ben a Deloitte Zrt.-t választotta az év adótanácsadó cégének Magyarországon; közép-európai anyavállalatát pedig Közép-Európa legjobbjává.
hir6.hu, 2011. Május 20. 13:19
Jelentős előrelépés történt a bankszövetség és a kormány közötti tárgyalásokon, pénteken több pontban sikerült megállapodásra jutni, a nemzetgazdasági miniszter például egyetértett abban, hogy a svájci frank alapú hitelek törlesztő részletének számításakor 180 forinton rögzítsék az árfolyamot.
hir6.hu, 2011. Május 19. 17:12
Christine Lagarde francia gazdasági, pénzügyi és ipari miniszter lehet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) következő vezérigazgatója, csütörtöki sajtóértesülések szerint őt támogatja Németország és az Egyesült Államok is.
hir6.hu, 2011. Május 19. 16:05
Bombariadó zavarta meg a XVIII. Csaba Expo Nemzetközi Kiállítás és Vásár mai megnyitóját a városi sportcsarnoknál, szerencsére alaptalannak bizonyult Váradi Zoltán vásárigazgató aggodalma. A vásárdíjat Végh László, a Csabatáj Zrt. elnöke vehette át a színpadon Erdős Norbert kormánymegbízottól.
hir6.hu, 2011. Május 19. 14:24
A gazdasági válság hatására árérzékenyebbé és tudatosabbá váltak a magyar vásárlók, és a bevásárlási alkalmak is tervezettebbek lettek. Az elmúlt évekhez képest kevesebbszer megyünk vásárolni. A vásárlási helyszínek megválasztásakor az áru frissessége, az árszínvonal és a választék továbbra is a legfontosabb szempontok, viszont megnőtt annak a jelentősége, hogy az adott bolt vagy lánc milyen akciókat és promóciókat kínál a vásárlók számára - derül ki a GfK Hungária Háztartáspanel kutatásából.
hir6.hu, 2011. Május 19. 09:17
Mivel eltűntek azok a gigaprojektek, amelyekre eredetileg tervezték, most kisebbre szabja a legnagyobb magyar tulajdonú informatikai céget, a Synergont a megújult vezetés - írja a Figyelő legfrissebb számában.
hir6.hu, 2011. Május 18. 15:56
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter azt javasolta a Magyar Bankszövetségnek, hogy a devizahitelesek esetében rögzítsék a frank árfolyamát 160 forinton, az euró árfolyamát pedig 250 forinton - jelentette szerdán a Reuters hírügynökség. A beszámoló megjelenése után a forint kéthavi mélypontra gyengült.
hir6.hu, 2011. Május 18. 15:02
Az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb fejlesztése zajlik a VM Kelet-Magyarországi Agrár-szakképző Központban(ASZK). A hat tagintézményt magában foglaló oktatási intézmény egy, még 2009-ben elnyert 373 millió forintos támogatás eddigi eredményeiről tartott sajtótájékoztatót Gyomaendrődön.
hir6.hu, 2011. Május 18. 11:53
Az adóhivatal 2001 óta folyamatosan nyilvánosságra hozza hetente azoknak a cégeknek a névsorát, amelyek ellen adóvégrehajtási eljárást indított. Bár az adóhatóság tíz év alatt a végrehajtási intézkedések számát éves szinten meghatszorozta, a hátralékok összege ennek ellenére négyszeresére nőtt - tájékoztat a feketelista.hu portál. A szigorítások ellenére az elmúlt években az adózási morál lényegesen nem javult. Ehhez kétségtelenül hozzájárult az utóbbi évek pénzügyi válsága, minek következtében jelentősen megcsappantak a bankszámlákról inkasszálható összegek.
hir6.hu, 2011. Május 18. 07:02
Nem könnyű ember a bihari, mezőgyáni, származású Váradi Zoltán, de mindenképpen oda kell figyelni a szavára. Képzeljék csak el: komolyan is gondolja azokat a gondolatait, észrevételeit, amelyeket őszintén ki is mond! Beszélgetésünk apropóját, a május 19-én, csütörtökön nyíló 18. Csaba Expo adta, mert hiszen ki az az „őrült", aki ma kiállítást rendez az ország rendszerváltozás óta egyik legjobban lecsúszott megye székhelyén?
hir6.hu, 2011. Május 17. 15:23
Önálló vállalkozás létrehozásával lép a kedvezményes utalványok piacára a Magyar Posta Zrt. A társaság tulajdonában lévő, áprilisban bejegyzett Posta Paletta Zrt. első lépésként étkezési utalványaival jelenik meg, de a jövő év végére a hazai piac 10-15 százalékát szeretné megszerezni.
hir6.hu, 2011. Május 17. 14:06
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 46 millió forint bírságot szabott ki a csomagküldő kereskedelemmel foglalkozó Parapszichológiai Centenáriumi Központ Kft.-re, mert szerintük 2008 januárja és 2010 júliusa között a cég tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattal tévesztette meg a fogyasztókat - közölte a GVH az MTI-vel.
hir6.hu, 2011. Május 16. 13:08
Három év alatt összesen 217 milliárd forint költségvetési megtakarítást eredményezhet a rokkantsághoz, egészségkárosodáshoz kapcsolódó ellátások átalakítása a nemzetgazdasági miniszter közlése szerint. Matolcsy György egy írásbeli kérdésre adott válaszában kitért arra is, hogy a rokkantnyugdíj, baleseti rokkantsági nyugdíj és egyéb nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások - a korhatár betöltéséig - a jelenlegi formájukban megszűnnének, és egészségkárosodási ellátássá alakulnának át
hir6.hu, 2011. Május 16. 11:25
Két, daganatos megbetegedések felismerését szolgáló orvosi szoftver prototípusát készítették el a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a GE Healthcare (GEHC) munkatársai egy kutatás-fejlesztési program keretében - tájékoztatta Fidrich Márta, a GEHC szegedi irodájának vezetője az MTI-t. Közlése szerint a program 2009 áprilisában indult, összköltsége 221 millió forint.
hir6.hu, 2011. Május 16. 09:03
A szezon kezdetével újdonságokkal tarkított éles verseny indul az utasbiztosításokat kínáló hazai társaságok között. Már 9 biztosítónál köthetünk - korábban elképzelhetetlennek tűnő - azonnali hatállyal induló utasbiztosítást és új termékként jelenik meg, a kifejezetten motorosoknak szóló speciális utasbiztosítás is - áll a Biztosítás.hu internetes alkusz legfrissebb közleményében.
hir6.hu, 2011. Május 16. 08:04
Törvényes úton, legális adóparadicsomot hozott létre Tápiószentmiklós község, a településen az idei évtől sem iparűzési adó, sem építményadó nincs - írta hétfői számában a Magyar Nemzet. A lap szerint ennek köszönhetően két hónap alatt 23 cég települt ide - zömmel szállítmányozók -, és ez a szám az év végére meghaladhatja az ötvenet.
hir6.hu, 2011. Május 15. 13:09
Hétvégi nyilatkozataiban az Európai Központi Bank elnöke visszautasította, hogy néhány tagállam tartósan fennálló adósságválsága miatt veszélyben lenne az euróövezet. "Nincs euróválság" - szögezte le Jean-Claude Trichet. Ami jelenleg néhány országban megfigyelhető, az elsősorban az államháztartások adósságválsága.
hir6.hu, 2011. Május 15. 10:53
A hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum több egymáshoz kapcsolódó pályázati forrás segítségével alapjaitól újul meg, köszönhetően egy másfél milliárd összköltségű beruházásnak.
hir6.hu, 2011. Május 15. 10:45
A lengyelországi Łódźban a kelet- és közép-európai biotechnológiai és élettudományi vállalatok szakmai képviseletére és együttműködésük erősítésére, a tudományos eredmények mielőbbi hasznosításának támogatására létrehozott üzleti fórumot, a BioForum üzleti találkozót a lengyel Bio-Tech Consulting Ltd. szervezésében. Az eseményem Magyarországot két szegedi cég képviselte.
hir6.hu, 2011. Május 14. 15:31
Kötelező pályázati elem, mégis kevesen használják kommunikációs fogásként, pedig a társadalmi nyilvánosság biztosításának kötelezettsége, vagyis a disszemináció egyedi lehetőséget kínál a támogatott projekt és ezzel az adott márka erősítésére is. A disszemináció minden uniós kiírásnak rögzített eleme, amelynek teljesítése pályázati kötelezettség, elmulasztásával pedig a támogatási összeg lehívását kockáztatja a pályázó.
hir6.hu, 2011. Május 14. 09:05
A svájci frank alapú jelzáloghitelek mellett az euróban és a jenben felvett kölcsönökre is törlesztésiárfolyam-korlátozás lépne életbe 2015 közepéig - adja közre a kormány és a Magyar Bankszövetség között alakuló megállapodást szombati számában a Magyar Hírlap.
hir6.hu, 2011. Május 13. 13:15
Állás- és képzési börzét rendezett ma Békéscsabán a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja a hátrányos helyzetű álláskeresők számára a Békés Megyei Tudásház és Könyvtárban. Május 27-ig tart a dél-alföldi régió 27 munkaügyi kirendeltségének szervezésében az európai uniós Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) 1.1.2 decentralizált munkaerőpiaci programja.
hir6.hu, 2011. Május 13. 12:20
Az állam számára előnytelen PPP-megállapodásokata felelős állami gazdálkodás jegyében megszüntetik, és ezeknél a szerződéseknél csak a beruházás valós értéken történő elszámolását tudják elfogadni a kiváltáshoz, átalakításhoz - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter pénteken a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) Pénzügyi csúcstalálkozó rendezvényén, Budapesten.
hir6.hu, 2011. Május 13. 12:05
Helyi borász, Bodor László nyerte az idei Csongrádi Borverseny fődíját. A borvidék szakemberei további 23 arany és 38 ezüst minősítést osztottak ki. A versenyen a borvidék 39 termelője mutatta be összesen 119 borát a szakmai zsűrinek.
hir6.hu, 2011. Május 13. 11:12
Békés megye több, hátrányos helyzetű településén a a "Minden Gyerek Lakjon Jól" Alapítvány több ezer tyúkot osztott k, az arra rászoruló családok számára.
hir6.hu, 2011. Május 12. 18:14
Korszerűsödik a Csongrád Megyei Önkormányzat közművelődési és közösségi szerepvállalásának központjaként szolgáló Újszegedi Rendezvényház épülete. A felújítással egy olyan rendezvényközpont jön létre, mely európai mércével mérten is magas színvonalú szolgáltatásokat nyújt majd a látogatóknak.
hir6.hu, 2011. Május 12. 12:16
Már csak négy napjuk maradt május 16-ig az igénylésre azoknak a hallgatóknak, akik a tavaszi szemeszterben még szeretnének Diákhitelt kapni. A felvehető hitelösszeg akár 200 ezer - költségtérítéses hallgatók számára akár 250 ezer - forint is lehet. Aki most lekési az igénylési határidőt, az már csak a jövő tanévben kérheti ezt a kedvező, hitelbírálat nélkül elérhető speciális kölcsönt.
hir6.hu, 2011. Május 12. 10:35
A január elsejétől érvényes új adórendszer miatt a civilszervezetek becslése szerint 30 százalékkal is csökkenhet az egyszázalékos felajánlások összege - írja csütörtöki számában a Világgazdaság.
hir6.hu, 2011. Május 11. 14:08
Utolsó fázisánál tart a Dunamenti Erőmű G3 "Repowering" projektje, amely során a jelenleg elérhető legmodernebb technológiának megfelelő új turbinát helyeznek üzembe. Az erőművet üzemeltető GDF SUEZ mintegy 200 millió eurós beruházása a gazdasági nehézségek ellenére sem került leállításra, a tulajdonos mindvégig kitartott a magyarországi projekt kivitelezése mellett, amelyet saját erőből valósít meg.
hir6.hu, 2011. Május 10. 15:29
A betegek jelentős része nem szedi úgy a gyógyszerét, hogy azok ki tudják fejteni a tőlük elvárt hatást. A karácsonyi időszakban és a nyári szabadságolások idején Magyarországon is megfigyelhető a "gyógyszerszabadság", amikor egy beteg szándékosan hagy ki hosszabb-rövidebb időt a gyógyszerszedésben. Sokan a vitaminokat és az immunerősítőket rendkívül pontosan vásárolják, míg a krónikus betegségekre való gyógyszert csak időszakosan - derül ki a GfK Hungária legfrissebb kutatásából.
hir6.hu, 2011. Május 10. 13:06
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság által indított előadás-sorozat keddi állomása a Békéscsabai Ipartestület előadó termében zajlott. A konferencián szó esett a szavatosság-jótállás szabályairól, a fogyasztói kifogások intézéséről, valamint a javító-karbantartó szolgáltatások szabályairól. A rendezvényen nemcsak kis-és nagykereskedők, szolgáltatók, hanem középiskolások is megjelentek.
hir6.hu, 2011. Május 09. 15:16
Az elmúlt időszakban nem történt kilakoltatás Békéscsabán, ám 15-20 olyan adós van, akik több mint 100 ezer forinttal tartoznak a városnak.
hir6.hu, 2011. Május 09. 15:06
A múlt heti 4 forintos benzináremelés után ezen a héten 6 forinttal csökken a benzin ára. A gázolajé árzuhanásba kezdett: szerdától tíz forinttal lesz alacsonyabb az ára, mint a múlt héten, amikor három forinttal csökkent - erősítették meg a holtankoljak.hu értesülését piaci források.
hir6.hu, 2011. Május 09. 07:04
Május 1-jén a hagyományokhoz híven megnyílt a gyomaendrődi Liget Fürdő szabadtéri részlege is. A szezon kezdetére azonban vezetőváltás történt a fürdő élén, a lemondott Vodova János helyett Vass Ignác látja el az ügyvezetői teendőket. A vízügyi szakemberrel beszélgettünk a helyiek körében mindig nagy érdeklődést kiváltó létesítmény helyzetéről.
hir6.hu, 2011. Május 08. 10:20
Egy hét alatt 1,86 százalékot, 449,19 pontot veszített a BUX és a héten tartósan 24 ezer pont alá került. A szakértők szerint a korrekció jellemezte a hetet, de lehet, hogy trendfordulóhoz érkeztek a piacok.
hir6.hu, 2011. Május 08. 10:10
Újabb jubileum a Frühwaldnál. A tavaly 80 éves cégalapítási jubileumi év után idén a Magyarországon gyártott és eladott térkő mennyisége elérte a 15 millió négyzetmétert.
hir6.hu, 2011. Május 08. 07:32
Amennyiben megfelelnek a feltételeknek, akár ingatlanvásárlásra és felújításra is nyerhetnek hitellel kombinált vissza nem térítendő támogatást a mikrovállalkozások az Új Széchényi Terv vállalkozásfejlesztési programjának pályázatán. Akár veszteséges, munkavállalót nem foglalkoztató cégek és egyéni vállalkozók is jelentkezhetnek.
hir6.hu, 2011. Május 08. 07:32
Amennyiben megfelelnek a feltételeknek, akár ingatlanvásárlásra és felújításra is nyerhetnek hitellel kombinált vissza nem térítendő támogatást a mikrovállalkozások az Új Széchényi Terv vállalkozásfejlesztési programjának pályázatán. Akár veszteséges, munkavállalót nem foglalkoztató cégek és egyéni vállalkozók is jelentkezhetnek.
hir6.hu, 2011. Május 07. 15:21
A Nemzeti Vidékstratégia kiemelt programjaként a vidékfejlesztési tárca júniusban meghirdeti a tanyás térségek fejlesztését elősegítő pályázatokat - írja a gazdasag.hu.
hir6.hu, 2011. Május 06. 19:05
A magyar gazdaság- és pénzügypolitika fő irányairól, a gazdasági és politikai reformintézkedésekről tartott előadást Frankfurtban Orbán Viktor.
hir6.hu, 2011. Május 06. 17:35
A Debreceni Csoport Húsipari Kft. és a Húsipari Dolgozók Szakszervezete (HDSZ) között a cég debreceni gyárának bezárásáról folytatott konzultáció mai napon megállapodással zárult.
hir6.hu, 2011. Május 06. 17:03
Közel félmilliárd forintos uniós támogatással készült el Mezőkovácsházán az új járóbeteg szakellátó központ. A felújított, korszerű eszközökkel felszerelt intézményt pénteken adták át.
hir6.hu, 2011. Május 06. 13:15
Tarlós István főpolgármester szerint nagy a valószínűsége annak, hogy új tendert írnak ki a budapesti 2-es és 4-es metró szerelvényeire.
hir6.hu, 2011. Május 06. 10:45
A Pick Szeged Zrt. szegedi gyárában mérföldkőnek látszó esemény történt a napokban. Egyéves előkészítést követően magas rangú japán üzleti delegáció látogatott el Szegedre, hogy aláírják azt a hosszú távú szerződést a magyar élelmiszeripari cég és legújabb japán partnere között, mellyel a Pick jelentősen növelni tudja majd távol-keleti eladásait.
hir6.hu, 2011. Május 06. 07:12
Május 12-én adja át második ajándék autóját 100. születésnapja alkalmából a nemzetközi autógyártó cég magyarországi képviselete. A hófehér Chevrolet Orlando-t ezúttal a Magyarországon elsőként megalapított battonyai SOS Gyermekfalu kapja.
hir6.hu, 2011. Május 05. 18:11
Minden bizonnyal a világhírű, legalábbis európai hírű nyomdaalapító gyomai Kner Izidor és Kner Imre is örülne annak az országosan is egyedülálló fejlesztésnek, amelyről ma délután adott tájékoztatást a békéscsabai Marzek Kner Packaging Kft. Baross utcai üzemében a cégcsoport osztrák tulajdonosa, dr. Johannes Michael Wareka elnök-vezérigazgató és Kása István Zoltán ügyvezető igazgató.
hir6.hu, 2011. Május 05. 16:13
Március elsejével indult az a 2013. február 28-ig tartó projekt (START-UP-MODEL), amelyről ma délelőtt tartottak sajtótájékoztatót a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjában. A fő pályázó munkaügyi központ belga, portugál és francia modellek alapján ösztönzi új vállalkozások létrehozását Békés megyében.
hir6.hu, 2011. Május 05. 15:10
Vágó Gábor,
az LMP Lakhatási albizottságának elnöke sajtótájékoztató keretén belül
ismertette a Lehet Más a Politika devizahiteleseket segítő intézkedéseit.
Legfontosabb kérdések a lakhatáshoz való jog és a lakáshitelesek problémái
voltak.
hir6.hu, 2011. Május 05. 11:21
A legjobb reputációval rendelkező hazai telekommunikációs cég a Vodafone, az elektronika területén pedig a komáromi Nokia megítélése a legjobb. Az egészséggazdaság szektorban kimagaslik a Béres, míg a bankok és biztosítók mezőnyében a CIB került a ranglista élére. Mindez a B&P Braun & Partners megújult Reputation Rating kutatásának eredményeiből derül ki.
hir6.hu, 2011. Május 05. 09:01
Május 16-ig igényelhető a legtöbb gazdálkodót érintő, egységes területalapú, és további 20 jogcímen egyéb mezőgazdasági támogatás. A kérelmeket csak elektronikus úton lehet benyújtani a termelő saját, vagy megbízottja ügyfélkapuján keresztül teheti ezt meg.
hir6.hu, 2011. Május 05. 07:11
Három Békés megyei település(Zsadány, Végegyháza és Pusztaföldvár) is részese lett az Élelmiszerlavina nevű programnak. A projekt keretében vetőmag- és növényvédőszer-csomagokat juttattak el az érintett (országosan 14) községekbe.
hir6.hu, 2011. Május 04. 13:19
Az idén várható személyi jövedelemadó (szja) bevallásoknak még a felét sem nyújtották be eddig a bevallásra kötelezett magánszemélyek - mondta Honyek Péter, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivője szerdán az MTI-nek.
hir6.hu, 2011. Május 03. 20:21
A 18-64 évesek több mint 90 százaléka nem ítéli el hazánkban az illegális zeneletöltést, elsősorban azért, mert a legális zenéket túl drágának találja - derült ki a KutatóCentrum és a Marketing&Media közös felméréséből.
hir6.hu, 2011. Május 03. 19:08
Május elejétől három hétig alkatrészhiány miatt egy műszakban termel az esztergomi Magyar Suzuki Zrt. - tájékoztatta a vállalat kedden az MTI-t. Ebben az időszakban naponta csak 400-430 autót készít a gyár, de a csökkentett üzemmódot minél hamarabb szeretnék megszüntetni. A dolgozók közül senkit nem bocsátanak el, számukra az állásidőt fizetik, csak a műszakpótléktól esnek el - tette hozzá Ruska Viktória a Magyar Suzuki kommunikációs vezetője. Az alkatrészhiány a Japánban történt természeti katasztrófa miatt állt elő, és általában a kisebb elektronikus alkatrészeket érinti.
hir6.hu, 2011. Május 03. 18:31
Huszonnegyedik küldöttgyűlését tartotta ma délután a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BMKIK). A kilencvenhat küldött mintegy fele jelent meg a békéscsabai megyeháza földszinti tanácskozótermében. Hódsági Tamás elnök felkérésére először dr. Tóth Ildikó, a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója, Erdős Norbert kormánymegbízott általános helyettese adott tájékoztatást a hivatal működéséről.
hir6.hu, 2011. Május 03. 15:11
Sokkal több mérnökre, illetve informatikusra lenne szükség Magyarországon, derült ki a Jobinfo.hu Online Álláspiaci Riport 2011. első negyedévre vonatkozó adataiból. A Jobinfo.hu állásszemléző oldal statisztikáin alapuló elemzés arra is rámutatott, hogy a távmunka alkalmazása továbbra sem népszerű a hazai munkáltatók körében.
hir6.hu, 2011. Május 03. 11:12
Költözhet az iskola a szabadkígyósi Wenckheim kastélyból, a vagyonkezelővel újíthatja fel a vár melletti Almásy kastélyt a gyulai önkormányzat - adta hírül a Gyula TV.
hir6.hu, 2011. Május 02. 20:03
Egy képzeletbeli világ, Seholfölde felvirágoztatásán keresztül sajátítottak el gazdasági alapismereteket felső tagozatos diákok arról, hogy például hogyan alakult ki és működik a gazdaság, és mi az egyén szerepe, felelőssége a társadalomban illetve a gazdaságban. Az ELTE Bibó István Szakkollégium állampolgári nevelés programja keretében szervezett szilvásváradi ifjúsági táborban került sor erre a programra. A diákok a gazdasági ismereteket a Családi Kasszasikerek Program által kidolgozott szerepjáték segítségével tanulták. A résztvevők a négynapos találkozón állampolgári ismereteket kaptak útravalóul, többek között közjogi, környezetvédelmi, esélyegyenlőségi, és egészségmegőrzési területen.
hir6.hu, 2011. Május 02. 16:36
Idén XVIII. alkalommal kerül megrendezésre a békési megyeszékhelyen, a Városi Sportcsarnoknál a Csaba Expo. A május 19-21-ig tartó rendezvény vásárigazgatójával, Váradi Zoltánnal beszélgettünk a kiállítás múltjáról, jelenéről.
hir6.hu, 2011. Május 02. 14:20
Emeli bruttó 4 forinttal a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., s ezzel új csúcsra kerül az üzemanyag ára, miközben a gázolajét 3 forinttal csökkenti - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
hir6.hu, 2011. Május 02. 14:10
Felszámolás alá került a hazai nyílászárógyártás meghatározó szereplője, a Panoráma Kft. A milliárdos forgalmú céget még a Borsodchem Zrt. alapította, majd a cég menedzsmentje néhány éve megvásárolta - írja a gazdasag.hu.
hir6.hu, 2011. Május 02. 07:09
Május 1-től kora őszig, azaz október végéig ismét fogadja a hajósokat, a ladikosokat, a horgászokat és a vízisíelőket a Békési Kishajó Kikötő.
hir6.hu, 2011. Május 01. 13:40
A Balatonhoz utazók május 1-jétől az idén is vásárolhatnak "Balaton Mix" utazási jegyet, ami a MÁV-Start Zrt. és a Balatoni Hajózási Zrt. közös ajánlata a nyári szezonra, továbbá a kerékpárok szállításához is kedvezményt nyújt a vasúttársaság májusban - közölte a MÁV-Start.
hir6.hu, 2011. Május 01. 11:58
Szabadon vállalhatnak munkát május elsejétől Ausztriában és Németországban az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott kelet-közép-európai országok állampolgárai, így a magyarok is.
hir6.hu, 2011. Április 30. 15:20
A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy minél nagyobb arányban vesznek részt a szélerőművek a villamosenergia-termelésben, középtávon annál nagyobb mértékben csökken a lakossági áram ára - közölte a Magyar Szélenergia Ipari Társaság (MSZIT).
hir6.hu, 2011. Április 29. 17:24
"Vajon ki kapja Fülest és ki kapja Malackát?" - tette fel a kérdést Nyitrai Imre helyettes államtitkár pénteken, a mezőberényi bölcsődeavató ünnepi beszédében, célozva Siklósi István polgármester Micimackó ajándékportfóliójára. Majd hozzáfűzte: de milyen jó, hogy csak ilyen gondok merülnek fel.
hir6.hu, 2011. Április 29. 17:23
Magyarországon a GDP 10,5 százalékát költik adminisztrációra a vállalkozások, ennek összege 2.800 milliárd forint, amely jövőre első lépésben 105 milliárddal, majd további 400 milliárddal csökkenhet - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
hir6.hu, 2011. Április 29. 14:09
Az első negyedévben megépült 3.140 új lakás azt vetíti előre, hogy idén 16.000-18.000 lakás fog megépülni Magyarországon, ami az elmúlt 20 év negatív lakásépítési rekordja lesz, sőt 1953 óta nem épült ilyen kevés lakás - mondta Petz Raymund, a GKI Gazdaságkutató ügyvezető igazgatója pénteken az MTI-nek.
hir6.hu, 2011. Április 29. 12:40
Fél évvel ezelőtt, 2010. október 28-án jelentette be zászlóbontó ünnepi ülésen a parlament felsőházi üléstermében közel 600 résztvevő előtt az Új Hangya Szövetkezeti Mozgalom elindítását Balogh Gyula, az Új Hangya Szövetség (ÚHSZ) elnöke. Nagyapja, Almássy Balogh Elemér alapította gróf Károlyi Sándor hathatós közreműködésével 1898-ban, még az Osztrák-Magyar Monarchiában, a 2 ezer 200 hangyaszövetkezetet tömörített Hangya Szövetkezeti Mozgalmat. Nemrégiben éppen a Békés megyei Csorváson jött létre az országban az első európai uniós LEADER hangyaszövetkezet.
hir6.hu, 2011. Április 29. 07:23
2011-ben, a szomolyai Kaló Imre lett a Borászok Borásza. A cím attól érdekes, hogy nem szervezetek szavaznak vagy döntenek róla, hanem 50 borász, akik maguk közül választják ki a legjobbat. Kaló Imrével beszélgettünk.
hir6.hu, 2011. Április 28. 17:36
Új menetrend lép életbe vasárnaptól a fővárosban, a legfontosabb változás, hogy a 6-os villamosok a Nagykörúton szünet nélkül, éjjel-nappal közlekednek, felváltva a zsúfolt éjszakai buszjáratot.
hir6.hu, 2011. Április 28. 08:16
Szinte csodával érne fel, ha a nyugdíjpénzekből szanálandó vasút nem termelné újra az adósságát - írja a Figyelő legfrissebb számában.
hir6.hu, 2011. Április 28. 08:09
Gyula is csatlakozott a MÁV közmunkaprogramjához, amelynek keretében a közmunkások a gyulai vasútállomás épületeinek és az állomás környékének rendbetételét végzik.
hir6.hu, 2011. Április 27. 20:47
Két cél is indokolja a Békés Kártya májusi bevezetését: a Békésen élők és a turisták is kedvezményekhez juthatnak, miközben a Dánfoki Üdülőközpont fejlesztéséhez is hozzájárulhatnak.
hir6.hu, 2011. Április 27. 20:12
A kizárólag 26 év alatti fiatalok igényeire építő djuice egy új, felsőoktatásban tanulók számára elérhető tarifát jelentett be április 27-én, djuice intercampus néven. Az új egyetemi tarifa különlegessége, hogy a szűk baráti kör vagy évfolyam-szemlélet helyett országos közösségben gondolkozik, azaz bármely felsőoktatási intézményben tanuló fiatal 0 Ft-os percdíjért beszélhet egymással az intercampus segítségével. A havidíj teljes egészében lebeszélhető, a tarifán kívüli percdíjak is a zsebpénztárcák barátai.
hir6.hu, 2011. Április 27. 11:56
Elkezdődtek az első kilakoltatások. Jó magyar szokás szerint az adósok az utolsó pillanatban kezdenek felébredni és igazából semmilyen elképzelésük nincs arról, hogy hogyan tudnák a legkisebb veszteségekkel megúszni a végrehajtási vagy árverezési eljárásokat. Kovács László, a Banki és Végrehajtási Károsultak Információs Irodájának ügyvezetője szolgál néhány tanáccsal a bajba jutottak számára.
hir6.hu, 2011. Április 27. 11:18
A cseh, az ukrán és a magyar munkavállalók tartanak leginkább a munkahelyi ellenőrzéstől - derül ki egy, az Európai Unió 24 országában végzett kutatás elemzéséből. Az Utasi Ágnes által jegyzett: Szubjektív feszültség és munkastressz a házasok életében című, a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma által támogatott és most megjelent Szerepváltozások 2011 című kötet egyik tanulmánya számol be ezekről az eredményekről.
hir6.hu, 2011. Április 27. 09:46
A felmérések szerint a világon évente a dohányosok 70 százaléka szeretne leszokni a szenvedélyéről. Nem meglepő, hogy a cigaretta elhagyását segítő üzlet egyre terebélyesebb - írja a Napi Gazdaság.
hir6.hu, 2011. Április 26. 15:10
Már érezteti negatív hatását a bankadó a mikro- és kisvállalkozások hitelezése terén; a hitelezési affinitás csökken, a pénzintézetek jobban megnézik, kik lesznek az adósaik - nyilatkozta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára a Duna Televíziónak. A főtitkár szerint legrosszabb a bizonytalanság - a pénzügyi szektornak és a vállalkozóknak is biztosan tudniuk kellene, hogy záros határidővel kivezeti a különadókat a kormány. Az egykulcsos személyi jövedelemadóból fakadó problémák kapcsán kijelentette: éves szinten teljesülni fog az idei bérmegállapodásban foglalt bérfejlesztési ajánlás.
hir6.hu, 2011. Április 26. 12:22
A Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. tavasszal felmérést végzett közel 400 osztrák vállalat körében, hogy felmérje a magyar munkaerő elhelyezkedési esélyeit az európai munkaerőpiac május 1-jei nyitása kapcsán. A cég most a másik felet is megkérdezte: saját adatbázisában végzett kutatást, hogy kiderítse, miként vélekednek a magyar munkavállalók a külföldi munkavállalás lehetőségeiről.
hir6.hu, 2011. Április 25. 11:51
Az idén 2010-hez képest 10 százalékkal csökkent az átlagos kafetéria keret összege, átlag 276.842 forint lett - ismerteti a humánügyviteli szolgáltató Nexon Kft. legfrissebb felmérésében.
hir6.hu, 2011. Április 24. 11:10
Miközben Dél-Kelet-Európában már megindult a tartós fogyasztási cikkek és a szórakoztatóelektronikai termékek iránti kereslet növekedése, s ezen belül a Balkánon tavaly már 13 százalékkal nőttek az eladások, a Panasonic szerint Magyarországon továbbra sem láthatók a fellendülés jelei a piacon, ahol az idén is stagnálás várható. Stark István, a Panasonic South-East Europe Kft. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: tavaly volt egy-két hónap a magyar piacon, amikor szerény mértékben megindult az eladások növekedése, ám ez nem bizonyult tartósnak.
hir6.hu, 2011. Április 23. 12:06
Májusban véglegessé válik a devizahiteleseket megsegítő csomag a kormány tervei szerint - mondta el Nagy Anna kormányszóvivő a Magyar Hírlapnak.
hir6.hu, 2011. Április 23. 10:11
Az idén február végéig a balatoni szálláshelyek összesen 87 ezer vendéget fogadtak, csaknem ugyanannyit, mint egy évvel korábban, a vendégkör négyötöd részét kitevő hazai vendégek száma 2 százalékkal nőtt, a külföldieké viszont 8 százalékkal csökkent, az üdülőkörzet szálláshelyein 260 ezer vendégéjszakát regisztráltak, 5,2 százalékkal többet a tavalyinál. A belföldi vendégéjszakák száma 7,8 százalékkal bővült, míg a külföldieké alig változott 2010. azonos időszakához képest. A Központi Statisztikai Hivatal Statisztikai Tükör című kiadványa szerint az üdülőkörzet vendégéjszakáinak több mint kilenctizede a szállodákban - elsősorban három-, és négycsillagos kategóriájú szálláshelyeken - jelentkezett.
hir6.hu, 2011. Április 22. 16:19
A válság nem rendezte át érdemben az állattenyésztési ágazatot, a feketegazdaság aránya azonban soha nem látott méretet öltött, és a hazai termelők fokozatosan kiszorulnak a belső piacról - mondta Wagenhoffer Zsombor, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének ügyvezetője a gazdasag.hu-nak.
hir6.hu, 2011. Április 22. 15:43
A Víz Világnapja alkalmából március 20-án, Békéscsabán, a Széchenyi-ligeti Körösök Völgye Látogatóközpontban megrendezett vízfesztiválon mutatta be a Békés Megyei Vízművek Zrt. az idei három víznagykövet-jelöltet, Komáromi Anett színművésznőt, Molcsányi Rita válogatott röplabdázót és Vozár Attila ultramaratonista futót. A megyeházán derült ki pénteken, a Föld Napján, hogy melyikük nyerte meg az április 20-ig tartott internetes közönségszavazást.
hir6.hu, 2011. Április 22. 11:13
A COOP Üzletlánc szegedi tagja egy 35 millió forintot meghaladó EU-s forrásból valósíthatja meg dolgozóinak képzését.
hir6.hu, 2011. Április 21. 15:56
2011. április 28-án a szegedi Grand Caféban ezúttal román és magyar fiatal jazz muzsikusokkal érkezik a Jazzmozdony: Cătălin Milea (RO) -szaxofon, Gyárfás Attila (HU) - dob, Orbán György (HU) - nagybőgő.
hir6.hu, 2011. Április 21. 14:31
Közel száz új villamost és trolit vásárolhat a főváros 2014-ig, ha a képviselők elfogadják az erről szóló előterjesztést a Fővárosi Közgyűlés jövő hét szerdai ülésén.
hir6.hu, 2011. Április 21. 10:24
A magyar háztartások fogyasztási kiadásában az elmúlt években mindössze 3-4 százalékot tett ki a ruházkodás. 2008 óta fokozatosan egyre kevesebbet költünk ruhák, cipők és kiegészítők vásárlására. 2010-ben a háztartások arányaiban kevesebbet költöttek ruhákra a távol-keleti boltokban. Ugyanakkor megnőtt a hiper- és szupermarketekben, valamint a diszkont ruházati láncokban elköltött pénzösszegek aránya - áll a GfK Hungária sajtóközleményében.
hir6.hu, 2011. Április 21. 07:29
A Malév állami támogatása a magyar repülési piac növekedését is gátolja, mert elriasztja a versenytársakat - állítja Váradi József a Figyelőnek adott interjúban. A WizzAir vezére szerint a Malévet mesterségesen lélegeztetik, a teljesítőképességéhez képest túl nagy a piaci részesedése, túl nagy a veszteségforrás, magas a számla, amit benyújt a tulajdonosnak. Szerinte nem véletlenül nem fejlődik a magyar piac.
hir6.hu, 2011. Április 20. 17:22
A kormány az idén két lépésben összesen 500 milliárd forintos "drasztikus" bürokrácia-csökkentő programot dolgoz ki, amelynek 2012-től már érezhető hatása lesz a vállalkozások számára - jelentette be Matolcsy György a kormányülés után szerdán. A nemzetgazdasági miniszter azt is hangsúlyozta: nem fagyasztják be a béreket a közszférában, az állam emelni fogja azokat.
hir6.hu, 2011. Április 20. 11:36
Évi egymillió eurót, mostani árfolyamon 266 millió forintot takarít meg a Malév azzal, hogy központi irodáit a tervek szerint 2012 nyarán a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre költözteti.
hir6.hu, 2011. Április 20. 10:15
Két pályázati forrásból és a hozzá kapcsolódó önkormányzati önrészből teljes egészében megújult Szegeden az idén 115 éves Tisza-parti Általános Iskola és Óvoda épülete, valamint megépült egy 500 fő befogadására alkalmas modern tornacsarnok is.
hir6.hu, 2011. Április 19. 16:59
Egy az önkormányzat által benyújtott nyertes pályázatnak köszönhetően az egykori remetei nevelőotthon mellett egy faiskola létrejötte valósulhat meg, amelybe a jövőben a városba kiültetni szándékozott faállományt szeretnék kinevelni.
hir6.hu, 2011. Április 19. 12:57
Az utóbbi hónapokban feltűnően sok cég adószámát függesztette fel vagy törölte az adóhatóság. A feketelista.hu portál összesítése szerint 2006 decemberétől - azóta élhetnek ezzel az eszközzel - napjainkig összesen több mint 82 ezer cég jutott erre a sorsra. Míg azonban 2007 és 2009 között évente átlagosan csak tízezer cég adószámát függesztették fel, addig 2010-ben több mint 37 ezer vállalkozás neve mellől törölték, az idén pedig már az első negyedévben több mint 23 ezer társaság adószáma "szállt el". Ez elsősorban annak következménye, hogy 2010-től fel kell függeszteni mindazon cégek adószámát, amelyek a számviteli beszámolójukat nem teszik közzé a Cégközlönyben (a mintegy 700 ezer hazai vállalkozás közül 420 ezer kötelezett a számviteli beszámoló elektronikus letétbe helyezésére és közzétételére). Az adóhivatalnak emiatt tavaly több mint 120 ezer felszólítást kellett kiküldenie ez ügyben a mulasztók címére, a felszólító levelekre viszont alig több mint húszezer társaság pótolta a hiányokat.
hir6.hu, 2011. Április 18. 17:30
A Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium (BÉKSZI) - "Békszi a tehetséggondozásért" címmel tartott szakmai konferenciát hétfőn, az iskola Gyulai úti központi épületében.
hir6.hu, 2011. Április 18. 17:30
A Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium (BÉKSZI) - "Békszi a tehetséggondozásért" címmel tartott szakmai konferenciát hétfőn, az iskola Gyulai úti központi épületében.
hir6.hu, 2011. Április 18. 15:08
Az MNB Monetáris Tanácsa, a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott a 6 százalékos jegybanki alapkamat szintjén hétfőn. A hétfői ülésen már a parlament által márciusban megválasztott mind a négy új külsős tag részt vett.
hir6.hu, 2011. Április 18. 14:11
Emeli bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel a benzinár új történelmi csúcsot ér el, a gázolaj ára nem változik.
hir6.hu, 2011. Április 18. 10:13
A lakáshitelhez kötelező biztosítást kötni, azt rendszerint a bank kínálja, de már az első biztosítási évfordulón is újra köthető a szerződés, és a piacon megtalálható ugyan az a kockázatvállalás akár fele díjért is - közölte a netrisk.hu.
hir6.hu, 2011. Április 17. 14:21
Az elemzők a márciusi megugró infláció ellenére továbbra is azt várják a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának hétfői ülésétől, hogy változatlanul 6 százalékon tartja a jegybanki alapkamatot.
hir6.hu, 2011. Április 17. 09:51
A Malév naponta háromszor biztosít menetrendszerinti légi járataihoz csatlakozó buszjáratokat Szegedről.
hir6.hu, 2011. Április 17. 07:12
Tervezhető adóterhek, mérhetőbb hatékonyság, vállalatfelvásárlás esetén akár többszörös felár elérése, illetve jelentősen javuló finanszírozási és befektetési esélyek - néhány fontos előny, ami mindenképpen indokolttá teszi egyes immateriális javak, így például a márkaérték meghatározását és a mérlegben való szerepeltetését - hívja fel a figyelmet a BDO Magyarország.
hir6.hu, 2011. Április 17. 07:12
Tervezhető adóterhek, mérhetőbb hatékonyság, vállalatfelvásárlás esetén akár többszörös felár elérése, illetve jelentősen javuló finanszírozási és befektetési esélyek - néhány fontos előny, ami mindenképpen indokolttá teszi egyes immateriális javak, így például a márkaérték meghatározását és a mérlegben való szerepeltetését - hívja fel a figyelmet a BDO Magyarország.
hir6.hu, 2011. Április 16. 13:26
Évtizedek óta példátlan, hogy a legnépszerűbb hazai gyümölcsből, az almából nem termett elegendő étkezési minőségű. Emiatt külföldről kellett pótolni a hiányzó mennyiséget, ami alaposan feltornázta az árakat: egyes almafajtákért többet kérnek a kereskedők, mint a banánért, narancsért, mandarinért - írta a szombati Népszava.
hir6.hu, 2011. Április 15. 15:40
Átadták Okányban pénteken a megújult központi orvosi rendelőt, ami magába foglalja a háziorvosi praxist, a védőnői szolgálatot és a fogorvosi szakellátást.
hir6.hu, 2011. Április 15. 15:40
Átadták Okányban pénteken a megújult központi orvosi rendelőt, ami magába foglalja a háziorvosi praxist, a védőnői szolgálatot és a fogorvosi szakellátást.
hir6.hu, 2011. Április 15. 14:21
A Duna-parti CET fejlesztői a napokban újabb sikeres lépéseket tettek a ház megnyitása felé. Benyújtásra került a használatbavételi engedély iránti kérelem és a szakmai üzemeltetői csapat is összeállt. Ezzel szemben Fővárosi Önkormányzat továbbra is azt a látszatot kelti, hogy a ház nem készült el - írja a fejlesztők kommünikéje.
hir6.hu, 2011. Április 15. 13:22
Hét budapesti taxi-társaságot összesen 34,5 millió forintra bírságolt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) mivel azok versenykorlátozó megállapodást kötöttek a Rádió Taxi Kft. szerződéses partnereinek megszerzése érdekében - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.
hir6.hu, 2011. Április 14. 19:31
Idén a 20 éves Baumit kapta a Magyar Építőanyag-kereskedők Országos Egyesülete (ÉKE) által alapított "Év Kereskedőbarát Beszállítója" díjat. A 30. Construma szakkiállításon a kitüntetést ünnepélyes keretek között az ÉKE elnöksége adta át a cég ügyvezetőjének, Illy Gábornak.
hir6.hu, 2011. Április 14. 15:27
A Deloitte Zrt. a közelmúltban több mint 400 társaság, köztük a 200 legnagyobb Magyarországon működő vállalat, és a legtöbb adót fizető hazai cégek megkérdezésével készített felmérést, amelyben a társaságok adózással kapcsolatos tapasztalataira volt kíváncsi. A felmérés szerint a vállalatok és a hatóságok között alapvetően jó az együttműködés, de a kutatás megmutatta azt is, hogy a cégek nagy része nem alkalmazza, vagy nem ismeri azokat a lehetőségeket, amelyek tervezhetőbbé tennék az adózásukat.
hir6.hu, 2011. Április 14. 12:51
Két nyilvános napirendi pontot a tárgyaltak a ma délelőtti kormánymegbízotti értekezleten, ahol a Békés Megyei Kormányhivatal vezetője bemutatta az Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerv új vezetőjét, és terítékre került az idei költségvetés is.
hir6.hu, 2011. Április 14. 10:21
Az osztrák és német turisták meglepődnek, hogy a Balaton partján nincs egyetlen halpiac sem. Holott ezek meglétével megteremthetnék balatoni halkultúra és - gasztronómia jövőjét. Legalább ilyen sajnálatos, hogy alig van bio- és őstermelői termékkel ellátott piac a tó partján, pedig ezeket minden német és osztrák turista, de egyre több magyar vendég is keresi - derül ki a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. elemzéséből.
hir6.hu, 2011. Április 13. 16:20
Jövőre minden munkanélküliséggel kapcsolatos ellátás 90 napra jár, ezen kívül a kormány átalakítja a gyógyszerkasszát 2012-től, és a MÁV 300 milliárd forintos adósságát államadóssággá konvertálja, majd a közösségi közlekedés költségeit reform keretében, több lépcsőben kívánja csökkenteni 2014-ig - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a kormányülés után.
hir6.hu, 2011. Április 13. 16:07
Együttműködési megállapodás jött létre a Békés Megyei Önkormányzat és Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata között, azzal a céllal, hogy összehangolják mindazon tevékenységeket, amelyek eredményeként a településen létrejövő Mercedes gyár, a hozzá kapcsolódó beszállítók, valamint a két megye gazdasági szereplői megfelelően képzett munkaerőhöz juthatnak.
hir6.hu, 2011. Április 13. 14:38
Őskövületnek számít az internet korában a húszéves magyar szerencsejáték-törvény - írja a Figyelő legújabb száma. Egy ágazati koncepció alapján nyárra születhet meg az új jogszabály, amely ősszel kerülhet a parlament elé. Az ország addig is drágán fizet minden perc késlekedésért, hiszen az online szegmensben évente mintegy 100 milliárd forint folyik ki az országból adózatlanul és ellenőrizetlenül. A kérdés az, hogy az állam - vállalva a sokmilliárdos beruházást - a világhálón is fönntartja-e a Szerencsejáték Zrt. monopóliumát, vagy megnyitja a piacot a külföldi szolgáltatók előtt.
hir6.hu, 2011. Április 13. 13:11
2011. márciusban megkezdődött a 47. számú főút Mezőberény-Békéscsaba közötti szakaszának szélesítése, burkolatmegerősítése. Az eddigi sebességkorlátozás és útszűkület mellett 2011. április 18-tól több helyen, szakaszosan, félpályás útlezárásra, jelzőőrös forgalomirányításra is számítsanak az úton közlekedők.
hir6.hu, 2011. Április 12. 16:01
- Hivatalosan is megnyitották Gyulán a város harmadik négycsillagos szállodáját. A korábbi Agro Hotel felújítása a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség támogatásával, uniós közreműködéssel valósulhatott meg. A megnyitáskor a szálloda új nevet kapott, a jövőben Hotel Gyula Wellness -és Konferencia Szálló néven fogadja a vendégeket.
hir6.hu, 2011. Április 12. 15:14
Hozzávetőleg 30 kártérítési per folyik a Mal Zrt. ellen, ezek egyikében sem dőlt még el a jogalap kérdése, az, hogy a Mal felelős-e a tavalyi vörösiaszap-katasztrófáért - közölte Ruttner György ügyvéd, a cég jogi képviselője kedden újságírókkal az illetékes parlamenti vizsgálóbizottság ülését követően. A testület Bakonyi Árpádot, a Magyar Alumíniumipari Rt. volt elnökét hallgatta meg, aki az Ajkai Alumíniumipari Kft. 1997-es privatizációjáról azt mondta: az akkori vételár korrekt volt, nem 10, hanem összesen 443 millió forintért kelt el a cég.
hir6.hu, 2011. Április 12. 09:48
Különleges helyzetben van a vegyipar, amely azon kevés hazai ágazatok egyike, amelynek viszonylag jó a helyzete, és jók a kilátásai is. Cégei összességében jóval stabilabbak, kockázatuk pedig kisebb, mint a magyarországi összes ágazatot jellemző átlag - derül ki a Coface Hungary nemzetközi hitelbiztosító tízes skálájú kockázati besorolásából. Ennek alapján a vegyipari vállalkozások átlagosan két osztályzattal jobbak, mint az országos átlag. A válságot jóval jobban állta ez az ágazat, mint a többi, s ugyan van egy sor, a szektor szereplőinek tevékenységét nehezítő tényező, általában véve emelkedik árbevételük és javul profittermelési képességük. Ez persze nem véletlen: az ágazat árérvényesítő képessége jó.
hir6.hu, 2011. Április 11. 14:02
A múlt hónapban meghirdetett konszolidációs csomag Magyarország "legjobb esélye" a strukturális gondok megoldására - vélekedtek hétfői helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.
hir6.hu, 2011. Április 11. 08:12
Kísérletezés,
fejlesztés, szabadalmi per, kiállítások, nemzetközi tárgyalások " ez jellemzi
egy feltaláló életét, pláne, ha egy olyan építészeti remeket tudhat magáénak,
mint az áttetsző beton. Aki még nem hallotta volna, egy csongrádi fiatalember
őrzi, a szakmai körökben méltán népszerű betoncsoda titkát, immáron 10 éve. Felkerestük
Losonczi Áront, az üvegbeton feltalálóját, hogy megtudjuk, milyen utat járt
végig találmányával a forradalmi ötlettől napjainkig.
hir6.hu, 2011. Április 11. 08:12
Kísérletezés,
fejlesztés, szabadalmi per, kiállítások, nemzetközi tárgyalások " ez jellemzi
egy feltaláló életét, pláne, ha egy olyan építészeti remeket tudhat magáénak,
mint az áttetsző beton. Aki még nem hallotta volna, egy csongrádi fiatalember
őrzi, a szakmai körökben méltán népszerű betoncsoda titkát, immáron 10 éve. Felkerestük
Losonczi Áront, az üvegbeton feltalálóját, hogy megtudjuk, milyen utat járt
végig találmányával a forradalmi ötlettől napjainkig.
hir6.hu, 2011. Április 10. 14:09
Az egyszerűsített vállalkozói adókörbe (eva) tartozóknak keddig, április 12-ig kell befizetniük az első negyedév utáni adóelőleget, bevételük 30 százalékát.
hir6.hu, 2011. Április 10. 08:06
A tavalyi évben megindult egy lassú konszolidációs folyamat a magyar kiskereskedelemben. A különböző kereskedelmi csatornák teljesítménye eltérően alakult az év során. A legnagyobb növekedést a hipermarketek és a kisbolt-láncok érték el, míg a szupermarketekben kevesebb háztartás vásárolt. A diszkontláncok piacán folytatódik az átrendeződés, a drogériák pedig továbbra is sikeresek a napi fogyasztási cikkek értékesítésében.
hir6.hu, 2011. Április 09. 19:11
Az Unilever alvállalkozója beruházásának köszönhetően új energiatakarékos, környezetbarát mélyhűtő csarnok épült fel az Unilever leányvállalataként működő Multifrozen Kft. veszprémi telephelyén. A fejlesztés egy új jégkrémértékesítési depó és a legújabb élelmiszerbiztonságtechnikai előírásoknak megfelelő energiatakarékos és környezetbarát mélyhűtőcsarnok megépítését foglalta magában.
hir6.hu, 2011. Április 09. 15:05
A gazdaságban meglévő kockázatok miatt a 250 milliárd forintos stabilitási alap végleges zárolását javasolja Matolcsy György Orbán Viktor miniszterelnöknek; a nemzetgazdasági miniszter ezt szombaton Gödöllőn jelentette be.
hir6.hu, 2011. Április 09. 08:28
Csongrád megyéből 82, a Dél-Alföldi régióból több mint 200 pályázat érkezett arra a Munkaerő-piaci Alapból meghirdetett pályázatra, amely a mikro-kis, és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásait segíti ebben az évben.
hir6.hu, 2011. Április 09. 08:14
Április 8-a nagy nap volt a kardosiak életében. Volumenét tekintve két jelentős uniós finanszírozású, valamint egy csekélyebb kistérségi támogatottságú beruházás átadása történt meg egyszerre, amelyek összköltsége jóval túlszárnyalja a község idei költségvetését. Az ünnepségen a környező települések polgármesterei, a kivitelező és az ünneplő helyiek társaságában ott volt Dankó Béla, a választókörzet országgyűlési képviselője is.
hir6.hu, 2011. Április 08. 16:20
Az élelmiszerárak, a rezsiköltség és a minimálbér növekedése is sújtja a vendéglátósokat, az egy évvel korábbinál mégis 7,7 százalékkal több ilyen főtevékenységgel bejelentett vállalkozás működött márciusban. Bár a magyar uniós elnökség mostanáig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a közelgő nyári szezonban a német turisták felfuttathatják a forgalmat.
hir6.hu, 2011. Április 08. 12:42
A Szegedi Vízmű Zrt. közleményben hívja fel a szegediek figyelmét, hogy bejelentés érkezett a társassághoz, miszerint sárga színű munkavédelmi sisakot visel, álcsatornatisztítók a vízmű munkatársának kiadva magukat elsősorban közületeknél, cégeknél bekötő csatornatisztítást végeznek, és az "elvégzett" munkáért a helyszínen készpénzt kérnek.
hir6.hu, 2011. Április 07. 20:11
Megszületik a döntés április második hetében, hogy 13 milliárd forintos forrásból megkezdődhet 20-23 ezer panellakás energetikai korszerűsítése - mondta el Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter Debrecenben.
hir6.hu, 2011. Április 07. 16:20
A Békés Megyei Vízművek Zrt. és az Aradi Vízmű Rt. példátlan együttműködésének újabb fejezetéhez érkezett. A közös vízbázis védelme és a Békés megyei lakosság egészséges ivóvízzel való ellátása érdekében, a két megye legnagyobb vízmű társaságai Aqua Mureş S.A. (Maros Víz Zrt.) néven közös céget hoztak létre, melynek alapító okiratát a felek április 7-én, az aradi megyeházán írták alá. Az arzénszint miatt szükségszerű vízátvezetés 49 évre biztosítja a Békés megyei lakosság minőségi ivóvízellátását.
hir6.hu, 2011. Április 07. 16:20
A Békés Megyei Vízművek Zrt. és az Aradi Vízmű Rt. együttműködése újabb fejezethez érkezett. A közös vízbázis védelme és a Békés megyei lakosság egészséges ivóvízzel való ellátása érdekében, a két megye legnagyobb vízmű társaságai Aqua Mureş S.A. (Maros Víz Zrt.) néven közös céget hoztak létre, melynek alapító okiratát a felek április 7-én, az aradi megyeházán írták alá. Az arzénszint miatt szükségszerű vízátvezetés 49 évre biztosítja a Békés megyei lakosság minőségi ivóvízellátását.
hir6.hu, 2011. Április 07. 12:07
A Debreceni Csoport Húsipari Kft. közleményben tudatta szerkesztőségünkkel, hogy a debreceni üzemében a tevékenységeit leállítja, az üzemet bezárja.
hir6.hu, 2011. Április 07. 09:23
A Pick a csökkenő kereslet és a hazai sertéságazatot érintő problémák ellenére sem enged a prémium minőségből - állítja a cég.
hir6.hu, 2011. Április 07. 09:16
Sokszázmilliós osztalékot fizetett offshore tulajdonosainak a Jet-Sol Kft., amely a mostani és az előző kormány alatt is szállíthatott a Magyar Postának - írja a Figyelő legújabb számában.
hir6.hu, 2011. Április 07. 07:55
A tavaszi ivóvízhálózat-mosatást 2011. március 28. és április 15. között végzi a Békés Megyei Vízművek Zrt. Békéscsabán. Az éjszakai mosatásra április 8-án és 9-én éjszaka, este 19 és reggel 7 óra között kerül sor. A többi napon nappali mosatásokat végeznek a cég szakemberei.
hir6.hu, 2011. Április 06. 20:50
Ünnepélyes keretek között írták alá Gyulán a tagok azt a társasági szerződést, amelynek alapján megalakult Békés megyében az első Turisztikai Desztináció Menedzsment, ami azt jelenti, hogy az eddig teljes egészében önkormányzati tulajdonban lévő Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. működésébe bevonták a magántőkét is.
hir6.hu, 2011. Április 06. 18:07
Az Audi győri gyárának bővítéséhez 11,2 milliárd forint, az Opel szentgotthárdi beruházásához pedig 5,5 milliárd forint állami támogatás kap - ismertette a kormány döntését Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán a kormányülést követően a Parlamentben.
hir6.hu, 2011. Április 06. 18:07
Az Audi győri gyárának bővítéséhez 11,2 milliárd forint, az Opel szentgotthárdi beruházásához pedig 5,5 milliárd forint állami támogatás kap - ismertette a kormány döntését Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán a kormányülést követően a Parlamentben.
hir6.hu, 2011. Április 06. 14:53
Mintegy 14,5 millió forint értékben intézmény korszerűsítésére pályázik Békés város. A képviselő-testület ellenszavazat nélkül támogatta az Eötvös József Tagiskola felújítására és fejlesztésére szolgáló pályázat beadását. Ha minden az önkormányzat tervei szerint alakul, a jövőben napkollektor biztosítaná a meleg vizet a konyhában és a tornateremben.
hir6.hu, 2011. Április 06. 14:31
Az Európai Parlament plenáris ülése ma nagy többséggel elfogadta a 2011. évi uniós költségvetés első módosítását. Ez a változtatás 182 millió eurót juttat a tavaly május-júniusi esőzések okozta árvizek által sújtott közép-kelet európai országoknak. Magyarország a bekövetkezett károkkal arányosan 22,5 millió eurót kap, ami hatmilliárd forintnak megfelelő összeg.
hir6.hu, 2011. Április 06. 13:12
Üzembe helyezték az ország legnagyobb, 18 teraflop számítási teljesítményű szuperszámítógépét szerdán a Debreceni Egyetemen (DE); a berendezés egy négy komponensből álló országos hálózat részeként működik majd.
hir6.hu, 2011. Április 06. 10:46
"Jót egyél, hogy jól legyél" szlogennel fut a PICK kampánya, amelyben az egyes gyártási fázisokban megnyilvánuló igényességet és a végén így megvalósuló tökéletes összhangot mutatják be.
hir6.hu, 2011. Április 06. 09:15
5 forinttal nőtt a benzin ára, miközben a gázolajé változatlan maradt szerdától. A benzin átlagára így 383 forintra növekedett, ami történelmi csúcsnak számít, a gázolajé 375 forint maradt.
hir6.hu, 2011. Április 06. 07:02
Magyarország öregedő társadalom, hazánkban több mint kétmillió nyugdíjas él. Felmérések szerint az idős emberek jelentős része gondozást igényel: a 60 éven felüli lakosságnak mintegy 25-30 százaléka szorul valamilyen segítségre, a 70 éven felülieknek pedig 7,5 százaléka nem tudja ellátni magát. Milyen lehetőségek közül választhatnak a rászoruló idősek Békés megyében? Mennyibe kerülnek a szociális szolgáltatások? Ezeknek a kérdéseknek jártunk utána.
hir6.hu, 2011. Április 05. 20:12
A magyar soros elnökség egyik sikertörténete, hogy az eurózóna stabilizálását erősítő átfogó csomag megköttetett, kár, hogy éppen mi, magyarok maradtunk ki ebből a szövetségből - értékelte az EU múlt heti tanácsülésén történteket Herczog Edit az Európai Parlementben.
hir6.hu, 2011. Április 05. 16:17
Már csak fél év, és megnyithat a belváros szívében Szeged legnagyobb bevásárlóközpontja.
hir6.hu, 2011. Április 05. 14:45
Sajtótájékoztatón mutatkoztak be annak a mozgalomnak a tagjai, amely a Gyulai Otthon Lakásszövetkezet megújítását tűzte ki célul. A mozgalom elnökjelöltet, igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjelölteket is állít az áprilisi tisztújító közgyűlésre.
hir6.hu, 2011. Április 04. 14:17
5 forinttal nő a benzin ára, miközben a gázolajé változatlan marad szerdától. A benzin átlagára így 383 forintra növekszik, míg a gázolajé 375 forint marad. A múlt héten két forinttal nőtt a benzinár, a gázolajé viszont két forinttal csökkent.
hir6.hu, 2011. Április 04. 12:20
A 19. Biokultúra Találkozó keretin belül a Magyar Biokultúra Szövetség idén tizennegyedik alkalommal osztotta ki az Év Biogazdája és az Év Biogazdasága díjakat. A testület a 2011-es év biogazdájának a 18 hektáron gazdálkodó, gabonaféléket, zöldséget és gyümölcsöket termelő Dimák János, orosházi biotermelőt választotta.
hir6.hu, 2011. Április 04. 09:20
Több százmillió vagy akár egymilliárd forintnál is többe kerülhet, hogy átkeresztelték a budapesti légikikötőt - írta hétfői számában a Napi Gazdaság.
hir6.hu, 2011. Április 04. 07:17
A brit Tesco áruház vasárnap elindította az internetes használtautó értékesítést, hogy ezzel is változatossá tegye tevékenységét és fellendítse saját banki szolgáltatását.
hir6.hu, 2011. Április 03. 15:16
Április végétől vehetik igénybe a mezőgazdasági termelők, halgazdálkodók és termeltető vállalkozások az agrárforgóeszköz hitelt. A 15 milliárd forintos keretösszegű programból elsősorban takarmányvásárlást finanszíroznák - írja a gazdasag.hu.
hir6.hu, 2011. Április 03. 13:06
Kormányzati szándék szerint április hónapban végre megoldást találnak arra a komoly problématömegre, amelyet a devizahitelesek helyzete okozott. - A részletekről gyakorlatilag semmilyen információval nem rendelkezünk, csak néhány kiszivárogtatott részinformáció mutatja, hogy a folyamatok mozgásban vannak - állítja Kovács László, a Banki és Végrehajtási Károsultak Információs Irodájának ügyvezetője.
hir6.hu, 2011. Április 02. 20:05
A horvát kormány mégsem módosította az INA olajtársaság privatizációjával kapcsolatos törvényt, a kabinet megvárja a részvényfelvásárlásokkal kapcsolatban indított, Szlovákiára, Magyarországra és Ciprusra is kiterjedő ügyészségi vizsgálat eredményét - közölte Jadranka Kosor miniszterelnök a horvát kormány szombati ülésén.
hir6.hu, 2011. Április 02. 09:42
A kutatási eredmények hasznosításáról rendezett konferenciát a József Attila Tanulmányi és Információs Központban a Tudományos és Technológiai Alapítvány és a Szegedi Tudományegyetem innovációs igazgatósága.
hir6.hu, 2011. Április 02. 09:09
Mégsem emelkedett a kenyér ára annak ellenére, hogy a pékeknek drágult a liszt - nyilatkozták kereskedők a Magyar Nemzetnek.
hir6.hu, 2011. Április 01. 17:55
Nem emelkedik a földgáz ára 2011. április 1-jétől az egyetemes szolgáltatási körben - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken.
hir6.hu, 2011. Április 01. 09:33
Az Indóház tér felújításával folytatódik az 1-es villamosvonal rekonstrukciója Szegeden. Az átépítést szakaszosan végzi el a kivitelező A-Sz-E Konzorcium. Április 4-én, hétfőn reggel a szükséges bontások és építések miatt korlátozza az Indóház tér és a környező utcák forgalmát. Az 1-es villamos zavartalanul közlekedik.
hir6.hu, 2011. Április 01. 09:22
Több mint kétmilliárd forinttal tartozik a Mal Zrt. a be nem fizetett gáz- és áramszámlák miatt - olvasható a Magyar Nemzet pénteki számában saját értesülésre hivatkozva. A lap kérdésére az energiaszolgáltató E.ON megerősítette a tartozás tényét. Kutas István szóvivő annyit közölt: az összeg körülbelül olyan nagyságrendű, mint Veszprém teljes lakosságának egy évi gáz- és áramdíja. Ez pedig már olyan mérték, ami az E.ON működése szempontjából is kockázatot jelent.
hir6.hu, 2011. Április 01. 08:02
Zöld utat biztosított a turisztikai desztináció menedzsment megalakításához Gyulán a képviselő-testület, amely döntéssel egy százmilliós pályázat elnyerésére is lehetőség nyílik. Voltak, akik a gyulai idegenforgalom piros betűs ünnepének nevezték a csütörtöki döntést.
hir6.hu, 2011. Március 31. 20:54
A liszt árának emelkedése miatt a kenyér kilónkénti átadási árát átlagosan 8 forinttal emelik a pékségek április elején - közölte Varga László, a Magyar Pékszövetség elnöke.
hir6.hu, 2011. Március 31. 19:36
Csütörtökön letették a Baross-Klapka utca közötti út alapkövét Füzesgyarmaton. Az útszakasz építését várhatóan 2011. június közepén fejezik be.
hir6.hu, 2011. Március 31. 19:13
Újabb állomásához érkezett a Békés Megyei Kormányhivatal „roadshow-ja", bemutatkozó körútja Békéscsabán. A mai szakmai tájékoztatón a kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatósága került terítékre a Gyulai úti Panoráma Hotelben, ahol természetesen a vetőmagágazat és a vetőmag-előállítás helyzete is szóba került.
hir6.hu, 2011. Március 31. 18:21
Az Európai Bizottság 2010. november 3-án bejegyezte a "Szegedi paprika" elnevezést az oltalom alatt álló eredetmegjelölések és földrajzi jelzések nyilvántartásába. A fűszerpaprika készítésének hagyományát kevesen tudják. Ennek megismerésére nyújt kiváló lehetőséget a szegedi Paprika Múzeum.
hir6.hu, 2011. Március 31. 15:57
A férfiakhoz képest több nő használ fájdalomcsillapítót, ugyanakkor a gyakori kenőcshasználók közt már a férfiak vannak többségben - mutatott rá a KutatóCentrum és HáziPatika.com közös felmérése. A kutatásból az is kiderült, hogy bár a megkérdezettek a szakembereket tartják a leghitelesebb forrásnak, szívesen kipróbálják a tévéreklámokban látott termékeket is.
hir6.hu, 2011. Március 31. 12:11
Áprilistól átlagosan 232 forinttal olcsóbb több mint hatszáz gyógyszer az új referenciaárak meghatározása nyomán - közölte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP).
hir6.hu, 2011. Március 30. 16:52
Szarvason már épült egy fahíd, ami évekig volt használhatatlan, életveszélyesség miatt lezárt. A képviselők már 2007-ben döntöttek arról, hogy új gyalogoshidat építenek, amit 2011. március 30-án, ünnepélyesen fel is avattak. A két időpont közötti távolságra hívta fel a figyelmet az avatóünnepségen Babák Mihály polgármester.
hir6.hu, 2011. Március 30. 12:32
Az európai atomerőművek körüli jelenlegi bizonytalanság és annak tovagyűrűző energiapiaci hatásai az unió gazdasági növekedésének lassulását okozhatja rövid és középtávon. Hosszabb távon azonban az alternatív energia szektort fellendítheti, ami már az unió teljesítményére is jótékonyan hat - állítja a KBC Securities Magyarországi Fióktelepének szakértője.
hir6.hu, 2011. Március 30. 10:01
Májusban lesz a magyar-osztrák határ közelébe tervezett, régóta húzódó Eurovegas kaszinó- és szálloda-beruházás alapkőletétele - írja szerdai számában a Kisalföld.
hir6.hu, 2011. Március 29. 08:13
Április elsején 10 forinttal emelkedik a liszt kilónkénti ára, aminek alapján a kenyér fogyasztói ára 309-317 forint lehet - nyilatkozta a Pékszövetség elnöke a Népszabadság keddi számában.
hir6.hu, 2011. Március 28. 18:14
Az útjára indult Új Széchenyi Terv egyik legszembetűnőbb újdonsága, hogy a vállalkozásokat érintő pályázatok esetében a vidéki pályázók kerültek előtérbe az ország fejlettebb, központi régiójában tevékenykedő cégeivel szemben. Jelentős változás, hogy az elmúlt évek egyik legnépszerűbb, képzésekkel kapcsolatos pályázatánál a budapesti és Pest megyei cégeket kizárták, míg a vidéki vállalatok akár 100 százalékos támogatás mellett pályázhatnak. Az innováció támogatása ugyanakkor továbbra is kiemelt cél régiótól függetlenül.
hir6.hu, 2011. Március 28. 11:29
2011. április 1-jével a Generali Providencia Zrt. Felügyelőbizottsága a biztosító Igazgatótanácsába választotta Erdős Mihályt, a cégcsoporthoz tartozó Európai Utazási Biztosító Zrt. (EUB) elnök-vezérigazgatóját, a Generali vezérigazgatói tanácsadóját. Az öttagúra bővült Igazgatótanácsban Erdős Mihály felügyelete alá tartozik majd - többek között - a stratégia és kockázat menedzsment, a CRM és marketing szakterület, valamint a banki értékesítési csatorna. A Generali biztosító a válság nyomán megváltozott biztosítási piacon eddig is kiemelt helyen kezelte a stratégiaalkotást és a kockázatkezelést, melyben vezérigazgatói tanácsadóként Erdős Mihály már korábban is részt vett; a mostani kinevezéssel e szakterületet is önálló igazgatósági tag irányítja majd. Erdős Mihály az EUB-ben betöltött tisztségeit változatlanul megtartja.
hir6.hu, 2011. Március 28. 09:08
A békéscsabai Szabó Pál Téri Általános Iskola energiahatékonyságának, energiatakarékosságának növelésére közel 227 millió forintot nyert a város önkormányzata. A munkálatok nyáron kezdődnek.
hir6.hu, 2011. Március 27. 09:39
Az elemzők egységes véleménye szerint az új összetételű tanács nem változtat a 6 százalékos jegybanki alapkamaton a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának hétfői ülésén. A jelenlegi összetételben első kamatdöntő ülését tartja hétfőn a monetáris tanács.
hir6.hu, 2011. Március 26. 10:38
Április végére tető alá hozhatja a kormány és a bankszövetség a bajba jutott adósokat megsegítő programot - írta szombati számában a Magyar Nemzet Gyuris Dánielre, a Magyar Bankszövetség elnökségi tagjára hivatkozva. Szerinte a bajba jutott adósok problémáját elsősorban egymás közt kell megoldaniuk a bankoknak és az ügyfeleknek, az államnak ehhez a kereteket kell megteremtenie.
hir6.hu, 2011. Március 26. 09:12
Az idei évben új szemlélettel készül a szúnyogártalom ellen a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.
hir6.hu, 2011. Március 26. 07:22
Sokak víziója szerint - akik ma a termálvíz energiájának hasznosításával foglalkoznak - az igen szigorú törvényi szabályozás oda fog vezetni, hogy ezek az iparágak - például az energetikai célú vagy a mezőgazdasági felhasználók - nem tudnak majd gazdaságosan működni, lehúzhatják a rolót. Hogy ez ne így legyen, annak érdekében kezdtek el Szarvason egy uniós finanszírozású projektet.
hir6.hu, 2011. Március 25. 18:30
Távozik Mosonyi György 2011. április 30-án a Mol Nyrt. vezérigazgatói pozíciójáról, lemond igazgatósági tisztségéről, és a vállalat operatív irányításában nem vesz részt a jövőben - közölte az olajvállalat pénteken a tőzsde honlapján.
hir6.hu, 2011. Március 25. 10:02
A Fővárosi Önkormányzat - a fejlesztő szakmai csapatának kérésére - megváltoztatta előterjesztését a Duna-parti CET bérbeadásával kapcsolatban, eltörölve korábbi javaslatát a bánatpénz megfizetésére vonatkozóan. Így a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén már a módosított előterjesztést fogadta el.
hir6.hu, 2011. Március 25. 09:49
Több hónapos tárgyalássorozat után csütörtökön megegyezett a BKV menedzsmentje a közlekedési cégnél működő érdekképviseletekkel az idei béremelésről - írta pénteki számában a Népszava.
hir6.hu, 2011. Március 25. 07:37
Még ma sem tudni, hogy a fukusimai atomerőműben a fűtőelemek mekkora része sérült vagy olvadt meg. Egyelőre a japán földrengés és szökőár világgazdasági hatásai is csak becsülhetők - írja a Figyelő. Ha nem következnek be újabb katasztrófák, a japán visszaesés nem rántja magával a világgazdaságot, s talán a szigetországban is csupán átmeneti lesz a megtorpanás. A Figyelő legfrissebb számának címlapsztorijában a japán katasztrófa hátterét, következményeit, a világgazdaság kilátásait és a Paksi Atomerőmű bővítésével kapcsolatos terveket mutatja be.
hir6.hu, 2011. Március 24. 15:13
Magyarország dollárban jegyzett világkötvényeket bocsát ki csütörtökön tízéves és harmincéves lejáratra, ezt jelentette a Reuters IFR Investor Service csütörtökön.
hir6.hu, 2011. Március 24. 11:45
A Békés Megyei Munkaügyi Központ, a Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ, majd 2011. január elsejétől Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja 20 éves fennállásának legnagyobb és legsikeresebb projektje valósult meg az elmúlt három évben a dél-alföldi régióban. A Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) 1.1.2. intézkedés eredményei a dél-alföldi régióban elnevezésű záró konferenciát a békéscsabai Phaedra Rendezvényközpontban bonyolította le március 24-én, csütörtökön a munkaügyi központ.
hir6.hu, 2011. Március 24. 10:02
Nyugtalanító ügyfélpanaszok érkeznek a Banki és Végrehajtási Károsultak Információs Irodájának ügyfélszolgálatára a pénzbehajtásokkal kapcsolatban - közölte Kovács László, a szervezet ügyvezetője.
hir6.hu, 2011. Március 23. 18:10
A Pick Szeged Zrt. vezetőségének határozott szándéka, hogy a vállalat gazdasági helyzetének figyelembevétele mellett, a munkavállalók számára is megnyugtató módon kerüljön sor a 2011. évi bérfejlesztésre. Éppen ezért a zrt. menedzsmentje csalódottan vette tudomásul, hogy a munkavállalók egy részét képviselő szakszervezet, a cégen belüli egyeztetés helyett, a nyilvánosság elé vitte a folyamatban lévő bértárgyalásokkalkapcsolatos álláspontját - írja a cég a hír6.hu-hoz eljuttatott közleményében.
hir6.hu, 2011. Március 23. 15:49
A Habitat for Humanity Magyarország az Új Széchenyi Terv Otthonteremtési Programjával kapcsolatban 2011. március 23-án kiadott állásfoglalásában leszögezi, hogy bár pozitív, hogy a lakásügy a fejlesztéspolitika fókuszába került, a terv nem fordít kellő figyelmet a rászorulók lakásproblémáinak megoldására.
hir6.hu, 2011. Március 23. 13:55
A gazdasági válság hatása még mindig érezhető a tartós fogyasztási cikkek piacán. Magyarországon a legnagyobb mértékben az informatikai hardver piac esett vissza. A szórakoztató elektronika piacát a tavalyi labdarúgó világbajnokságnak köszönhetően a síkpaneles televíziók, valamint a LED és 3D technológia piaci hódítása "mentette meg". A háztartási nagygépek területén a mosógépek tudták feljebb tornázni az amúgy is negatív mutatókat. A háztartási kisgépek piacán viszont nem csökkenésről, hanem stagnálásról beszélhetünk.
hir6.hu, 2011. Március 23. 09:47
Lecserélte vezetését az állami többségi tulajdonú ELI-HU Fejlesztésszervező Nonprofit Közhasznú Kft., amelynek feladata a világ legnagyobb teljesítményű szuperlézerének megépítését célzó, 700 millió eurós összeurópai kutatási nagyberuházás Magyarországra eső részének előkészítése.
hir6.hu, 2011. Március 23. 09:06
Az év elején nevet változtatott a derecskei székhelyű Kasz-Coop Kft. és Bold Agro néven folytatja működését. A névváltoztatás oka, hogy a vállalkozás az elmúlt években jelentős fejlődésen ment át és a régi név már nem illett rá.
hir6.hu, 2011. Március 22. 16:40
A napokban megérkezett azoknak az informatikai eszközöknek a többsége, amelyekhez egy nyertes pályázat révén jutott a gyulai önkormányzat. A pályázatnak köszönhetően 159 tanulói és 7 tanári laptoppal, tároló szerkényekkel, valamint digitális oktató programcsomagokkal és hálózati eszközökkel gazdagodtak a pályázatban résztvevő oktatási intézmények, mintegy 22 millió forint értékben - tájékoztatott Dr. Görgényi Ernő, polgármester.
hir6.hu, 2011. Március 22. 07:24
A Duna-parti CET bérleményei iránt érdeklődőket bánatpénz megfizetésére akarja kényszeríteni a Fővárosi Önkormányzat. - A tervezett lépés több nemzetközi ingatlanszakértő szerint is piacidegen és "kifejezetten hátrányos", alkalmazásával a Fővárosi Önkormányzat tovább nehezíti saját tulajdonú épületének hasznosítását, ezzel hátráltatva a projekt sikerét - írja a Duna-parti CET beruházója, a Porto Investment Hungary Kft. közleményében.
hir6.hu, 2011. Március 21. 14:10
Alig van forgalom a Ferihegyi repülőtéren abban az idősávban, amikorra a Malév pilótái és légiutas-szakszervezetei figyelmeztető sztrájkot hirdettek - mondta Hardy Mihály, a repteret üzemeltető Budapest Airport (BA) vállalati kapcsolatok igazgatója hétfőn az MTI-nek.
hir6.hu, 2011. Március 21. 13:20
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint halálos baleset történt hétfőn az 55-ös főúton.
hir6.hu, 2011. Március 21. 08:36
Az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott államok, így Magyarország számára is idén május 1-jén nyílik meg teljesen az európai munkaerőpiac. Ennek kapcsán Magyarország 8. legnagyobb foglalkoztatója, az ausztriai központtal működő Trenkwalder kutatást végzett közel 400 osztrák vállalat részvételével, hogy felmérje a magyar munkaerő elhelyezkedési esélyeit. Az eredmények biztatóak.
hir6.hu, 2011. Március 20. 14:18
Cinkotai János közgazdászt és Kocziszky György dékánt fogja javasolni a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsába az Országgyűlés gazdasági bizottságának hétfői ülésén Rogán Antal, a testület fideszes elnöke - értesült az MTI vasárnap.
hir6.hu, 2011. Március 19. 16:02
A kormány mintegy 208 milliárd forintot fordít az idén helyközi személyszállítási közszolgáltatásokra és a vasúti pályahálózat működtetésének költségtérítésére.
hir6.hu, 2011. Március 19. 11:21
Nem lehet parlagfű-mentesítésre felajánlani a személyi jövedelemadó 1 százalékát, noha az adóbevallás nyomtatott kitöltési útmutatójából ez nem derül ki - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
hir6.hu, 2011. Március 19. 10:21
Az idén megalakult Játék és Oktatási Szoftver Szövetség a napokban tartotta meg első szakmai konferenciáját, amelyen az iparág meghatározó szereplői a videojátékok és az oktatási szoftverek magyarországi megítélését, piaci helyzetét, kihívásait és a technológiai fejlődés várható kihatásait tekintették át.
hir6.hu, 2011. Március 19. 08:57
Nagy érdeklődéssel kísért fogyasztóvédelmi fórum zajlott le a Fogyasztóvédelmi Világnap jegyében március 18-án, Békéscsabán, a Csaba Center 3. emeleti tanácskozótermében, ahol a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) pozitív listáján szereplő 10 Békés megyei vállalkozó, vállalkozás képviselője első alkalommal vehette át az elismerést igazoló dokumentumot.
hir6.hu, 2011. Március 19. 07:01
Iparjogvédelmi jogok megsértésének vétségében bűnösnek találta a kiskőrösi bíróság azt a helyi férfit, aki a cége által gyártott és forgalmazott szeszes italokon illetéktelenül használta a védett földrajzi árujelzőnek minősülő cognac kifejezést - számolt be az ítéletről a HENT.
hir6.hu, 2011. Március 18. 15:19
Megnyílt a SkyCourt, azaz a Légi udvar nevű új utasterminál pénteken a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren. A szerdán Ferihegyi repülőtérről átkeresztelt légikikötő új csarnoka a 2-es terminál A és B épülete között kapott helyet, benne éttermekkel, duty-free shopokkal és kávézókkal. A 24 ezer négyzetméteres, 24,4 milliárd forintba kerülő épület 8,5 millió főre növeli a 2-es terminál eddigi 4,5-5 milliós kapacitását, így az évi utaslétszám elérheti a 20 millió főt a fejlesztés teljes megvalósulása után.
hir6.hu, 2011. Március 18. 14:27
- Annak ellenére, hogy az utakon közlekedő gépkocsik többsége elmúlt már 8 éves, alacsony az autóvásárlási kedv - mutatott rá a KutatóCentrum és a Marketing&Media közös felmérése. A 18-64 éveseknek csupán 39 százaléka tervez gépkocsibeszerzést, elsősorban a fiatalok és a férfiak.
hir6.hu, 2011. Március 18. 07:30
„A Gyalogtúra útvonalak kialakítása a turisztikai attrakciók elérése érdekében a történelmi Magyarország közepén, Szarvason" elnevezésű pályázat megnyerésével és megvalósításával az önkormányzat 140 millió forintos turisztikai beruházást hajt végre. A befejezéséhez közeledő projektről tartott sajtótájékoztatót március 17-én délután Hodálik Pál alpolgármester, valamint a Polgármesteri Hivatal Beruházási Csoportjának munkatársai: Tóth Sándor és Kovács Norbert.
hir6.hu, 2011. Március 18. 07:25
A várost teljes hosszában átszelő út építése kezdődik hamarosan Szarvason. A főutcával párhuzamos Vasút utca a második legforgalmasabb útja a városnak, így várhatóan nem kis bonyodalmakat okoznak majd a munkák, hangzott el az útépítést indító sajtótájékoztatón március 17-én, a szarvasi Városházán.
hir6.hu, 2011. Március 17. 12:27
Magyarországon a cégek arányaiban számottevően kevesebbet költenek "zöld" fejlesztésekre és a környezettudatosság is gyerekcipőben jár más országokhoz képest. - hangzott el a "Földön, vízen, levegőben" elnevezésű mai konferencián, ahol többek között arról volt szó, hogyan lehetne csökkenteni a károsanyag kibocsátást.
hir6.hu, 2011. Március 17. 12:11
- Igazi vadnyugati módszerek kezdenek kialakulni a "bankadótól meggyötört" pénzügyi szektor kereteiben, illetve elsősorban a rájuk épülő befektetői csoportok körében - véli Kovács László, a Banki és Végrehajtási Károsultak Információs Irodája ügyvezetője.
hir6.hu, 2011. Március 17. 07:12
Már több várost vitt a tönk szélére a nagyratörő fürdőépítés, mégis újabbak nyílnak, gyakran egymáshoz közel - írja a Figyelő legújabb száma.
hir6.hu, 2011. Március 16. 19:30
Komoly hiányt pótolt annak a masszázs részlegnek a megnyitása, amelyet a hétvégén már igénybe is vehettek a Gyulai Várfürdő vendégei. A fürdő önerőből, néhány százezres nagyságrendű beruházásként valósította meg az új szolgáltatásoknak helyet adó szalont - fogalmazta meg Boros László Attila, ügyvezető.
hir6.hu, 2011. Március 16. 15:02
Újabb 5 forinttal nő a gázolaj ára a hazai töltőállomásokon, a benzin ára nem változik.
hir6.hu, 2011. Március 16. 12:27
Egy friss, a pályakezdőkről szóló kutatás szerint a férfiak a pénzkereset és a karrier érdekében szívesebben változtatnak lakhelyet, mint a nők. A Figyelő 24 oldalas mellékletében megjelent kutatás a frissdiplomás álláskeresők és a munkaadók véleménye alapján rangsorolta a magyar cégeket. Az eredményekből kiderül, hogy országon belül továbbra is Budapest és Közép-Magyarország vezeti az állásvadászok népszerűségi listáját, de ezeket szorosan követi a Nyugat-Dunántúl is. A Munkáltatói Márka Kutatásban megkérdezett 8000 pályakezdő mobilitási hajlandósága nemcsak a korábbi évekhez képest mutat javulást, de a fiatalok szívesebben mozdulnának a tapasztalt álláskeresőkhöz képest is.
hir6.hu, 2011. Március 15. 17:14
Megkezdődött a kivitelezési pályázatok kiírása a bezenyei Eurovegas kaszinó felépítésére - értesült egy osztrák napilap. A beruházók rendelkeznek minden engedéllyel, az első kivitelezési pályázatok kiírásával most a megvalósítási szakaszba lép a projekt - írta a Der Standard hétfői internetes cikkében.
hir6.hu, 2011. Március 15. 08:51
Megkezdődik szerdán az M43-as autópálya Szeged és Makó közötti 31,6 kilométeres szakaszának a műszaki átadása. A sztrádaszakaszt várhatóan április végén helyezik forgalomba - tudtuk meg a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.-től.
hir6.hu, 2011. Március 14. 15:15
Az Európai Bizottság hétfőn úgy határozott, hogy - az úgynevezett jogsértési eljárás első lépéseként - hivatalos felszólító levél formájában tájékoztatást kér Magyarországtól a távközlésre tavaly októberben kivetett különadóról. Az uniós végrehajtó testület - közölték Brüsszelben - attól tart, hogy ez az adó összeegyeztethetetlen az uniós távközlésiszabályozással. Az ugyanis előírja, hogy a távközlési szolgáltatókra csak olyan különdíj vethető ki, amely közvetlenül hozzájárul az ágazat szabályozási költségeinek fedezéséhez.
hir6.hu, 2011. Március 14. 09:02
Az Országgyűlés szerdai ülésén módosítja a 2011. évi költségvetést és az államháztartási törvényt a 250 milliárd forintot stabilitási tartalékkal összefüggésben.
hir6.hu, 2011. Március 13. 12:18
Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) javasolja, hogy legyen kötelező a szeszes italok csomagolásán feltüntetni az összetevőket, és hívják fel a figyelmet a mértéktelen alkoholfogyasztás veszélyeire. A civil fogyasztóvédelmi szervezet közleményében rámutat, hogy a fogyasztói tájékoztatás kiemelt területe az élelmiszercímkézés.
hir6.hu, 2011. Március 13. 09:41
Elkészült az ötmilliomodik hengerfej az Opel szentgotthárdi gyárában. Légrádi Edit, a gyár szóvivője elmondta: az ötmilliomodik hengerfejet szintén a magyar Opel termékébe, egy 1,6 literes benzinmotorba szerelik, hogy azután a cég németországi központjába, Rüsselsheimbe szállítják, ahol egy Opel Insigniába építik be.
hir6.hu, 2011. Március 12. 16:35
Kecskét, bárányokat, malacot kaptak nevelésre azok a gyulai családok, akik csatlakoztak a Gyulai Foglalkoztatási Közhasznú Egyesület által lebonyolított programhoz. Az akció egy városrész rehabilitációt célzó nyertes pályázat részeként valósult meg.
hir6.hu, 2011. Március 12. 14:39
A tervek szerint védjeggyel emelnék az itthon termelt, előállított és csomagolt termékek presztízsét. A cél, hogy minél több hazai áruval találkozzanak a fogyasztók. A kérdés az, mi számít száz százalékig magyar terméknek.
hir6.hu, 2011. Március 12. 10:19
Az üzemanyag drágulása miatt érzékelhetően visszaesett a budapesti autóforgalom, ám a gyorsforgalmi utakon még nem érzékelhető a látványos változás - írja a Népszabadság.
hir6.hu, 2011. Március 11. 16:31
A szakminisztériumok vizsgálják az úgynevezett hamburgeradó bevezetésének hatásait - derül ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter egy írásbeli kérdésre adott válaszából.
hir6.hu, 2011. Március 10. 16:00
Földgázbeszerzési együttműködési megállapodás (szindikátusi szerződés) ünnepélyes aláírására került sor a Békés Megyei Önkormányzat Dísztermében szerda délután. Farkas Zoltán, a megyegyűlés elnöke köszöntő beszédében kiemelte: összesen 72 résztvevője lesz a gázbeszerzésnek (56 önkormányzat, a kistérségek, valamint a megyei önkormányzat intézménye is).
hir6.hu, 2011. Március 10. 10:26
A Porr Építési Kft. nem kíván kivonulni Magyarországról - jelentette ki Magyar István a Porr Építési Kft. ügyvezetője azt követően, hogy a sajtóban több ezzel ellentétes híradás jelent meg.
hir6.hu, 2011. Március 10. 09:34
Lehrner Lórántot választották meg az Extreme Light Infrastructure európai uniós program projektcég új ügyvezetőjének az ELI-HU Nonprofit Kft. legutóbbi taggyűlésén - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kommunikációs főosztálya.
hir6.hu, 2011. Március 09. 17:38
A múlt héten megjelent, 5 milliárd forint keretösszegű, mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására kiírt pályázatról kaphattak tájékoztatást a szarvasiak március 9-én, szerdán délután a Polgármesteri Hivatalban Lovász Györgytől a szarvasi munkaügyi kirendeltség vezetőjétől - aki március 1 óta tölti be ezt a posztot - és Bella Zsolttól, a békés megyei munkaügyi központ szakreferensétől.
hir6.hu, 2011. Március 09. 15:36
Magyarországon egyedülálló, nyílt hozzáférésű, szélessávú és korlátlan sebességig bővíthető optikai hálózat épülhet ki Hódmezővásárhelyen. Az önkormányzat és egy magánbefektető beruházásaként megvalósuló fejlesztés segítségével a vásárhelyiek a jövőben a legszélesebb körű és legkorszerűbb szolgáltatásokat, hazánkban a legalacsonyabb áron érhetik el.
hir6.hu, 2011. Március 09. 13:17
2009 a válság jegyében telt, pesszimista fogyasztói hangulattal. A vásárlók a legkedvezőbb érték-ár arányú termékeket keresték. Megnőtt a vásárlás előtti informálódás szerepe, a marketing üzeneteket és a bolti kommunikáció hitelességét egyre inkább ellenőrzik a vásárlók. A GfK Shopping Monitor tanulmánya rámutat arra, hogy a 2010. második felében már mutatkoztak a válságból való kilábalás jelei. A vásárlók erősödő információ igénye lehetőséget jelent a gyártók számára. Az árak megnövekedett szerepe várhatóan a következő években is megmarad.
hir6.hu, 2011. Március 08. 17:07
Az Európai Parlament mai strasbourgi ülésén elfogadta a mezőgazdaság és a nemzetközi kereskedelem kapcsolatáról szóló jelentését. Glattfelder Béla, fideszes EP-képviselő a jelentéssel kapcsolatban kiemelte, hogy a Föld lakossága az idei évben meghaladja a 7 milliárd főt, s Európának, mint a világ egyik legnagyobb agrár-exportőrének, kiemelkedő szerepe van a világ élelmiszerbiztonságának garantálásában. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a növekvő népesség igényeit csak az élelmiszertermelés növelésével lehet biztosítani.
hir6.hu, 2011. Március 08. 14:27
A Csaba Center novemberben ünnepli ép a 10-ik szülinapját. S mint ahogy a vásárlók megszokhatták, a tulajdonosok most sem fognak karba tett kézzel ülni a légkondicionált irodájukban. A kerek jubileumra való tekintettel idén, egy merőben új nyereményjátékot szerveztek. Az akció fedőneve: 10 év - 10 millió Jubileumi Nyereményakció a Csaba Centerben. Az első álmilla Hrabovszki György igazgató zsebébe gurult. Imitált nyereményjáték kedd délelőtt, a Jankay Kávéházban.
hir6.hu, 2011. Március 08. 10:34
Meglepő lehet, hogy egyes gazdasági területeken olyan hiányszakmák is kialakultak, amelynek hazai képviselőit ma akár Nyugat-Európában, az itthoni átlagbér sokszorosáért alkalmazzák. Az AAM Tanácsadó Zrt. elemzése szerint a szakképzés jelenlegi finanszírozási modelljének rugalmassá tételével a hiányszakmák hatékonyabban feltölthetőek, így ez érdemben járulhat hozzá a strukturális munkanélküliség csökkentéséhez, illetőleg a foglalkoztatás elvárt bővüléséhez.
hir6.hu, 2011. Március 08. 08:31
Az Utazás kiállításon megjelenni szinte kötelező program egy olyan településnek, városnak, amely az idegenforgalmból is szeretne bevételt szert tenni - vélik a szakemberek. Gyula hosszú évek óta részt vesz a kiállításon, amelyet idén az elmúlt hétvégén rendeztek meg Budapesten.
hir6.hu, 2011. Március 07. 19:10
Megválasztotta az Országgyűlés Bártfai-Mager Andreát és Gerhardt Ferencet a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának tagjává hétfőn, március 21-i hatállyal hat évre.
hir6.hu, 2011. Március 07. 17:04
A Duna-parti CET fejlesztője egyszer és mindenkorra elejét kívánja venni a találgatásoknak és alaptalan gyanúsítgatásoknak, ezért a PPP szerződések ellenőrzésével megbízott állami hivatalhoz fordul, hogy a szervezet mondjon objektív véleményt a szerződéses konstrukcióról. A lépés oka, hogy a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat képviselői a szerződés előnytelenségére és egyéb megalapozatlan indokokra hivatkozva hátráltatják az épület megnyitását - írja a hír6.hu-hoz eljuttatott közlemény.
hir6.hu, 2011. Március 07. 13:11
Ismét öt forinttal nő a benzin, és 5 forinttal nő a gázolaj ára a hazai töltőállomásokon - erősítették meg piaci forrásokból a holtankoljak.hu értesülését.
hir6.hu, 2011. Március 07. 12:05
Közvetlenül a válság előtt elindított, egymilliárd forintot meghaladó beruházásának köszönhetően a TUTTI Élelmiszeripari Kft. fennállásának legsikeresebb éveit élte meg az utóbbi években. Az élelmiszeripari gyártó cég nemzetközi és magyar tendereket nyert. Ennek is köszönhető, hogy az utóbbi öt évben a TUTTI Kft. megduplázta árbevételét és megszilárdította pozícióját a hazai élelmiszeripari cégek között.
hir6.hu, 2011. Március 07. 10:26
Bár a kötelező biztosítások átlagdíja minden várakozást meghaladóan csökkent az elmúlt években és ma már a hazai díjszint az egyik legalacsonyabbnak tartott román díjszinttel vetekszik, a látványosan javuló baleseti statisztikák és zuhanó üzemanyag felhasználási adatoknak köszönhetően további díjcsökkenés is elképzelhető - áll a Biztosítás.hu internetes alkusz közleményében.
hir6.hu, 2011. Március 06. 18:54
Elsőként az országban Hatvan városában 2011. március 8-án nyitja meg kapuját a Magyar Piac Szövetkezet szociális boltja.
hir6.hu, 2011. Március 06. 13:48
A kivitelező szerint biztos, hogy októberre megnyílik a csongrádi megyeszékhely legújabb bevásárlóközpontja, az Árkád Szeged.
hir6.hu, 2011. Március 05. 19:03
Szemléletformálással 8-10 százalékkal csökkenthető az energiafelhasználás a háztartásoknál és a közhivatalokban - mondta Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) klíma- és energiaügyekért felelős államtitkára szombaton, a Magyar Villamos Művek (MVM) Energia 2.0 elnevezésű kampányának budapesti bemutatóján.
hir6.hu, 2011. Március 05. 17:08
Újfajta energiacímke kerül a háztartási gépekre, az Európai Unióban (EU) kötelező szabályozás révén a vásárlók több és pontosabb információt kapnak a berendezésekről - hangzott el az európai háztartásigép-gyártók szervezetének (CECED) szombaton tartott budapesti sajtótájékoztatóján.
hir6.hu, 2011. Március 04. 20:27
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) és ernyőszervezete a BirdLife International kutatásai szerint a madárfajokat globálisan leginkább veszélyeztető tényező a mezőgazdaság. Az EU-ban, ahol gyakorlatilag nem találhatók érintetlen területek, az országok jelentős része mezőgazdasági művelés alatt áll, az agrár-szakpolitikáknak jelentős természetvédelmi hatása van. A Közös Agrár Politika (KAP) jelenleg zajló reformja nagymértékben meghatározza az európai vidék jövőjét a 2013-2020 közötti időszakban.
hir6.hu, 2011. Március 04. 18:02
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelő bizottsága megállapította, hogy a jegybank bérgazdálkodása nem felel meg a nemzetközi gyakorlat szerint a nemzeti bankoktól elvárható gondos és körültekintő magatartásnak - mondta Járai Zsigmond, az MNB felügyelő bizottságának elnöke.
hir6.hu, 2011. Március 04. 15:20
A kormány a forráselosztás megváltoztatásával kívánja ösztönözni a munkahelyteremtést a hátrányos helyzetű térségekben, a súlyos foglalkoztatási gondokkal küzdő régiókban a beruházók nagyobb arányú támogatásban részesülnek ezentúl - közölte Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára pénteken Nyíregyházán egy munkaügyi fórumon.
hir6.hu, 2011. Március 04. 14:47
Tizenegymillió forintért vásárolta vissza azt a korábban magántulajdonban lévő területet a gyulai önkormányzat, ahol korábban egy szélkerék-összeszerelő üzem létesítését tervezték. A Kétegyházi-úti körforgalomnál található telekhez árverezés útján jutott hozzá az önkormányzat.
hir6.hu, 2011. Március 04. 08:49
A Malév áprilistól menetrend szerinti buszokat indít Budapestre négy megyeszékhelyről: Debrecenből, Miskolcról, Pécsről és Szegedről.
hir6.hu, 2011. Március 04. 08:49
A Malév áprilistól menetrend szerinti buszokat indít Budapestre négy megyeszékhelyről: Debrecenből, Miskolcról, Pécsről és Szegedről.
hir6.hu, 2011. Március 04. 07:38
A szarvasi önkormányzat 400 millió forintot nyert kormányzati forrásból a belterületi csapadékvíz elvezető rendszerének bővítésére és felújítására. A 90%-os támogatottságú program megvalósítására a jogot közbeszerzési eljáráson elnyert Integrál Építő Zrt. márciusban szerette volna a munkákat elkezdeni, de az időjárás keresztbehúzta a terveket.
hir6.hu, 2011. Március 03. 13:22
Pénteken írhatja alá Botka László és Lázár János polgármester azt az együttműködési megállapodást, ami Szeged és Hódmezővásárhely között - hazánkban egyedülálló - integrált villamos-vasúti rendszer kiépítésére pályázik.
hir6.hu, 2011. Március 03. 10:53
Négy újabb bérlővel bővült a budapesti Europeum Bevásárlóközpont, miután az Yves Rocher, a Tally Weijl, a Bijou Brigitte, valamint a Magyar Telekom is csatlakozott az eddig meglévő bérlői körhöz. Ezzel 80 százalék fölé emelkedett az április közepén nyíló, az ABLON Group fejlesztésében épülő Europeum kiadottsága.
hir6.hu, 2011. Március 03. 09:26
Elsősorban a korábbi kiszervezések felmondásával válhatna nullszaldóssá a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. - véli a cég új menedzsmentje. A régi vezetők szerint viszont inkább a tb-nek kellene többet fizetnie - írja a Figyelő legújabb száma.
hir6.hu, 2011. Március 03. 08:12
Júliustól betilthatja a kormány a dohányzást a zárt légterű, nyilvános helyeken, vagyis az éttermekben, a pubokban, kávézókban és a szórakozóhelyeken is. A pénteken benyújtott törvényjavaslatot több kormánypárti képviselő is támogatja, Szócska Miklós, egészségügyért felelős államtitkár is hangsúlyozta, akár egy éven belül javulhat a lakosság egészségügyi állapota. Külföldi példát figyelembe véve pedig, a vendéglátóhelyek forgalma akár pozitív irányba is változhat a törvény hatására. Csongrád megyében próbáltunk utánajárni, mit szólnak a vendéglátósok a füsttilalomhoz.
hir6.hu, 2011. Március 02. 19:01
Elkészült az agrárkamarai törvény tervezete, a jogszabály társadalmi vitája március 10-én kezdődik el - jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Gazdanap a gazdag napokért - a vidék lesz az ország támasza című konferencián Hódmezővásárhelyen.
hir6.hu, 2011. Március 02. 13:01
Az elmúlt néhány évben robbanásszerűen indult terjedésnek az elektronikus számlafizetés, amelynek egyik vezető szolgáltatója a Díjnet. A társaság ügyfelei között a közelmúltban végzett felmérés szerint a lakosság elsősorban kényelmi szempontokra, illetve környezetvédelmi okokra alapozva használja a rendszert. Emellett fontosnak tartják a működés megbízhatóságát is. A ma még főként közműcégek számláit befogadó rendszerben a jövőben főként a biztosítási szektort, a mobilcégeket, illetve az internetes szolgáltatókat látnák szívesen az ügyfelek.
hir6.hu, 2011. Március 02. 12:17
Ünnepélyes keretek között kihirdették azon cégek listáját, melyek a legjobb választást jelenthetik a pályakezdőknek álláskeresés esetén. A Figyelő, az Aon Hewitt és az AIESEC Magyarország Munkáltatói Márka Kutatásából kiderül, hogy hol érdemes elkezdeni egy pályakezdőnek a karrierjét.
hir6.hu, 2011. Március 02. 08:11
A szegedi téliszalámi az első magyar védett eredetű élelmiszer-ipari termék lett az Európai Bizottság 2007 karácsonya előtt meghozott döntése alapján. Hasonló terméket ettől kezdve nem lehet gyártani. A gyártási folyamatot és a szalámi történetét a szegedi Pick szalámi múzeumban követhetik végig az érdeklődők.
hir6.hu, 2011. Március 01. 20:19
Lugosi Béla vezeti a mai naptól az Eger Termál Kft-t. A szakember elmondta, hogy a sportra továbbra is kiemelt figyelmet akarnak fordítani.
hir6.hu, 2011. Március 01. 16:18
Különböző pályázati lehetőségeket tártak a gyomaendrődi vállalkozók elé kedden, a helyi önkormányzat épületében. A szakemberek a képzési- és szervezetfejlesztési források lehetőségeit helyezték fókuszba.
hir6.hu, 2011. Március 01. 13:46
A Turisztikai Desztinációs Menedzsment (a desztináció magyarul fogadó területet, célterületet jelent), azaz a TDM kifejezést még csak ízlelgetjük, most tanuljuk, de a turisztikai szakemberek tudják, hogy a jövőben jelentős szerepe lesz ezen szervezeteknek egy-egy térség turisztikai marketingjének kialakításában, a turizmus helyi szintű koordinálásában.
hir6.hu, 2011. Március 01. 13:46
A Turisztikai Desztinációs Menedzsment (a desztináció magyarul fogadó területet, célterületet jelent), azaz a TDM kifejezést még csak ízlelgetjük, most tanuljuk, de a turisztikai szakemberek tudják, hogy a jövőben jelentős szerepe lesz ezen szervezeteknek egy-egy térség turisztikai marketingjének kialakításában, a turizmus helyi szintű koordinálásában.
hir6.hu, 2011. Március 01. 11:22
A tavalyi év utolsó három hónapjában az intézményes megtakarítások csupán kismértékben emelkedtek, ezzel szemben a lakossági betéti állomány nagyobb növekedést ért el - derült ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) legfrissebb Regiszteréből. Ugyanezen időszak alatt a pénztári portfoliókban nőtt a külföldi részvények állománya, míg a hazai állomány némileg csökkent.
hir6.hu, 2011. Március 01. 10:37
A tervek szerint a svájci frankban eladósodott devizahitelesek törlesztőrészleténél figyelembe vett árfolyamot a ciklus végéig 190 forint környékén rögzítené az Orbán-kormány, hogy mentse a még fizetőképes hiteleseket az árfolyamkilengésektől - írja kedden banki forrásokra hivatkozva a hirszerző.hu internetes portál. Az adósoknak azonban a kegyelmi időszak leteltével meg kell fizetniük a mentőövet, ugyanis a rögzített és a tényleges árfolyam különbségéből egy új hitel gyűlik össze. Az árfolyamrögzítés a bankoknak okozhat problémákat, rajtuk egy devizapiaci ügylettel segítene a kormány. A terv, ha megvalósul, komoly költségvetési pénzeket nyelhet el - írja a portál.
hir6.hu, 2011. Március 01. 10:32
A távközlési cégek, webáruházak, közmű- és más szolgáltatók reklámajánlatai között túl sok az érdektelen a hazai internet-felhasználók 62%-nak véleménye szerint. A magyar internet-felhasználók 58%-a emellett úgy gondolja, hogy a szolgáltatók nem becsülik meg eléggé régi ügyfeleiket.
hir6.hu, 2011. Március 01. 09:43
Naponta átlagosan ezer végrehajtást kezdeményeztek a közműcégek és a telefontársaságok az év eddig eltelt időszakában. A számlákkal elmaradó polgárok húsz százalékának igen nehéz a helyzete: az érintettek nem csak a rezsidíjjal tartoznak, a banknak sem fizetnek megfelelően - írja keddi számában a Magyar Nemzet.
hir6.hu, 2011. Február 28. 13:20
Ismét öt forinttal nő a benzin, és a múlt heti kettő után szintén 5 forinttal emelkedik a gázolaj ára a hazai töltőállomásokon szerdától - erősítették meg piaci forrásokból a holtankoljak.hu értesülését.
hir6.hu, 2011. Február 28. 13:03
Február 28-ig lehet leadni a kedvezményes gázár iránti kérelmeket azoknak a nagycsaládosoknak, akik három vagy több gyermek után családi pótlékban részesülnek - hívja fel a figyelmet a kormany.hu.
hir6.hu, 2011. Február 28. 12:06
Az erre az időszakra jellemző szezonális hatások miatt, a vártnak megfelelően romlottak 2010. november és 2011. január között a munkaerőpiaci mutatók Magyarországon az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik látványos javulásra a következő hónapokban sem számítanak, év végén is kétszámjegyű munkanélküliségi rátát várnak.
hir6.hu, 2011. Február 27. 11:18
Március elsejétől mintegy 200 milliárd forintos keretre lehet beadni újabb gazdaságfejlesztési pályázatokat vállalkozásfejlesztésre, kutatás-fejlesztésre és az üzleti környezet javítására, ebből 100 milliárd forint kifejezetten mikro-, kis- és középvállalkozásoknak szól - mondta Siba Ignác, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) Gazdasági Operatív Program (GOP) főigazgatója az MTI-nek. Májusban pedig várhatóan további 60 milliárd forint keretet hirdetnek meg kutatás-fejlesztésre, 30 milliárd forintot vállalkozásfejlesztésre, és 46 milliárd forintot az üzleti környezet javítására.
hir6.hu, 2011. Február 27. 09:37
Többek között a hazai vállalkozások, közintézmények, önkormányzatok, civil szervezetek és oktatási intézmények számára 2011-ben nem kevesebb, mint 1100 milliárd forint megpályázható uniós forrás áll rendelkezésre. A pályázati lehetőségekkel kapcsolatos tájékozatlanság, illetve az információ hiánya sokszor akadálya lehet egy-egy nagyobb fejlesztési támogatási összeg elnyerésének. Egy februárban induló Workshop-sorozat most abban nyújt segítséget, hogy az elkövetkező időszak meghirdetett pályázatai közül, az érintettek ki tudják választani a minden szempontból ideális konstrukciókat. A Workshop-sorozat 2011. február 28-án Szegeden tart információs fórumot a pályázni kívánók és az érdeklődők számára egyaránt. A Workshopok szorosan kapcsolódnak az idei év kiírt és kiírásra kerülő pályázataihoz.
hir6.hu, 2011. Február 27. 09:19
A Békéscsabai Víziközmű Társulat a napokban tartotta a 2010-es évet lezáró évértékelő küldöttgyűlését. Mácsai Sándor, a társulat elnökének közlése szerint a lakossági befizetések elérték, illetve meghaladták az 1 milliárd forintot. A teljes költség 7,3 %-át kell állniuk a beruházásban érintett békéscsabai háztartásoknak - tette hozzá.
hir6.hu, 2011. Február 27. 07:59
Fél év után sem készült még el az MVM tavaly kinevezett vezetőinek új stratégiája. A felvázolt irányok azonban már mind megjelentek a korábbi vezetők elképzeléseiben - írja a Figyelő.
hir6.hu, 2011. Február 26. 14:22
A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a magyarországi közösségi közlekedés - a MÁV csoport, a Volán társaságok és a BKV - finanszírozása leginkább egy feneketlen kúthoz hasonlít, ráadásul meglehetősen rossz hatásfokkal jár együtt. Az NGM, az újjászervezésben érintett fő területekről szóló sorozatában a magyar közösségi közlekedést elemzi. Az MTI-hez eljuttatott dokumentum leszögezi: a közösségi közlekedés hatékony szervezése kulcsfontosságú eleme az életminőség alakulásának; Magyarország előnye, hogy európai viszonylatban sűrű közlekedési hálózattal rendelkezik, ami jelentős gazdasági előnyöket jelenthet.
hir6.hu, 2011. Február 26. 12:32
Kilónként 300 forintra kúszott a cukor kiskereskedelmi ára az elmúlt hetekben, az édes termék hiánycikk a világpiacon is, ezért a szakemberek szerint az év hátralévő részében tovább drágul - írja a szombati Népszava. Emiatt nyilván többet kell majd fizetni a cukrászati, édesipari termékekért.
hir6.hu, 2011. Február 25. 15:04
Napjainkban nem érvényesek már a régi sztereotípiák, mely szerint a lényegesebb döntéseket a férfiak hozzák. A nők tartják kezükben a pénzt, a nők vásárolnak vagy ők a fő befolyásoló tényezők egy-egy árucikk megvételénél. A gazdaság egyik legfontosabb motorja pedig a lakossági fogyasztás, így - kis túlzással - azt mondhatjuk, hogy a női fogyasztók uralják a világgazdaságot.
hir6.hu, 2011. Február 25. 13:37
Majdnem hat kilométernyi új és felújított városi út szolgálja Szarvason az északi városrész lakosságát. A 246 millió forintos uniós forrásból, 132 millió forintos önerővel megépült beruházás projektzáró eseménye február 25-én, pénteken délelőtt volt Szarvason.
hir6.hu, 2011. Február 25. 10:22
A magyar lakosság csaknem háromnegyede egy progresszív adórendszert tartana igazságosabbnak, és a megkérdezettek többsége szerint az új adószabályok tovább növelik a szegények és gazdagok közötti különbségeket - ismerteti a pénteki Népszabadság a Medián legfrissebb, a lap megbízásából készített felmérését.
hir6.hu, 2011. Február 24. 15:09
Dicsérő szavakkal kezdte a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjában február 24-én, csütörtökön megrendezett munkáltatói fórumon a megnyitó előadását Erdős Norbert kormánymegbízott. Mint megjegyezte, a kormányhivatalba integrálódott, a legjobbak közé tartozott Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ volt pénzügyi szakembereinek köszönhetően állhatott fel - Gara Ágnes főosztályvezető irányításával - a pénzügyi főosztály, sőt Farkas Zsolt, az informatikai főosztály vezetője is a munkaügyi központban dolgozott.
hir6.hu, 2011. Február 24. 10:08
Ha nem csitulnak az események Líbiában és az észak-afrikai térségben, és ha ezzel párhuzamosan tovább emelkedik a kőolaj ára, akkor itthon akár egy hónap alatt is elérhetjük a négyszáz forintos literenkénti benzinárat - nyilatkozta a Duna Televíziónak Sarkadi Szabó Kornél pénzpiaci elemző. A szakember szerint a piaci szereplők egyelőre csak beárazták a tüntetéseket, ám ilyenkor a spekuláció is hajtja felfelé az olaj árát. Ha a megmozdulások átterjednének más, közel-keleti olajtermelő államokra, az komoly olajválságot okozna a világban - hangzott el az interjúban.
hir6.hu, 2011. Február 24. 08:38
A hódmezővásárhelyi közszférában dolgozók közül senkinek nem csökken a bére - közölte a hír6.hu-val a városi önkormányzat.
hir6.hu, 2011. Február 23. 18:53
Megtartotta első ülését az új összetételű Költségvetési Tanács, a megbeszélést Járai Zsigmond, a Költségvetési Tanács köztársasági elnök által kinevezett vezetője hívta össze. Az ülésen részt vett Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke és Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.
hir6.hu, 2011. Február 23. 17:30
Az orosházi Gyopár Club Hotel és Konferencia Központban tartott szakmai napon új, környezetbarát higéniai termékeket és berendezéseket mutattak be. A Work Aid Magyarország Kft. által szervezett rendezvényen a Diversey és a Flor cég munkatársai tartottak előadásokat.
hir6.hu, 2011. Február 23. 12:03
20 százalékkel több nemzeti támogatást kapnak 2011-ben a Zöldség-gyümölcs Termelői Csoportok (TÉSZ), a rendeletmódosítás már hatályba lépett.
hir6.hu, 2011. Február 23. 11:04
Új, közös koncepcióval jelenik meg az év legnagyobb turisztikai vásárán, a budapesti Hungexpo Vásárközpontban (X. kerület, Albertirsai út 10.) március 3. és 6. között megrendezendő Utazás Kiállítás 2011-en Békés megye, hangzott el Békéscsabán, a megyei Tourinform-irodán február 22-én, kedd délután megtartott sajtótájékoztatón.
hir6.hu, 2011. Február 22. 07:45
A nagycsaládosok, akik három vagy több gyermek után családi pótlékban részesülnek, kedvezményes áron vehetik igénybe a földgázt, amennyiben erre irányuló kérelmüket 2011. február 28-ig eljuttatják a bejelentett lakóhely, illetve tartózkodási hely szerint illetékes Magyar Államkincstár Megyei Igazgatóságához - közölte a költségvetési szervezet.
hir6.hu, 2011. Február 21. 15:28
Öt forinttal nő a benzin, és két forinttal emelkedik szerdától a gázolaj ára a hazai töltőállomásokon - erősítették meg piaci forrásokból a holtankoljak.hu értesülését. Így a benzin országos átlagos ára 366 forintra nő, a gázolajé 362 forintra emelkedik. A benzin ára az idei évben összesen 4, míg a gázolajé immár 11 forinttal emelkedett az áremelkedések- és csökkenések összegeként.
hir6.hu, 2011. Február 21. 15:21
Az előzetes várakozásoknak megfelelően 6,00%-on hagyta a hazai irányadó kamatrátát a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa ma délutáni döntésében. A monetáris tanács utoljára ülhetett össze a jelenlegi összetételben, márciustól 4 tanácstag mandátuma megszűnik, a helyükre pedig a várhatóan ma elfogadásra kerülő új jegybanktörvény értelmében a parlament gazdasági és informatikai bizottságának lesz joga új tagokat jelölni.
hir6.hu, 2011. Február 21. 09:46
A Sopron és Szeged közötti M9 gyorsforgalmi út forgalmának alakulását valószínűsítő szakvéleményre kiírt nyílt közbeszerzést a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. nyerte, a szerződést az ajánlatkérő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. még decemberben megkötötte, de az csak a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
hir6.hu, 2011. Február 20. 11:21
A elmúlt három kamatemelési döntés után az elemzők szinte egyöntetűen a jegybanki alapkamat 6,00 százalékos szinten tartását várják a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának hétfői ülésétől. A jelenlegi összetételben utolsó kamatdöntő ülését tartja hétfőn a monetáris tanács. Márciustól a négy külsős tag helyett - a parlament által kiválasztandó - új tagok kerülnek a testületbe, miközben az MNB elnöke és két alelnöke továbbra is a tanács tagja marad.
hir6.hu, 2011. Február 20. 10:23
A családi kedvezményt azok is érvényesíthetik, akiknek nem munkaviszonyból származik a jövedelmük; mivel az erre vonatkozó nyilatkozat megtételére nem tartalmaz határidőt a személyi jövedelmadóról (szja) szóló törvény, nem igaz, hogy január 20-án lejárt a nyilatkozat megtételének határideje - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
hir6.hu, 2011. Február 20. 09:14
Továbbra is ellentmondásos folyamatok uralják az ingatlanpiacot országszerte. Csongrád megyében, ahogyan országosan is, erős visszaesés volt. Ennek ellenére azonban van kereslet.
hir6.hu, 2011. Február 19. 18:22
Benyújtotta a kormány a parlamentnek a költségvetési és az államháztartási törvénynek a 250 milliárd forintos stabilitási tartalékkal összefüggő módosításait; az intézkedések hatásaként 1,7 milliárd forinttal csökken az idei államháztartási hiány. Az Országgyűlés honlapján szombaton jelent meg a két javaslat.
hir6.hu, 2011. Február 19. 09:11
A becslések szerint 600 millió euró, azaz 160 milliárd forint parkol a magyar ügyfelek által nyitott osztrák bankszámlákon - írja szombati számában a Magyar Hírlap.
hir6.hu, 2011. Február 18. 19:29
Két Csongrád megyei fenntartású kórház, a szentesi és a makói hozott létre korábban egy közbeszerzési társulást. Az intézmények gyógyszer és infúzió beszerzésére kiírt közbeszerzési eljárás eredményeként 60 millió forintot spórol a kórházaknak. A kapcsolódó szerződéseket ma írták alá az intézmények és az 5 gyógyszercég vezetői.
hir6.hu, 2011. Február 18. 12:38
A bruttó hazai termék (GDP) arányában fokozatosan csökkenő és kiegyensúlyozott költségvetésre van szükség, valamint a költségvetés szerkezetében előtérbe kell helyezni a gazdaságélénkítést szolgáló kiadásokat - mondta Járai, miután Schmitt Pál köztársasági elnök a Költségvetési Tanács (KT) tagjává nevezte ki a Sándor palotában.
hir6.hu, 2011. Február 17. 18:52
Társadalmi-gazdasági egyeztető fórumot tartott február 17-én, csütörtök délután a Békés Megyei Önkormányzat a békéscsabai megyeháza földszinti tanácskozótermében.
hir6.hu, 2011. Február 17. 14:20
Számos vállalatnak kell, vagy érdemes áttérnie a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok alkalmazására, ám sokan nem gondolnak arra, hogy ez az átállás nem csak időigényes, hanem alapos felkészülést is igényel. Az IFRS alkalmazására áttérő vállalatoknak ahhoz, hogy beszámolójuk a nemzetközi előírásoknak teljes mértékben megfeleljen, három évet kell szánniuk a teljes átállási folyamatra, és közben nem árt odafigyelniük néhány buktatóra.
hir6.hu, 2011. Február 17. 14:08
250 millió forintból újult meg a a Magyarbánhegyesi Kossuth Lajos Általános Iskola rekonstrukciója és bővítése. Határidőre készült el a beruházás - tudtuk meg Dr. Zelenyánszki Miklóstól, a település jegyzőjétől.
hir6.hu, 2011. Február 17. 12:22
A magyar munkavállalók kétharmada ugyan nem tervezi a váltást, mégsem minden területen elégedettek a jelenlegi munkahelyükkel - mutatott rá a KutatóCentrum és a MASMI Hungary Piackutató Intézet közös felmérése. A legtöbb kritika a béreket és a szakmai fejlődési lehetőségeket éri, míg a napi feladatokat és a közvetlen főnököt pozitívan értékelik a dolgozók.
hir6.hu, 2011. Február 17. 10:02
Átadta a Budapest Airport Zrt.-nek az új ferihegyi terminál, a SkyCourt (Égi Udvar) épületét a kivitelező szegedi KÉSZ Zrt.
hir6.hu, 2011. Február 16. 19:51
A felsővezeték átvágásával megkezdődött a 4-es villamosvonal rekonstrukciója. A Tarján végállomástól az Anna-kúti csomópontig tartó szakasz felújításával a Szegedi Közlekedési Nagyprojekt utolsó részéhez érkezett - közölte Botka László polgármester.
hir6.hu, 2011. Február 16. 14:07
A márkás ásványvizeket gyártó vállalatok között tartja piacvezető pozícióját a Szentkirályi Ásványvíz Kft. Az ásványvízpiac visszaesése ellenére Magyarország legismertebb ásványvizének gyártója tavaly 5,35 milliárd forint árbevételt realizált, a vállalat profitja 2009-hez képest tovább nőtt: a vállalati eredmény több mint 65%-kal javult. A cég tavaly év végén megújította szervezeti struktúráját: jelentős létszámbővítést hajtott végre, mivel 2011. januártól termékeinek egy részét közvetlenül, saját kereskedelmi csapatával forgalmazza.
hir6.hu, 2011. Február 16. 13:05
A versenyszférában az MTI által megkérdezett vállalatok többségénél még nem született megállapodás az idei béremelésekről, így azt sem tudni, a magáncégek kompenzálják-e a nettó bérek adórendszer változásából fakadó csökkenését az érintett dolgozóknál.
hir6.hu, 2011. Február 16. 11:27
684 millió forint összköltéggel 20 intézményt ellátó geotermikus energiát hasznosító rendszer épül Mezőberényben.
hir6.hu, 2011. Február 15. 15:38
Az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága megszavazta azt a módosító indítványt, amely szerint a szakminiszter évente megszabhatná a távhő hatósági árát, amelyre a Magyar Energia Hivatal (MEH) augusztus 31-ig küldi meg a javaslatát. A bizottság 26 igen szavazattal döntött arról, hogy módosító indítványt nyújt be az energetikai tárgyú törvényekhez. Ebben a testület azt kezdeményezi, hogy távhőszolgáltatónak értékesített hőenergia díját, valamint a lakossági távhőszolgáltatás (fűtés és használati melegvíz) díját a miniszter rendeletben állapíthassa meg. A javaslat szerint a díj megállapítását a táhvőszolgáltató kezdeményezi a MEH-nél.
hir6.hu, 2011. Február 15. 15:22
- A városvezetés nagy reményeket táplál a turizmus területén történt személyi változásokkal szemben, Boros László Attila továbbra is élvezi a támogatásunkat - fogalmazta meg a Gyulai Várfürdő sajtótájékoztatóján, Dr. Görgényi Ernő polgármester. A keddi eseményen az új ügyvezető is beszélt a közeljövő legfontosabb változásairól.
hir6.hu, 2011. Február 15. 11:40
Bár a világ jelentős részén, köztünk a mi szűkebb régiónkban is az új év elején kitartott a decemberi pozitív hangulat a tőkepiacokon, így a hazai és a fejlett részvénypiacok mellett a magyar állampapírpiac és a forint is erősödött, a fejlődő piacok januárban gyengélkedni kezdtek. Az intézményi befektetők januárban is aktívabbak voltak, a lakossági visszaváltások pedig jelentősen lecsökkentek - derült ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) legfrissebb jelentéséből. Az elmúlt hónapban összességében nem egészen négymilliárd forint tőke távozott az alapokból, szemben a decemberi 32 milliárddal.
hir6.hu, 2011. Február 15. 10:33
Csöpögtetve adja elő gazdaságpolitikáját a kormányzat, ebben nincs semmi újdonság - nyilatkozta Csaba László egyetemi tanár, közgazdász a Duna Televíziónak. A szakember nem is várja tíz-tizenöt évre szóló koncepciók bejelentését, mivel úgy látja: a széles koalíciót összefogó kormányoldalon belül a legtöbb területen egyelőre többféle koncepció küzd egymással. Ami pedig eddig technikai kérdés volt, azok közül mára sok politikai kérdéssé lett, például Budapest és kerületeinek viszonya - hangoztatta Csaba László. Úgy látja: a gazdasági bajokból való kilábalás viszonylag lassú folyamat lesz, szerinte ezt az egy héttel ezelőtti országértékelőjében a miniszterelnök is érzékeltette. Csaba László kijelentette: a 2014-re ígért lendületesebb növekedés összhangban van a piac várakozásaival, a munkahelyek is ebben az időszakban kezdhetnek majd lendületesebben szaporodni.
hir6.hu, 2011. Február 15. 07:15
Február 15-ig adhatják le igénylésüket azok a hallgatók, akik a tavaszi szemeszter első utalásakor szeretnének Diákhitelt kapni. A felvehető hitelösszeg akár 200 ezer - költségtérítéses hallgatók számára akár 250 ezer - forint is lehet.
hir6.hu, 2011. Február 14. 15:41
Európai uniós támogatásból újult meg a Gyermelyi Általános Művelődési Központ Általános Iskolája. Az intézményhez közel 7 millió forint értékben kerültek informatikai berendezések.
hir6.hu, 2011. Február 14. 14:35
Az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében pénteken megjelent pályázatok végleges kiírásainak feltételei több szempontból próbálják kiszűrni a kockázatos projekteket, melynek áldozatául eshetnek a vállalati képzésekkel kapcsolatos támogatások. - Ezzel az ÚSZT egyik fő célja hiúsulhat meg, mely szerint a gazdaság versenyképességének alapvető feltétele, hogy a vállalkozásoknál versenyképes, a gazdaság igényeinek megfelelő képzettséggel, munkavállalási képességekkel rendelkező munkaerő álljon rendelkezésre - véli az egyik pályázatíró cég.
hir6.hu, 2011. Február 14. 08:13
Az e-matrica fokozatos megszüntetése után, 2013-2014-től kilométerenként hat forintos útdíj bevezetését tervezi a kormány, de a politikai és társadalmi egyeztetés még hátravan - írja hétfői számában a Népszabadság.
hir6.hu, 2011. Február 13. 12:38
Az optimista kezdés után jelentősen csökkentek az árfolyamok az elmúlt héten a Budapesti Értéktőzsdén, ezen az sem segített, hogy a kereskedési hét utolsó napján enyhe pozitív korrekció indult el, amire ráerősített, hogy a befektetők pozitívan fogadták a Hoszni Mubarak egyiptomi elnök lemondásáról szóló hírt.
hir6.hu, 2011. Február 13. 11:14
Február 15-ig kell leadni nyilatkozataikat azoknak a gazdálkodóknak, akik a zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási program támogatását vették igénybe - közölte az Magyar Agrárkamara.
hir6.hu, 2011. Február 12. 20:08
A komáromi Nokia gyárban nem lesz létszámleépítés - közölte a Nokia Magyarország kommunikációs vezetője az MTI-vel.
hir6.hu, 2011. Február 12. 11:07
A Magyar Közlöny pénteki számában megjelent a kormányhatározat a korábban bejelentett, 250 milliárd forintos stabilitási tartalékról. A határozat tételesen megszabja, pontosan melyik minisztériumnak, hivatalnak, hatóságnak, állami alapnak mekkora összeget kell zárolnia - ismerteti a szombati Népszava. A napilap cikke szerint ezeket február 23-ig kell bejelenteniük a Magyar Államkincstárnak. Az összes intézkedés közel 240 milliárd forintos tartalék képzésére elegendő, ami hozzávetőlegesen megfelel a korábban bejelentettnek.
hir6.hu, 2011. Február 11. 15:11
Szarvas város 29,5 millió forint támogatást nyert a Nemzeti Közfoglalkoztatás Program keretein belül. Ezzel az összeggel a település közel egy éven át, 300 munkanélkülit alkalmazhat.
hir6.hu, 2011. Február 11. 11:10
Az információkereséstől a valós vásárlási tevékenységen át a fogyasztói tapasztalatok széleskörű megosztásáig átalakulhat a fogyasztói viselkedés folyamata. A digitálisan érintett fogyasztó másképpen dönt, hiszen egyaránt hatnak rá a gyártók weboldalain feltüntetett információk, az árösszehasonlító oldalakon található kedvező árak, valamint a közösségi oldalakon olvasható hozzászólások - többek között ez is kiderült a GfK Hungária tegnapi napon megrendezett Digital Connected Consumer konferenciáján. Az eseményen a GfK Hungária vezető munkatársai és a vendégelőadók arra keresték a választ, hogy a digitális eszközhasználat vajon hogyan alakítja át a jövőben a fogyasztók mindennapi életét, vásárlási döntéseit és fogyasztását.
hir6.hu, 2011. Február 10. 15:21
Siófok éves szinten több mint 33 millió forintot spórol azzal, hogy a villamosenergiát ezentúl az E.on helyett a szegedi EDF Démász Zrt.-tól vásárolja a közvilágításához, valamint a város intézményei, gazdasági társaságai számára- tájékoztatott Balázs Árpád (Fidesz), Siófok polgármestere.
hir6.hu, 2011. Február 10. 13:41
Komoly motivációs erőt jelent a feladataim végrehajtásában, hogy magam mellett tudhatom mind a szakma, mind pedig a városvezetés egyhangú támogatását, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy létrehozzuk a Turisztikai Desztináció Menedzsmentet (TDM), ami a közeljövő egyik legfontosabb feladata - fogalmazza meg Komoróczki Aliz, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. közelmúltban kinevezett vezetője, aki szerint az internet adta lehetőségek igazi kiaknázásával lehet valóban hatékony marketing-munkát elérni a város számára.
hir6.hu, 2011. Február 10. 11:36
Félünk attól, hogy nem csak a bankadót, hanem az összes többi ágazati különadót is áthárítják az érintett cégek és vállalatok a fogyasztókra" - nyilatkozta Kispál Edit, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének szóvivője a Duna Televíziónak. Ennek első jelét látja szervezetük a Volksbank díjemelési tételeiben, amelyeket számszerűen is ismertetett a műsorban a szóvivő. Arra felvetésre, hogy a nevezett bank úgy reagált: ők a hatályos törvények szerint jártak el, illetve az ügyfeleknek kedvező döntések is születtek, Kispál Edit úgy reagált: végigtanulmányozta a bank hirdetményeit, és abban nem talált olyan elemet, amely esetében csökkentek volna a díjak. Szinte bizonyosak abban - tette hozzá -, hogy a többi, válságadóval érintett szektorban is megtörténik majd a díjak fogyasztókra hárítása.
hir6.hu, 2011. Február 10. 09:26
Amennyire ismert és számos oldalról kommunikált problémája a magyar gazdaságnak a körbetartozás, annyira nem történt semmi érdemleges megoldására. Mindeközben pedig tavaly még tovább is romlott a helyzet, amint azt a Coface Hungary behajtási tevékenysége során érzékelt tapasztalatok is mutatják. Időben elhúzódnak a követelések, és nagyon sok érvényesítése jogi eljárásba megy át. A körbetartozás problémájának a megoldása nagyon keserves feladat, hiszen "ludasok" benne az állami intézmények, önkormányzatok, a multik és a különféle szintű beszállítók. Azaz a nagy vásárlóerővel, illetve lobbierővel rendelkezők. Továbbra is elsősorban a kereskedelmet, az építőipart, s a mezőgazdaságot jellemzi a körbetartozás. Szerencsére sok cég -a válságnak "köszönhetően" - ma már nagyobb figyelmet fordít a megelőzésre.
hir6.hu, 2011. Február 10. 08:02
Nem tudott részt venni Kovács Adrienn, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Wekerle Sándor Alapkezelő Civil Támogatási Főosztály osztályvezetője a Civil Szervezetek Szövetsége (CSZSZ), Békéscsaba szerda délután megtartott taggyűlésén (dr. Wekerle Sándor miniszterelnök, volt pénzügyminiszter 1894-ben lett Békéscsaba díszpolgára - a szerk.).
hir6.hu, 2011. Február 09. 15:29
Egyre súlyosabb szakemberhiánnyal küzd a hazai építőipar. A helyzetet jól példázza, hogy Nyugat-Magyarországon mindössze öt bádogos hallgató végezhet idén nappali képzésben. Piaci igény lenne rá, még sincs elég korszerű tudással bíró szakember, az iskolai utánpótlás sem megoldott - hívja fel a figyelmet az Épületszigetelők, Tetőfedők és Bádogosok Magyarországi Szövetsége és a Lindab. A korszerű alapanyagokkal folytatott, naprakész szakképzés fellendítésében, valamint a karrierút vonzóbbá tételében egyre nagyobb szerep jut a vállalati és iskolai együttműködéseknek közép- és felsőfokon egyaránt.
hir6.hu, 2011. Február 08. 18:42
Sokak érdeklődésére számot tartó szakképzési fórumot rendezett a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BMKIK) kedden a békéscsabai Hotel Fiumében, amelyen Hódsági Tamás elnök köszöntője után Juhos János alelnök tartott megnyitó előadást. Dr. Szilágyi János, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) oktatási és képzési igazgatója a kereskedelmi és iparkamarák szakképzésben rejlő új lehetőségeiről, feladatairól szólt.
hir6.hu, 2011. Február 08. 15:59
A magán-nyugdíjpénztári tagság átrendeződése után tizennyolc magánnyugdíjpénztárból hét nem éri el a fennmaradáshoz szükséges kétezer fős létszámot, a tízezret öté haladja meg - ők a legesélyesebbek arra, hogy hosszabb távon fennmaradjanak - derül ki az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) honlapján közzétett adatokból.
hir6.hu, 2011. Február 08. 10:32
A negyedév végére ugyan mintegy 21 milliárd forint távozott az alapokból, azonban a teljes év egészében több mint 500 milliárd forinttal bővült a befektetési alapok vagyona - derült ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) legfrissebb statisztikából. A legtöbb friss tőkét a zártkörű részvényalapok vonzották, míg a nyilvános alapok közül az ingatlanalapok voltak a legnépszerűbbek.
hir6.hu, 2011. Február 08. 09:34
Évente mintegy ezer autós kísérli meg elismertetni a közúti kátyúk okozta kárát, de mindössze a károsultak fele jut pénzhez - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
hir6.hu, 2011. Február 07. 18:23
Az elmúlt időszakban megsérült burkolóelemek garanciális javítását végzi el február 7-én és 8-án a kivitelező ATV Szeged Konzorcium a Kölcsey utcában.
hir6.hu, 2011. Február 07. 17:09
A kormány 2011-ben megkezdi a Nemzetközi Valutalaptól (IMF) és az Európai Bizottságtól (EB) felvett hitelcsomag visszafizetését - rögzíti a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
hir6.hu, 2011. Február 06. 15:04
A BKV 2011-es költségvetéséből összesen 30 milliárd forint hiányzik, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) bízik abban, hogy a cég anyagi helyzetének megoldásában a kormány is segítséget nyújt, mivel a Fővárosi Önkormányzat költségvetésében nincsenek már milliárdos tartalékok. Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója az MTI-nek adott interjújában azt mondta, szigorúbb bérpolitikára és a finanszírozási rendszer teljes átalakítására is szükség van. Utóbbi számos lépésből állhat, ilyen a tömegközlekedés áfakulcsának csökkentése, a kedvezményrendszer átalakítása, a buszvonalak üzemeltetésének versenyeztetése, a gépjárműadó központosítása és néhány éven belül dugódíj bevezetése.
hir6.hu, 2011. Február 06. 11:04
Idén októberben már beköltözhetnek a bérlők a most épülő újszegedi inkubátorházba.
hir6.hu, 2011. Február 06. 10:53
Változott a járulékalap, a biztosítottak által fizetett nyugdíjjárulék mértéke, a járulékfizetési felső határ és a minimálbér január elsejétől.
hir6.hu, 2011. Február 05. 13:19
Jelentős és nagymértékű fejlesztési forráshoz juthatnak idén a mikro-, kis- és középvállalkozások az Új Széchenyi Terv újonnan meghirdetett pályázati lehetőségeinek köszönhetően. A gazdasági szféra, valamint a korábban támogatás nélkül maradt vállalatok fellendülését megcélzó, és nem kevésbé a munkahelyteremtésre fókuszáló új konstrukciók egyértelműen kedveznek a KKV- szektornak. A Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretein belül 2011. március 1-től - a keret kimerüléséig - nyújthatóak be pályázati anyagok azzal a könnyítéssel, hogy a vállalkozások csekély összegű támogatásként, akár önerő nélkül is pályázhatnak.
hir6.hu, 2011. Február 05. 10:03
Az eddigi két jelölt mellett immár egy harmadik befektető is érdeklődik a Malév iránt - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter. A tárcavezető közlése szerint az új érdeklődő is keletről jön.
hir6.hu, 2011. Február 04. 12:23
Nagyszabású strukturális reformokba kezdett Magyarország, amelyek révén a hazai össztermékhez (GDP) mért államadósság 70 százalék alá csökken a következő években, 2014 végéig pedig 300 ezer új munkahelyet jöhet létre - írta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Olli Rehnnek, az Európai Bizottság (EB) gazdasági és monetáris ügyekért felelős biztosának.
hir6.hu, 2011. Február 04. 10:03
Hatalmas érdeklődés mellett zajlott le a napokban Békéscsabán az Új Széchenyi Terv országjáró körútjának Békés megyei szakmai tanácskozása, amelyen a vállalkozók, önkormányzati és pályázatíró szakemberek színültig megtöltötték a Derkovits sori megyeháza földszinti tanácskozótermét. A rengeteg hozzászólásból, kérdésből most egyre térünk vissza, valamint arra, hogy miként látta a Hír6-nak adott interjújában Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) elnöke a térség gazdasági helyzetét, fejlődésének lehetőségeit.
hir6.hu, 2011. Február 03. 10:04
Az elmúlt 10 év viszonylatában 2010 volt az első olyan év, amikor nem nőtt számottevően a bankok ügyfélköre. Továbbra is a felnőtt lakosság 82 százaléka rendelkezik bankkapcsolattal. Ez az arány alacsonyabb a Nyugat-Európában tapasztalható helyzethez viszonyítva, de hazánk e tekintetben több kelet-európai országtól is lemaradásban van - derül ki a GfK Hungária Pénzügypiaci Adatszolgáltatások 2010 című összefoglaló tanulmányának legfrissebb eredményeiből.
hir6.hu, 2011. Február 02. 14:20
Több nemzetközi bankcsoport érdeklődését is felkeltette a Volksbank, miközben a hazai bankpiac egy másik kisebb szereplője is vevőre vár - írja legfrissebb, csütörtökön megjelenő számában a Figyelő. Régi szóbeszédet erősített meg az osztrák Volksbank AG bécsi szóvivője a napokban, amikor elismerte: napirenden van a kelet-európai bankcsoport eladása.
hir6.hu, 2011. Február 02. 10:54
Idén is rájár a rúd a mezőgazdaságra - itthon kilencszázezer hektárnál is több szántóföld áll belvíz alatt, az agrárkamara becslése szerint tizenöt milliárd forint kár érte eddig az ágazatot. A helyzetet tovább rontja, hogy világszerte ingadozik - jellemzően emelkedik - a termények ára. Idehaza szivattyúzással és az elvezető csatornák tisztításával próbálnak meg úrrá lenni a helyzeten, a bajba jutott gazdák pedig idén is számíthatnak anyagi segítségre az államtól. Az eddigi kárenyhítési rendszer viszont tovább nem tartható, mivel nem képes kezelni ekkora léptékű és évről évre ismétlődő elemi csapásokat. Az új szisztéma kidolgozásán már dolgozik a szaktárca, az 2012 januárjában lépne életbe a tervek szerint - nyilatkozta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára a Duna Televíziónak.
hir6.hu, 2011. Február 01. 17:43
Csaknem ezer termelő részvételével rendezték meg a napokban Medgyesegyházán az I. Nemzeti Dinnyefórumot, amelyen dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter tartotta a nyitóelőadást. A magyar tulajdonban lévő CBA-áruházlánc értékesítési tapasztalatairól Lázár Vilmos, a CBA Kereskedelmi Kft. résztulajdonosa, elnökhelyettese, a védjegy és a marketing dinnyeértékesítésben játszott szerepéről Zobor Enikő, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) vezető tanácsosa adott tájékoztatást.
hir6.hu, 2011. Február 01. 15:03
A lakossági áram ára emelkedik kilowattóránként mintegy két forinttal 2011. február elsején, mert a kedden megjelent miniszteri rendeletben emelkedett a Magyar Villamos Művek (MVM) nagykereskedelmi hatósági ára és kissé változott a lakosságot ellátó egyetemes szolgáltatók árrése is.
hir6.hu, 2011. Február 01. 12:14
Három hazai felvásárló visszaél gazdasági erőfölényével, és tisztességtelen piaci magatartást folytat, amikor a gazdákkal akarja megfizettetni azt a terményt, ami a belvíz miatt nem termett meg - nyilatkozta Jakab István. A Magosz elnöke a Duna Televíziónak azt is elmondta: egyes, elsősorban nemzetközi háttérrel rendelkező, multinacionális cégekről van szó, akik fedezeti vásárlással, a gazdák terhére vásárolják meg a szabad piacon a hiányzó mennyiséget. A szervezet több fronton is fellép a cégekkel szemben - hangoztatta Jakab István.
hir6.hu, 2011. Január 31. 14:23
2011. január 26-tól az ország egyetemei és főiskolái közül elsőként a Szolnoki Főiskolán válik elérhetővé a MobilFizetés szolgáltatás, így a Telenor, valamint a T-Mobile ügyfelei ezentúl a tanulmányaikkal járó fizetési kötelezettségeiket, a beiratkozási, a kollégiumi, a vizsgajelentkezési és egyéb díjakat egyszerűen és kényelmesen, akár mobiltelefonjukról is kifizethetik.
hir6.hu, 2011. Január 31. 13:22
Négy forinttal csökken a benzin, és 2 forinttal mérséklődik a gázolaj ára szerdán a hazai töltőállomásokon - értesült piaci forrásokból a holtankoljak.hu. A múlt hétenhárom forinttal csökkent a benzin ára, míg a gázolaj ára nem változott.
hir6.hu, 2011. Január 31. 10:44
Az elmúlt években az Európai Uniós innovációs források kizárólag a komplexebb, nagyobb költségvetésű, főként nagyvállalkozások által megvalósított projekteket, fejlesztéseket támogatták. Az Új Széchenyi Terv azonban új lehetőségeket rejt, és kizárólag a kisebb vállalkozások innovációs törekvéseit támogatják. Az innováció fontosságát támasztja alá az is, hogy nagyon magas, akár 65 százalékos az elérhető támogatási intenzitás, ráadásul erre a pályázatra most a közép-magyarországi cégek is nyújthatnak be javaslatokat.
hir6.hu, 2011. Január 30. 19:21
A 2010-ben vásárolt éves e-matricák érvényességi ideje január 31-én, hétfőn éjfélkor lejár - hívta fel a figyelmet az Állami Autópálya Kezelő Zrt.
hir6.hu, 2011. Január 30. 14:10
Áremelkedést várnak a villamosenergia- és a gázipar vezetői 2011 első felében az energiainfo.hu internetes hírportál legfrissebb felmérése szerint.
hir6.hu, 2011. Január 30. 10:51
Magyarországon a mobilosok mintegy 15 százaléka, több mint 1,5 millió ügyfél használ okostelefont, a mindentudó készülékek gyorsan terjednek, aminek szakértők szerint az az oka, hogy most találkoztak azok a technikai feltételek és emberi igények, amelyek hosszú távon a digitális szakadék csökkenéséhez vezetnek.
hir6.hu, 2011. Január 30. 09:34
Munkáltatói adómegállapítást január 31-ig lehet kérni, és a munkáltatóknak, kifizetőknek is addig kell kiadniuk (postára adniuk) a magánszemélyek számára kifizetett jövedelmekről és levonásokról szóló, 2010. évi adóbevalláshoz szükséges igazolásokat.
hir6.hu, 2011. Január 29. 18:08
Az idén 196,1 milliárd forint egyszerűsített vállalkozói adóbevételre (eva) számít a költségvetés, ami közel 8 százalékkal több a múlt évben befolyt eva összegénél.
hir6.hu, 2011. Január 29. 17:37
A kettős adóztatás elkerülése kapcsán a külföldön foglalkoztatott magyar munkavállalóknál különös figyelmet érdemel a szja-bevalláshoz szükséges igazolás - írja a gazdasag.hu.
hir6.hu, 2011. Január 29. 09:05
Nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában egyedülálló jelentőségű dinnyekonferenciát szervezett január 28-án, pénteken Medgyesegyházán a Kertészek Földje Leader Akciócsoport és Simonka György, a Magyar Dinnye Szövetség elnöke, a mezőkovácsházi választókerület fideszes országgyűlési képviselője, Pusztaottlaka polgármestere, medgyesbodzási mezőgazdasági vállalkozó. A szinte zsúfolásig megtelt Luther utcai sportcsarnokban a Cél a legjobb minőségű dinnye! jelige jegyében megrendezett I. Nemzeti Dinnyefórumon dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter tartotta a nyitóelőadást.
hir6.hu, 2011. Január 28. 17:45
A szakemberek szerint a magas takarmányárak miatt drágulhat a baromfihús. A sertéshús esetében viszont nem kell áremelkedéstől tartani a Németországból származó olcsó import miatt. Ez pedig megnehezíti a magyar sertés tartók dolgát, mert még jogos költségeiket sem tudják elismertetni a piacon.
hir6.hu, 2011. Január 28. 15:25
Minden a tervek szerint halad, és nyolc hónapon belül legördül az első Mercedes-Benz tesztautó a kecskeméti üzem gyártószalagjáról - mondta Frank Klein, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója pénteken.
hir6.hu, 2011. Január 28. 12:25
2010 novembere óta zajlik a békéscsabai Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet Sürgősségi Betegellátó Osztályának felújítása. A munkálatok a terveknek megfelelő ütemben haladtak, így a mai napon sor került a műszaki átadásra. Újra használható az új épület főbejárata is, amely a kivitelezési munkálatok ideje alatt zárva tartott.
hir6.hu, 2011. Január 28. 08:11
A Tesco és Lidl polcairól levettek 40 húskészítményt a német dioxinszennyezés miatt.
hir6.hu, 2011. Január 27. 14:20
Az idén 4,5 millió szja-bevallást vár a magánszemélyektől az adóhatóság, a bevallási határidők nem változtak.
hir6.hu, 2011. Január 27. 14:09
A kialakult cégfelszámolási dömping miatt akár fél évet is várni kell a bírói döntésre, így a szokásosnál is több idő jut trükközésre - írja a Figyelő frissen megjelent száma.
hir6.hu, 2011. Január 27. 11:19
Hétszázötven millió forintból fejlődhetett a Szegedi Logisztikai Központ.
hir6.hu, 2011. Január 27. 10:01
Hosszú távon előremutatónak bizonyulhat - egy nagyvállalat esetében - a munkavállalói környezet folyamatos fejlesztése, a meglévő munkaerő - piaci elvárásokhoz igazodó - képzése, ismereteinek bővítése. A versenyszektorban elfoglalt pozíció megőrzése, és a válság eredményezte létszámcsökkentés elkerülése érdekében a COOP Szeged Zrt. számára megoldást jelentett az a munkahelymegtartó támogatás, amely uniós forrásból biztosítja a vállalat dolgozóinak képzését.
hir6.hu, 2011. Január 26. 12:22
Válsághelyzetben indokolható a bankadó, ám ennek gyakorlata és mértéke más- és más az egyes európai országokban. A magyar bankadó több szempontból eltér a nemzetközi gyakorlattól: részben a mértékében, részben pedig azzal, hogy az összegét nálunk a költségvetési hiányból vezették le. Ha a költségvetés egyensúlya helyreáll, mindenkinek érdeke lenne kivezetni ezt a típusú különadót a rendszerből - nyilatkozta a Duna Televíziónak Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország vezető partnere.
hir6.hu, 2011. Január 26. 09:07
A Banki és Végrehajtási Károsultak Információs Irodája a Békés megyei lakosság eladósodottságát is vizsgálta. A számokból kiderül, hogy több tízezren vannak azok, akik valamilyen tartozást halmoztak fel. Az adatok tájékoztató jellegűek, részben azért, mert folyamatosan változnak, így egyes elemeiben becsléseken alapulnak A becsléseknél az alsó értékeket vette figyelembe az iroda.
hir6.hu, 2011. Január 26. 07:07
- Néhány nap múlva, 2011. január 31-én jár le az a határidő, amíg a munkáltatóknak az elmúlt évről szóló összesítő adatokat tartalmazó igazolásokat ki kell bocsátaniuk a személyi jövedelemadó bevallás készítéséhez. A külföldön foglalkoztatott magyar munkavállalók esetében ez különös figyelmet igényelhet, hiszen a munkáltatóknak a jövedelem adószabályoknak megfelelő adózása és a kettős adóztatás elkerülése érdekében számos feltételt kell tisztáznia az igazolás kiadása előtt. A Deloitte a legfontosabb teendőkre hívja fel a figyelmet, egyúttal összegzi az adóhatósági ellenőrzésekkel kapcsolatos tapasztalatait is.
hir6.hu, 2011. Január 25. 20:11
A világgazdaság növekedése az idén némileg lassul, s egyre nyilvánvalóbb, hogy a válság nyertesei a fejlődő országok lesznek. Ez abban is tetten érhető, hogy mindinkább zárul az olló a fejlett és a fejlődő országok között, már ami a kockázati megítéléseket illeti. Az idén az ország-kockázatokkal kapcsolatos legfontosabb kihívás a magánszféra eladósodottságának és a növekedés finanszírozásának a nyomon követése. A Coface nemzetközi hitelbiztosító jelenleg 156 országot minősít, közülük 28 a fejlett. Kétféle profilú fejlődést követnek kiemelt figyelemmel - az egyik Magyarországra is jellemző. Magyarország minősítése egyébként jelenleg A4-es, ami a befektetésre ajánlott kategória alja.
hir6.hu, 2011. Január 25. 18:31
Az adóhatóság által közzétett családi kedvezmény-nyilatkozat kitöltési útmutatójában szereplő példák sajnos hibásak, véletlenül a családok kárára - véli Angyal József okleveles adószakértő.
hir6.hu, 2011. Január 25. 11:33
A boltválasztást befolyásoló tényezők fontossága szempontjából az elmúlt év eredményeihez képest lényeges elmozdulás nem tapasztalható, a jó minőségű és friss árukhoz való hozzájutás, a kedvező ár és a nagy választék szerepe továbbra is döntő jelentőséggel bír - derül ki a GfK Hungária Shopping Monitor 2010/2011 tanulmányának eredményeiből. Az akciók/promóciók jelentősége a korábbi évekhez képest továbbra is magas. Az üzlettípusokat tekintve a hazai fogyasztók évek óta a hipermarketekben és a kisebb önkiszolgáló boltokban költik el a legtöbb pénzt élelmiszerekre és élelmiszer-jellegű termékekre.
hir6.hu, 2011. Január 25. 11:12
Mérséklődhet a Kecskemét belterületén áthaladó forgalom: a várost északról elkerülő út előkészítése jelenleg is folyamatban van. A teljes beruházás a tervek szerint 2014 elejére készül el, a jelenleg zajló előkészületi fázis várhatóan 2011 végéig tart. Az elkerülő út építésének előkészítésére csaknem 800 millió forint áll rendelkezésre, nagyobb részben uniós forrásból.
hir6.hu, 2011. Január 24. 15:42
Az elmúlt év nem hozott jelentős növekedést a feldolgozóiparban működő cégek számában a dél-alföldi régióban. Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében az alkalmazottak száma 4 százalékkal növekedett, bár az új cégek száma csökkent és a megszűnések száma nőtt az elmúlt évben.
hir6.hu, 2011. Január 24. 15:13
Három forinttal csökken szerdától a benzin ára a hazai töltőállomásokon, míg a gázolaj ára nem változik - értesült piaci forrásokból a holtankoljak.hu. Így visszaáll a múlt hét előtti állapot, hiszen egy hete éppen 3 forinttal nőtt a benzinár: 364 forint lesz szerdától a benzin átlagára, a gázolajé marad 359 forint.
hir6.hu, 2011. Január 24. 14:39
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 6 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot hétfőn.
hir6.hu, 2011. Január 24. 13:33
Januártól, évente, négyzetméterenként 1580 forintot kell fizetniük azoknak a vendéglátóhelyeknek, amelyek este 8 óra után is nyitva tartanak, és nincs meleg ételt előállító saját konyhájuk - erről döntött Hódmezővásárhely közgyűlése. A helyi adórendelet módosítása, nemcsak a sörözőket és borozókat, de a benzinkutakat és a játéktermeket is érinti.
hir6.hu, 2011. Január 24. 09:10
Márciustól 90 helyett 60 napjuk lesz a fogyasztóknak arra, hogy rendezzék a tartozásukat a gáz- és az áramszolgáltatók felé a számla lejárta után - olvasható a Népszabadságban.
hir6.hu, 2011. Január 23. 15:30
Ólomtartalmú öntőkészlet forgalmazása miatt szabnak ki bírságot a Lidl Magyarország Bt.-re, a cég által forgalmazott terméket visszagyűjtik.
hir6.hu, 2011. Január 23. 12:37
A 2011-es év elejétől módosultak az ingatlan-bérbeadás szabályai. Az ingatlanmagazin.com szakértői megvizsgálták és részletesen bemutatják a változásokat, számításokat is mellékelve a könnyebb érthetőség érdekében.
hir6.hu, 2011. Január 23. 08:56
Hetedik alkalommal adták át a legjobbnak ítélt üzletembereknek, ügyvezető igazgatóknak, és vállalkozóknak, azaz a gazdasági élet legjobbjainak járó elismeréseket Szegeden.
hir6.hu, 2011. Január 22. 10:11
Országjáró körúton mutatják be az Új Széchenyi Tervet, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) vezetői a vidéki iparkamarákkal, vállalkozói szervezetekkel közös rendezvényeken ismertetik a megújuló fejlesztéspolitikát - közölte az NFM.
hir6.hu, 2011. Január 21. 20:04
Átadták a Tiszavirág gyalogos- és kerékpároshidat pénteken Szolnokon; a városközpontot a település sport- és pihenőövezetével, a Tiszaligettel összekötő folyami átkelő a leghosszabb Közép-Európában.
hir6.hu, 2011. Január 21. 07:55
A Cinema City International felvásárolta a Palace Cinemas magyarországi, csehországi és szlovákiai érdekeltségét 28 millió euróért.
hir6.hu, 2011. Január 20. 17:03
A Banki és Végrehajtási Károsultak Információs Irodája a Csongrád megyei lakosság eladósodottságát reprezentáló adatokat juttatott el szerkesztőségünkbe. A szervezet szerint a megismert helyzetkép birtokában a döntéshozók hatékony lépéseket tudnak meghozni és időben fel tudnak készülni a megnövekedett szociális problémák elhárítására.
hir6.hu, 2011. Január 20. 15:39
A Tettye Forrásház Zrt. látja el a jövőben újabb hat, Pécs környéki kistelepülés vízszolgáltatását; Szalánta viszont nem fogadta el a baranyai megyeszékhely vízszolgáltatójának ajánlatát; a Tettye Zrt. korábban újabb vízkorlátozásra készült francia érdekeltségű elődje, a Pécsi Vízmű (PV) Zrt. százmilliós nagyságrendű tartozása miatt.
hir6.hu, 2011. Január 19. 17:14
Éves szinten több mint 100 millió forintot költenek az utak állapotának a javítására Szegeden. De csak tavasszal lehet komplett módon kijavítani az úthibákat.
hir6.hu, 2011. Január 19. 10:46
Habár még sokasodnak a kérdőjelek a magyar gazdaság idei teljesítménye körül, annyi azért már látható, hogy 2011 akár trendforduló is lehet a mikro-gazdaságban, s így a fizetésképtelenségi eljárások számának az alakulásában is állítja a Coface Hungary. Ám ezzel együtt se várjon senki drasztikus váltást. Ahhoz ugyanis a gazdaságban kellene végbemennie drámai változás(ok)nak. Ha komolyan változna akár az európai gazdálkodási környezet, akár a környező országok jobban beindulnának, akár nálunk lenne így, akkor az magával hozhatná az egyébként mindig jó néhány hónapos követő üzemmódban lévő fizetésképtelenségi eljárások számában a változást. Ellenkező esetben marad az: "egy helyben topogás". Így látja 2011-et a Kárpáti Gábor, a Coface Hungary ügyvezetője és Bagyura András kereskedelmi igazgató. Akik a tavalyi év kapcsán arra hívják fel a figyelmet, hogy az adatok az elmúlt öt év válságának az eredményeit tükrözik. Tavaly ismét kétszámjegyűen nőtt a fizetésképtelenségi eljárások száma, a vállalkozások közel 6 százaléka nem tudta teljesíteni kötelezettségeit. Igaz a dinamika lassult.
hir6.hu, 2011. Január 18. 13:32
Több sérülést is okozott már az IKEA-ban vásárolható RUND üvegpohár. A cég arra kéri azokat a vevőket, akik vásároltak a termékből, hogy vigyék vissza a legközelebbi IKEA áruházba, ahol visszakapják a kifizetett teljes vételárat.
hir6.hu, 2011. Január 18. 11:32
Tavaly mintegy 10 százalékkal többet költöttünk belföldi nyaralásra, mint 2009-ben. A magyarok negyede azonban csak egy éjszakát töltött otthonától távol, és a fürdővárosok vonzóbbak voltak Európa Kulturális Fővárosánál - derül ki a legnagyobb magyarországi szállásfoglaló portál, a szallas.hu adataiból.
hir6.hu, 2011. Január 17. 17:04
Három-három forinttal nő a benzin és a gázolaj ára is a hazai töltőállomásokon - értesült piaci forrásokból a holtankoljak.hu. Így a benzin átlagos ára 364 forint lesz, míg a gázolajé 354 forint. Ezzel újabb árcsúcsot dönt mindkét üzemanyagfajta ára.
hir6.hu, 2011. Január 17. 11:29
Az idei kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) díja január első napján esedékes, de a törvény 60 nap türelmi időt ad a fizetésre, aki eddig sem rendezi a tartozását, annak nagyon sokba kerül a biztosítás - hívja fel az autósok figyelmét a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
hir6.hu, 2011. Január 17. 10:03
Az év második felében gyorsan változott a hangulat a tőkepiacokon, így decemberben ismét pozitív események váltották a novemberi pesszimizmust. Ennek megfelelően az intézményi befektetők decemberben ismét aktívabbak voltak, az év közepén tapasztalt lakossági tőkebeáramlás október óta tapasztalt elmaradása után viszont a lakosság jelentős visszaváltásba kezdett - derült ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) legfrissebb jelentéséből.
hir6.hu, 2011. Január 16. 13:24
Nem várható magyar munkavállalói "roham" Ausztriába és Németországba, azután, hogy a két európai uniós tagállamban az idén májustól korlátozások nélkül vállalhatnak munkát az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott közép-, illetve kelet-európai országok - köztük Magyarország - állampolgárai - mondta a Foglalkoztatási Hivatal (FH) Nemzetközi és Migrációs Főosztályának vezetője.
hir6.hu, 2011. Január 15. 18:35
Az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) az innovációval, mint a gazdasági növekedés egyik legfontosabb forrásával számol, amely az évtized közepére évi 1,5-2 százalékos növekedést generálhat. Az ÚSZT ezért önálló programot szentel a növekedés motorjának tartott tudomány és az innováció területének.
hir6.hu, 2011. Január 14. 16:53
A Békés Megyei Vízművek(BMV) Zrt. az elmúlt év gazdasági eredményeit hozta nyilvánosságra mai, békéscsabai sajtótájékoztatóján. Az idei esztendőt tekintve az aradi vízátvezető program továbbra is prioritást élvez - tudtuk meg dr. Csák Gyulától, a társaság vezérigazgatójától.
hir6.hu, 2011. Január 14. 16:35
Óriási lehetőséghez juthat Kaposvár a gazdaságfejlesztés terén a következő években, miután a kormány az új Széchenyi Tervben rögzítette: mind közúton, mind pedig vasúton jelentős fejlesztések lesznek.
hir6.hu, 2011. Január 14. 14:43
A Magyar Energia Hivatal meghatározta azokat az egyetemes szolgáltatókat és kereskedőket, melyek 2011. január 13-ától az EMFESZ Kft. (amely gas.hu néven értékesítette termékét) kereskedelmi engedélyének felfüggesztése miatt kiszolgáltatott helyzetbe került fogyasztókat földgázzal látják el. "A GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. egyetemes szolgáltatási területén társaságunk látja el az egyetemes szolgáltatásba visszatérő fogyasztókat (alapvetően lakosság és kisvállalkozások) a szolgáltatási területünkön érvényes, hatósági egyetemes szolgáltatási árakon" - írja a társaság közleménye.
hir6.hu, 2011. Január 13. 19:51
Magyar-Ukrán Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítást és Üzletember Találkozót tartanak január végén Gyulán. Az eseményre Ukrajna több részéből, Vinica és Kirovográd régióiból, illetve Kárpátalja területéről érkeznek majd a politikai és gazdasági élet képviselői.
hir6.hu, 2011. Január 13. 13:10
Gyomaendrőd 17,6 millió forint támogatást nyert a Nemzeti Közfoglalkoztatás Program keretén belül, ezzel az összeggel az év első négy hónapjában tud gazdálkodni - tudtuk meg a városban tartott sajtótájékoztatón.
hir6.hu, 2011. Január 13. 12:05
A Magyar Energia Hivatal döntése alapján az E.ON biztosítja szolgáltatási területén az Emfesz Kft. egyetemes szolgáltatásra jogosult ügyfeleinek ellátását.
hir6.hu, 2011. Január 13. 11:40
Stagnálás jellemezte a kisvállalatok 2010. évi karácsonyi forgalmát az előző évekhez képest. Az előző év csökkenése után nem romlott tovább, de nem is növekedett a kkv-k karácsonyi forgalma - derül ki a Marketing Commando 2010. január első hetében 2500 fő megkérdezésével végzett online kutatásból.
hir6.hu, 2011. Január 13. 10:12
Versenyképesebb lehet a magyar adórendszer, ha a kormány következetesen végigviszi szja- és a társaságiadó-elképzeléseit. Az átalakítások vesztesei főleg az alacsonyabb keresetűek és a válságadókkal sújtott vállalkozások. Az adminisztrációs terheket pedig a helyi iparűzési adó változtatásai növelhetik - írja a Figyelő csütörtökön megjelent száma.
hir6.hu, 2011. Január 13. 10:03
Felszámolási eljárást kezdeményezett a gázkereskedelmi engedélyétől megfosztott Emfesz Kft. ellen a KELER Zrt. elszámolóház - értesült a Magyar Nemzet.
hir6.hu, 2011. Január 12. 13:33
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rendszeresen közzéteszi a folyó adóvégrehajtás alatt álló cégek névsorát. A legutóbbi, január 3-i kimutatás szerint jelenleg 114 032 cég ellen folytat végrehajtási eljárást az állami adóhatóság. A statisztikai adatokat elemezve kiderül, hogy az elmúlt egy évben 12,5 százalékkal nőtt az eljárás alá vontak száma, akiktől összesen mintegy 705,2 milliárd forint adó-, járulék- vagy illetéktartozást próbálnak behajtani. A hatóság azzal számol, hogy a követelésből több mint 300 milliárd forint beérkezik a számlájára - írja a feketelista.hu közleménye.
hir6.hu, 2011. Január 12. 11:43
A 2011-es költségvetés egyik nyertese a turizmus, az ezzel foglalkozó szakpolitikának jelentős tervei vannak az ágazattal idén és a következő tíz évre is - nyilatkozta Bánki Erik fideszes szakpolitikus, a parlament sport és turizmusbizottságának elnöke a Duna Televíziónak. Még idén elkészül egy tíz évre szóló fejlesztési koncepció, felkarolnak és egyedileg fejlesztenek országszerte vagy harminc kiemelt műemléket és turistalátványosságot, továbbá a Balatonnál is megkezdődnek a szükséges koncepcióváltások és kiegészítések. A Turizmus Zrt. is átalakul, közel egyharmaddal kevesebb létszámmal működik majd a jövőben.
hir6.hu, 2011. Január 11. 12:50
Bár tavalyhoz képest némiképp visszaszorult, még mindig a készpénzes fizetés a legjellemzőbb az online vásárlók körében. A bankkártyás fizetéstől sokakat visszatart a bizalom hiánya, a válság hatására pedig mérséklődött a vásárlási kedv - többek között ez derült ki a KutatóCentrum évente megismételt E-Shopping Reportjából. A bizalomhiányra az egyik lehetséges megoldást a nemzetközi piacokon elterjedt Paypal jelenthetné.
hir6.hu, 2011. Január 11. 11:22
A tervek szerint a húsvéti ünnepek előtt, április 14-én nyitja meg kapuit Budapest legforgalmasabb terén, a Blaha Lujza téren álló Europeum Bevásárlóközpont. Az ABLON Group fejlesztésében épülő ingatlan 70 százaléka bérlőre talált, és az épületegyüttesben nyitotta meg 2010 nyarán a Marriott szállodalánc első magyarországi Courtyard hoteljét is.
hir6.hu, 2011. Január 11. 11:15
900 millió forintot fizettek be eddig a békéscsabai szennyvízberuházás kapcsán a helyi lakosok. A többség rendesen fizet, de azért vannak kivételek is.
hir6.hu, 2011. Január 11. 09:47
Idén tavasszal a 47-es főút újabb szakaszán kezdődnek felújítási munkálatok. Ezúttal Békéscsaba és Mezőberény között 12 kilométeren kap új, nagyobb teherbírású burkolatot a nagy forgalmú országos főút. A kivitelezés az Európai Unió pénzügyi támogatásával valósul meg - tájékoztatott a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.
hir6.hu, 2011. Január 11. 08:17
Kétezer milliárd forint áramolhat a magyar gazdaságba az Új Széchenyi Terv keretében kiírásra kerülő új pályázati konstrukciók január közepi startolásának köszönhetően. Az új pályázati ciklusban a 4 Tender Hungary pályázati tanácsadó cég szerint elsősorban a kis- és középvállalkozások (KKV) számára lesznek a legjobb pályázati lehetőségek. A pályázati támogatások fő célja a munkahelyteremtés és a gazdasági növekedés lesz, mely nem csak a KKV szektor, hanem az egész gazdasági szféra működésére pozitív hatással lehet.
hir6.hu, 2011. Január 10. 18:03
Megsemmisítette a BKV midibusztenderének végeredményét a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB), és 900 ezer forint igazgatási szolgáltatási díj megfizetésére kötelezte a közlekedési társaságot.
hir6.hu, 2011. Január 10. 17:24
Akadálymentesítés, megszépített terek, korszerűbb infrastruktúra: elkezdődött az Újszegedi Rendezvényház modernizálása. A Dél-alföldi Operatív Program keretében kiírt "Rendezvényház épületének komplex felújítása, közösségi terek fejlesztése"című pályázat segítségével 69,5 millió forintból projektarányosan akadálymentesítik illetve újjáépítik az épületben található közösségi tereket, korszerűsítik a nyílászárókat, valamint az épület belső udvara is megszépül. Ehhez az önerőt - több mint 19,7 millió forintot - a fenntartó Csongrád Megyei Önkormányzat biztosította. A projekt megvalósulásával a Rendezvényház látogatói, dolgozói, valamint az intézmény környezetében élők életkörülményei és az általuk igénybevett szolgáltatások színvonala is javulni fog.
hir6.hu, 2011. Január 10. 16:40
41 millió forintból, főleg pályázati pénzek felhasználásával újult meg a magyarbánhegyesi óvoda.
hir6.hu, 2011. Január 10. 14:02
Három-három forinttal nő a benzin és a gázolaj ára is a hazai töltőállomásokon - értesült piaci forrásokból a holtankoljak.hu. Így a benzin átlagos ára 364 forint lesz, míg a gázolajé 354 forint. Ezzel újabb árcsúcsot dönt mindkét üzemanyagfajta ára.
hir6.hu, 2011. Január 10. 10:25
A Nemzetgazdasági Minisztérium adatai szerint 2003-tól az adókedvezmények 93 százalékát kapták a külföldiek, akik szintén taroltak az egyedi kormánydöntéssel adott, vissza nem térítendő juttatások terén. Ráadásul az átlagos adókulcs a magyar vállalatok esetében 17, a külföldieknél pedig 10 százalék volt - írja a Magyar Nemzet.
hir6.hu, 2011. Január 10. 10:06
A mobiltechnológiával foglalkozó nemzetközi előrejelzések alapján 2011-ben az androidos okostelefonok meghódítják a világot. A Magyarországon is egyre népszerűbb Google operációs rendszer megismertetése érdekében a Telenor 2010 decemberében nagyszabású kereskedelmi kampányba kezdett, melynek köszönhetően a karácsonyi időszakban a Telenornál többszörösére nőtt az androidos okostelefonok értékesítése.
hir6.hu, 2011. Január 10. 07:12
A TNS a reggeli stresszről készített kutatást a kisgyermekes családok körében. Az idén szeptemberben végzett felmérés rámutatott, hogy ezekben a családokban gyakran komoly feszültségek között zajlik a reggeli készülődés. A válaszadó anyukák közel háromnegyede állítja, hogy nagyon is jellemző a reggeli stressz a családjukban.
hir6.hu, 2011. Január 09. 14:40
Görögország a világ legkockázatosabb adós országa, megelőzve Venezuelát, de a legmagasabb kockázatú államadósok tízes globális listáján négy további EU-tagállam is szerepel, köztük most először Magyarország - áll az egyik legnagyobb londoni adósságpiaci adatszolgáltató csoport hétvégén ismertetett összesítésében.
hir6.hu, 2011. Január 08. 20:25
A január 1-jén hatályba lépett földgázár-szabályozás bevezeti a nagycsaládosokat megillető kedvezményt, amelyet a három vagy annál több gyermeket nevelő család, illetve nevelőszülő vehet igénybe; a kedvezmény mértéke három gyermekig 200 köbméter per év gyermekenként, a negyedik gyermektől pedig gyermekenként 300 köbméter per év - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szombaton az MTI-vel.
hir6.hu, 2011. Január 08. 15:51
A Stabilitás Pénztárszövetség azt javasolja a magán-nyugdíjpénztári tagoknak, hogy jogaik megóvása érdekében használják az általa készített nyilatkozatmintákat.
hir6.hu, 2011. Január 07. 10:32
Hamarosan távozik a magyarországi Tesco vezérigazgatója és Angliában beszerzési igazgatóként folytatja munkáját. Per Bank a napokban még terveiről beszélt, miszerint több mint harminc új üzletet nyitnak és folytatják a fejlesztéseket Magyarországon - olvasható a pénteki Magyar Nemzetben.
hir6.hu, 2011. Január 06. 15:32
A komplex Fogyasztói Bizalom Index értéke a korábbi növekedéssel szemben 2010 utolsó negyedévében visszaesett, hasonlóan a Fogyasztói Várakozások Indexéhez, amely 34 ponttal zuhant az előző negyedévi eredményhez képest. A visszaesés oka, hogy romlott mind a háztartások várt pénzügyi helyzetének, mind az ország gazdasági helyzetének megítélése a lakosság körében. A Vásárlási Hajlandóság Indexe (VHI) továbbra is stagnál, amely valószínűleg a karácsonyi szezonnak tudható be. 2010 decemberében emelkedett a munkanélküliség növekedésére számítók aránya és az inflációs várakozások is kedvezőtlenebb képet mutatnak mint korábban, miután a lakosság többsége az árak emelkedésére számít.
hir6.hu, 2011. Január 06. 14:04
Amennyiben a munkavállalók már januárban nyilatkoznak a családi adókedvezmény igénybevételéről, a kedvezmény már a januári bér után érvényesíthető.
hir6.hu, 2011. Január 06. 12:20
A számvevőszék középtávú, 2011-2015-re szóló stratégiájában azt a küldetését érvényesíti, hogy ellenőrzéseivel előmozdítsa a közpénzügyek átláthatóságát, és hozzájáruljon a "jó kormányzáshoz" - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján.
hir6.hu, 2011. Január 05. 11:45
A megújuló energiaforrások, és ezen belül a biomassza felhasználása egyre elterjedtebb világszerte. Azonban a tüzelőanyag tekintetében még most is sok a kérdés. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a fásszárú növények elégetése fűtéstechnikailag kevésbé káros, míg az energiafüvek körül sok még a megoldandó probléma.
hir6.hu, 2011. Január 05. 11:01
A Szerencsejáték Zrt. 100 %-os tulajdonában álló SzRt-Service Kft. megvásárolta a Las Vegas Casino s.a.r.l.-nek a Belvárosi Kaszinó Kft-ben meglévő, kisebbségi, 245 millió forintos névértékű üzletrészét, 2011. január 1-jei hatállyal. A vételár az üzletrész névértékével megegyező, 245 millió forint. A tranzakcióval a Szerencsejáték Zrt. - közvetett formában - a Tropicana kaszinót működtető Belvárosi Kaszinó Kft. kizárólagos tulajdonosává vált.
hir6.hu, 2011. Január 05. 10:32
A Mol Nyrt. szerdán nem változtatott az üzemanyagok nagykereskedelmi, ezzel együtt a sorozatos emelések miatt még mindig rekordáron lehet tankolni.
hir6.hu, 2011. Január 04. 18:21
A legtöbb helyi adót befizető cégek képviselőit köszöntötte Szita Károly a városháza dísztermében kedden délután. A polgármester elmondta: a befizetett összeg mértéke annak ellenére is jelentős, hogy a gazdasági válság még mindig érezteti hatását, a kilábalás a jelek szerint elhúzódik.
hir6.hu, 2011. Január 04. 15:28
A magyar diákok a csehekhez képest fontosabbnak tartják a kapcsolati tőke meglétét, ugyanakkor azzal mindkét országban egyetértenek, hogy az egyetemi tanulmányi eredmények kevéssé számítanak az elhelyezkedéskor. A Procter&Gamble és a KutatóCentrum közös felmérése, melyben a két ország közel 4000 egyetemistája vett részt, arra is rámutatott, hogy a megkérdezett magyar hallgatók szerint egy vezetőnek önállónak, míg a csehek szerint csapatjátékosnak kell lennie.
hir6.hu, 2011. Január 04. 10:01
Országos szinten már 2010-ben megállt a vendégéjszakák számának csökkenése, Budapesten pedig a tavalyi év első kilenc hónapjában már 4,6 százalékkal magasabb keresletet regisztráltak az előző év hasonló időszakához képest. Bár a vidéki szállodai szegmens lassabban reagál a pozitív gazdasági folyamatokra, a BDO hotel és ingatlan tanácsadó üzletágának előrejelzése az idei évre a teljes piac számára pozitív kilátásokat fogalmaz meg.
hir6.hu, 2011. Január 03. 15:23
Érdekes képet kapunk, ha a kőolaj árára a gazdasági fellendülés egyik általános fokmérőjeként tekintünk, mert bár a gazdasági mutatószámok mostanában világszerte gyengülést mutatnak, az olaj jegyzésárai töretlenül emelkednek. A Deloitte globális energiaipari csoportja által összeállított 2011 Oil & Gas Reality Check ("Az olaj- és gázipar valós helyzete 2011-ben") című jelentés az előttünk álló év olaj- és gázipari tendenciáit és kérdéseit vizsgálja: a mélytengeri fúrások kilátásait, a következő lehetséges alternatív energiaforrást, valamint Ázsia növekvő befolyását az iparágon belül.
hir6.hu, 2011. Január 03. 13:02
Január elsejétől ingyenes a szemétszállítás Szikszón a lakosság számára.
hir6.hu, 2011. Január 03. 12:03
Schlemmer Zoltánt, a korábbi értékesítési igazgatót nevezték ki a Praktiker Kft. ügyvezető igazgatójának. Karl-Heinz Keth tizenkét év után távozik a pozícióból.
hir6.hu, 2011. Január 02. 17:02
Összességében növekvő fogyasztás várható a kereskedelemben 2011-ben - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-nek.
hir6.hu, 2011. Január 01. 17:31
A gazdaságkutatók 2,5-3,3 százalékos GDP növekedést prognosztizálnak 2011-re, s ennek a sávnak a közepére esik a kormány 3,0 százalékos és az MNB 3,1 százalékos előrejelzése.
hir6.hu, 2011. Január 01. 14:10
Több jelentős jogszabályi változás is hatályba lépett az új év első napján: egykulcsos lett az adórendszer, emelkedett a minimálbér és a nyugdíj, ismét három évig vehető igénybe a gyes, és negyven évnyi munkaviszony után nyugdíjba mehetnek a nők. Január 1-jével 16 százalékos, egykulcsos lett a személyi jövedelemadó (szja) rendszere. Hatályba lépett a családi adózás: a családi adóalap-kedvezmény összege egy vagy két eltartott esetén 62.500 forint, három és több eltartottnál pedig 206.250 forint. Egyszerűsödik az szja bevallása, a magánszemélyeknek elegendő lesz egy adónyilatkozatban számot adniuk jövedelmeikről.
hir6.hu, 2010. December 31. 14:44
Megvalósul 2011. január elsejétől Magyarországon az egykulcsos személyi jövedelemadózás, a magánszemélyek valamennyi jövedelmére egységesen 16 százalék lesz az adó - közölte pénteken a Nemzetgazdasági Minisztérium.
hir6.hu, 2010. December 31. 11:02
Több száz millió forintos kártérítést követel a gázkereskedő EMFESZ Kft-től jó híre csorbítása miatt négy cég, köztük a Szegedi Hőszolgáltató Kft. Mind a négy érintett vállalkozás Pomázi Csaba tulajdona.
hir6.hu, 2010. December 30. 15:29
Az árufuvarozók megsegítése érdekében megszületett a kereskedelmi gázolaj intézménye - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
hir6.hu, 2010. December 30. 15:11
Egyre több magyar cég és állampolgár nyit számlát a szlovákiai pénzintézetekben - írja az Új Szó című pozsonyi napilap csütörtökön. Az újság szerint a számlanyitás valószínű oka a betétek biztonsága.
hir6.hu, 2010. December 30. 10:01
Változások lesznek a biztosítottak körében jövőre, és módosulnak a biztosítás szüneteltetésének szabályai is - hívja fel a figyelmet az APEH. Az adóhatóság honlapján közzétett tájékoztató ismerteti: a természetes személyt a jelenleg érvényes rendelkezések szerint biztosítási kötelezettség terheli, ha valamely foglalkoztatóhoz fűződő, biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyára tekintettel, vagy azzal összefüggésben járulékalapot képező jövedelmet szerez külföldi illetőségű jogi vagy természetes személytől, illetve külföldi illetőségű más személytől.
hir6.hu, 2010. December 29. 14:33
A Magyar Suzuki ellenőrzésre visszahívja az Esztergomban gyártott, 1997 és 2002 október elseje között készült Swifteket, mert a magyar gyártmányú első lengéscsillapítók rozsdásodása miatt a keréktartó csonk leválhat a csillapítóról és a gépkocsi mozgásképtelenné válhat.
hir6.hu, 2010. December 29. 10:06
A megszorítás helyett a növekedés politikája lesz érzékelhető a jövő évi agrárköltségvetésben, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a nemzeti érdekekért kiálló, a helyi közösségeket képviselő programot kíván megvalósítani - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az MTI-nek évértékelő interjújában.
hir6.hu, 2010. December 28. 18:03
A kormány ez év utolsó napjáról 2011. április 30-ig meghosszabbította a lakossági vezetékes gáz árának a támogatását, és meghatározta az ehhez tartozó, támogatott gáz mennyiségét is - az erről szóló rendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
hir6.hu, 2010. December 28. 13:04
Megszüntette tevékenységét az Aeroviva Kft., de a kiutaztatási tevékenység befejezését követően is azon dolgozik, hogy teljesítse kötelezettségeit - közölte a társaság az MTI-vel.
hir6.hu, 2010. December 28. 12:07
Az új év új települések csatlakozásával kezdődik a Békés Megyei Vízművek Zrt.-nél. A következő hónapokban 3 településen kezdi meg a víziközművek üzemeltetését aDél-Alföld legnagyobb tisztán önkormányzati tulajdonú szolgáltatója - tájékoztatta a hír6-ot a társaság.
hir6.hu, 2010. December 28. 09:27
Miniszterelnöki megbízott kinevezését kéri a mintegy 300 ezer lakossági fogyasztót gázzal ellátó EMFESZ Kft. Orbán Viktortól helyzetük rendezése érdekében - írja a Magyar Nemzet.
hir6.hu, 2010. December 27. 17:10
Kicsi? Tönkrement? Vagy csak nem tetszik? Ha a megajándékozottnak okoz is bosszúságot egy-egy félresikerült karácsonyi meglepetés, a hibás termék javíttatása, cseréje mindenképpen a kereskedő felelőssége. Sok boltban még a nem tetsző árut is becserélik.
hir6.hu, 2010. December 27. 11:05
Januártól használható, februártól pedig már országosan 12 ezer elektronikus terminál fogadja el a Multi-Pay kártyákat. A többfunkciós kártyát a cafeteria szolgáltatások felhasználásának egyszerűsítésére dolgozták ki magyar szakemberek és sikere már most, a bevezetés előtt biztosra vehető.
hir6.hu, 2010. December 27. 09:27
Egy év múlva 390-410 forint is lehet a 95-ös benzin átlagára, s ehhez hasonlóan fog emelkedni jövőre a gázolaj ára is: az MTI által megkérdezett szakértők között megoszlott a vélemény az emelkedés üteméről, van aki csak 375-380 forintos benzin és 365-370 forintos gázolaj árat jósol, de abban egyetértettek, hogy tovább nő az üzemanyagok ára.
hir6.hu, 2010. December 26. 17:48
A Cisco nemzetközi felmérése szerint a dolgozók 60 százaléka úgy gondolja, hogy az eredményes munkához már nem kell feltétlenül a munkahelyen lenni, olyannyira hétköznapinak tartják a vállalati információk rugalmas és mobil elérését, hogy 50 százalékuk inkább alacsonyabb fizetést választana akkor, ha cserébe munkáját az irodán kívüli végezhetné. A felmérés szerint öt munkavállalóból három úgy gondolja, az eredményes munkavégzéshez nem kell feltétlenül bemenni az irodába.
hir6.hu, 2010. December 25. 19:22
Juhász Miklós, a versenyhatóság új elnöke erősítené a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ügyfélbarát, szolgáltató jellegét, és ennek szerinte tartalmi és formai elemei is vannak.
hir6.hu, 2010. December 24. 10:18
Haladékot adott az E.ON az Emfesz tartozásának kiegyenlítésére, és hamarosan kisegíti egy hazai pénzintézet a kintlévőségei miatt fizetési nehézségekkel küszködő Emfesz Kft.-t - írja a Világgazdaság portálján és a Magyar Nemzet.
hir6.hu, 2010. December 23. 12:27
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 4 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a Raiffeisen Bank Zrt-t a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény megsértése miatt.
hir6.hu, 2010. December 22. 07:52
A magyarországi kereskedelmi láncok közül elsőként a Tesco vezet be önkiszolgáló pénztárakat. A Dunakeszi-Fóton nemrég megnyílt Tesco áruházban a napokban adták át azt a 4 kasszát, ahol a vásárlók maguk intézhetik a fizetést - olvasható a kereskedelmi lánc közleményében.
hir6.hu, 2010. December 21. 18:18
A MÁV-csoport a 2010-es évet mintegy 40 milliárd forint veszteséggel zárja - mondta Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója kedden évértékelő rendezvényen, Budapesten.
hir6.hu, 2010. December 21. 17:15
A kedvezőtlen időjárás ellenére a tervezettnek megfelelő ütemben halad a békéscsabai 2. Számú Általános Iskola felújítása. A régi épületrész felújítása a végéhez közeledik, a tornatermet már november közepétől használhatják a diákok és a sportolók - tudtuk meg azon az információs napon, ahol az intézmény több mint félmilliárdos beruházásáról is szó esett.
hir6.hu, 2010. December 21. 13:02
Egy nyilvántartásba vételi engedély nélkül üzemelő tofu üzemet találtak Vecsésen a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal munkatársai.
hir6.hu, 2010. December 20. 17:02
Sokszor halljuk, olvassuk a médiában, hogy a munkaerőpiac, a vállalkozások igényeihez kell igazítani a felsőfokú és felnőtt szakképzést, mégis - legalábbis vidéken - mintha gyerekcipőben járnánk az elképzelés megvalósításában. A Békéscsabai Regionális Képző Központ (BRKK) élen jár ezen a területen, sőt Kárpát-medencei programot indított.
hir6.hu, 2010. December 20. 12:20
Befejeződött a Csongrád városát délről elkerülő út kivitelezése, új nyomvonalon, a 451. számú főút részeként. Az elkerülő út 4,5 km hosszú, két forgalmi sávos másodrendű főút, legfeljebb óránként 90 kilométeres sebességgel lehet haladni rajta - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.(NIF).
hir6.hu, 2010. December 20. 11:22
A Telenorral kötött megállapodásnak köszönhetően december közepétől újabb három szolgáltató, a DIGI Kft., a PR TELECOM Zrt. és a TARR Kft. szolgáltatási területein élők is kihasználhatják a mobilinternet adta lehetőségeket. Az ügyfelek számára a vezetékes szolgáltatás mellett a vezetéknélküli internet is az ország egyre nagyobb területén válik hozzáférhetővé.
hir6.hu, 2010. December 19. 08:55
Ebben az évben december 20-án jár le az adófeltöltés határideje, és hétfőig van lehetőség bejelentkezni az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) hatálya alá.
hir6.hu, 2010. December 18. 10:46
A statisztikák szerint egy átlagos hétvégén 2-3 helikopteres és 6-7 szános mentést igénylő baleset következik be egy-egy kedveltebb síterepen. Ezen, sokszor milliós anyagi teherrel is járó személyi sérüléses károk mellett jelentős még a sípályákon másoknak okozott felelősségi kár, valamint a járművel utazók esetében a járművek balesete, meghibásodása. A Biztosítás.hu-tól megtudhatjuk, hogy utasbiztosításunk megkötése kapcsán mire kell a legjobban figyelni és hová fordulhatunk kár esetén.
hir6.hu, 2010. December 18. 08:38
A nyolcvanas évek ikonikus szabadidőruha-márkái, a Senior? és Méta? novemberi indulásuk után egy hónappal máris összefogtak a stílus "nagy öregjével". A napokban együttműködésről állapodott meg a Senior és Méta szabadidőruhák gyártója, a SeMe Original Kft. és a Tisza Cipőket előállító Clash Kft. Első lépésként a Tisza budapesti üzleteinek polcaira kerülnek a Senior és Méta szabadidőruháiból egyes fazonok. "Örömmel üdvözöltük a hasonló életérzést sugárzó és értékeket képviselő magyar szabadidőruhák újraélesztését. Azt gondoltuk, hogy márkáink erősítik és kiegészítik egymást"- nyilatkozta Vidák László, a Clash Kft. tulajdonosa.
hir6.hu, 2010. December 17. 15:38
Másfél éves munka eredményeként befejeződött a Pulz utcai villamostelep felújítása és bővítése. A kivitelező AH Konzorcium képviseletében Sal László vezérigazgató-helyettes adta át a villamos kocsiszínt Dózsa Gábornak, a Szegedi Közlekedési Kft. ügyvezető igazgatójának.
hir6.hu, 2010. December 17. 12:54
Januártól új termékkel, az úgynevezett önerő hitellel bővül a Széchenyi-kártya program. A termék megalkotói a hazai kis- és közepes vállalkozások hosszú idő óta hangoztatott kérésének próbálnak eleget tenni azzal, hogy e konstrukcióban segítenek előteremteni az uniós pályázatokhoz szükséges önrész egy részét az arra alkalmas pályázóknak - nyilatkozta Krisán László, a kártyaprogramot működtető KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában péntek délelőtt. Nem titkolt cél a hazai KKV-szektor támogatása az uniós források elérésében és hasznosításában.
hir6.hu, 2010. December 17. 11:04
Január elsejétől 4-12 százalék között drágulnak egyes postai díjak a nemzeti fejlesztési miniszter legújabb rendeletmódosítása szerint - derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.
hir6.hu, 2010. December 17. 07:47
A dinamikusan növekvő, a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett ALTEO energetikai csoport kiserőműve biztosítja a jövőben az egri Agria Park energiaellátását. A beruházás számos szempontból kimagasló műszaki-technológiai teljesítménynek számít.
hir6.hu, 2010. December 16. 16:55
A jövő év második feléig a korábbi kormány hibáinak felszámolására és stratégiaalkotásra készül az energiapolitikáért felelős, új, összevont államtitkárság vezetője - írja a Figyelő legfrissebb számában. Utána - ígéri Bencsik János - kiszámítható és átlátható lesz a szabályozás.
hir6.hu, 2010. December 16. 14:13
A békéscsabai Poparec-Recycling Kft. által kiírt 2010. őszi, dél-alföldi régió általános iskoláiban meghirdetett papírgyűjtési verseny díjátadása zajlott csütörtök délelőtt a hulladék-feldolgozó cég telephelyén.
hir6.hu, 2010. December 16. 10:05
A reálgazdaságban a válság korántsem múlt még el, a cégek tömeges bedőlése egy jó darabig folytatódni fog állítja a folyamatok és az adatok ismeretében a Coface Hungary. Noha a vállalkozások számához képest az évi mintegy húsz-harmincezer cégbedőlés elenyészőnek tűnik, a közép- és kelet-európai régiót tekintve még mindig a kétes vezető pozícióban található Magyarország. Pedig egy jó részét ezeknek a bedőléseknek meg lehetne előzni, "csak" észre kellene venni azokat a jeleket, amelyek egy potenciális partnercég nehézségeire utalnak. A válság egyáltalán nem ért még véget, sőt, a vállalatok körében még jó ideig szedi az áldozatokat azaz érezteti a hatását- hívja fel a figyelmet Kárpáti Gábor a Coface Hungary ügyvezetője
hir6.hu, 2010. December 16. 07:58
A biztosítási piac statisztikái alapján december 23-a és január 4-e között 50 százalékkal megnő a figyelmetlenségből eredő háztartási balesetek, lakástüzek száma. Az AEGONdirekt.hu adatai is alátámasztják, hogy az ünnepek alatt átlagosan másfélszeresére emelkedik az ilyen típusú káresemények száma. "Ha csak néhány apróságra odafigyelünk, máris könnyen elkerülhetjük ezeket a baleseteket. A decemberi ünnepkörhöz köthető lakástüzek mellett gyakoriak a szezonális téli időszakhoz kapcsolódó káresemények is: ilyen például a hónyomás vagy hóolvadás által bekövetkezett balesetek"- tanácsolja Marosvölgyi Péter az AEGONdirekt.hu szakmai igazgatója.
hir6.hu, 2010. December 15. 20:12
Míg 2009 végén a 13. havi bérek országos átlagszínvonala 164 ezer forint volt, az idén a 13. havi bérszínvonal meghaladja a 202 ezer forintot, ezenkívül az év végén kifizetett jutalmak mértéke is emelkedik az előző évhez képest - derül ki a Workania internetes állásportál által működtetett Fizetesek.hu legfrissebb felméréséből.
hir6.hu, 2010. December 15. 15:03
A Szegedi Közlekedési Kft. pályázati forrásból oldotta meg a Hont Ferenc utcai autó- és trolibusz végállomás átfogó felújítását és fejlesztését.
hir6.hu, 2010. December 15. 14:01
Bár szerényebb ajándékok kerülnek a fa alá, idén sem marad el a karácsony: a legtöbben kevesebb mint 30 ezer forintot szánnak ajándékvásárlásra, a legnagyobb tolongásra a hipermarkatekben és outletekben lehet számítani. A KutatóCentrum és a Marketing&Media közös villámkutatásából az is kiderült, hogy a férfiak a nőkhöz képest szívesebben szerzik be a meglepetéseket az interneten.
hir6.hu, 2010. December 15. 09:03
Újabb négy-négy forinttal nőtt a benzin és a gázolaj ára is a hazai töltőállomásokon. Így újabb rekordot dönt mind a benzin-, mind a gázolajár: a holtankoljak.hu adatbázisa alapján átlagosan 358 forint a benzin literenkénti ára, míg a gázolaj átlagára 345 forint.
hir6.hu, 2010. December 15. 08:01
Nem lesz könnyű dolga annak, aki úgy dönt, benn marad a magánnyugdíjpénztárban; az eljárás részleteiről alig tudnak valamit a lebonyolítással megbízott szerveknél - írta a Napi Gazdaság, amely szerint csak abban biztosak az általuk megkérdezett nyugdíjbiztosítási igazgatóságok, hogy sok többletmunka vár rájuk, amit a mostani létszámmal kell megoldani.
hir6.hu, 2010. December 14. 16:19
A feketelista.hu a napokban tette közzé azoknak a cégeknek a Top 50-es listáját, akikre a legtöbb munkaügyi bírságot szabta ki a hatóság. A listát böngészve két Békés megyei cégre akadtunk.
hir6.hu, 2010. December 14. 16:19
A feketelista.hu a napokban tette közzé azoknak a cégeknek a Top 50-es listáját, akikre a legtöbb munkaügyi bírságot szabta ki a hatóság. A listát böngészve Békés megyei cégre is akadtunk.
hir6.hu, 2010. December 14. 10:01
A kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer valóban nem jó Magyarországnak, ezért is támogatja megszüntetését Róna Péter közgazdász, az Oxfordi Egyetem tanára. A felszámolás módját, az ezzel kapcsolatos, szerinte "zavaros és össze-vissza" kormányzati kommunikációt viszont kritizálta a szakember a Duna Televíziónak adott interjújában. Ezzel együtt is azt tanácsolja a magánpénztári tagoknak, hogy lépjenek vissza az állami rendszerbe. A közgazdász egyben cáfolta azt a mára közkeletűvé vált információt, miszerint a magán-nyugdíjpénztári rendszert a Valutaalap és a Világbank mintegy ráerőltette volna Magyarországra.
hir6.hu, 2010. December 13. 20:41
December 13-án átadták a 48,6 milliárd forintos beruházás részeként felújított Sopron - Szombathely - Szentgotthárd vasúti pályaszakaszt. A rekonstrukció 15 hónapon át tartó munkálatai során, 154 km-nyi sínt, 320 000 tonna zúzott követ és 27 000 tonna betont használt föl a GYSEV Zrt.
hir6.hu, 2010. December 13. 17:36
A Magyar Telekom igazgatósága a 2010. évi eredmény után 50 forint osztalékot javasol minden 100 forint névértékű törzsrészvény után.
hir6.hu, 2010. December 13. 09:10
Megdöbbentő jelenségre hívja fel a figyelmet a Florida Investment Marketing éves ingatlanpiaci elemzésében: Miami Beach exkluzivitásáról híres partszakaszán az új építésű toronyházakban kínált luxuslakások közel 90%-át készpénzes európai és más külföldi magánszemélyek vásárolják meg.
hir6.hu, 2010. December 12. 17:13
Beköszöntött a tél és jelentős mennyiségű csapadék hullott szerte az országban. Fontos, hogy az ingatlantulajdonosok tisztában legyenek azzal, hogy ők felelnek az esetleges károkért, ha elmulasztják a síkosság-mentesítést vagy a tetőszerkezet rendben tartását. A tetőkről gyakran nagy mennyiségű hó illetve nagyobb jégcsapok is leeshetnek, valamint a lesodort cserepek és a csúszós járda miatt is sok baleset történik. A lezúduló hó és jég gyakran a ház előtt parkoló autókban is komoly kárt okoz. Ha az ingatlannak nincs biztosítása, a tulajdonosoknak kell kifizetniük a teljes kárt, és ehhez többnyire mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk.
hir6.hu, 2010. December 12. 11:29
A belső piac élénkítése, a kis- és középvállalkozások helyzetbe hozása és a fogyasztás bővülése segítheti a magyar gazdaság további fejlődését - olvasható az mno.hu-nak Mellár Tamás annak kapcsán, hogy a korábban becsültnél is nagyobb mértékben bővült a harmadik negyedévben a hazai gazdaság. A hét eleji leminősítést Bod Péter Ákos úgy értékelte, hogy annak nem lesz negatív hatása a gazdaságra, de jó lenne visszakerülni a lengyel besorolás szintjére.
hir6.hu, 2010. December 11. 18:42
A szegedi szennyvízcsatorna hálózat fejlesztése kapta az Építőipari Nívó-díjat az infrastrukturális létesítmények kategóriában. Az Építkezési Vállalkozók Országos Szövetsége idén ennek a projektnek ítélte oda az elismerést.
hir6.hu, 2010. December 11. 12:11
Lezárult a Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2010 tavaszán indított, másfél milliárd forintos hídfelújítási programja. A program keretében 28 közúti híd újult meg. A nyílt közbeszerzési eljárásban kiválasztott vállalkozások november végéig mindenhol elvégezték a szükséges munkákat.
hir6.hu, 2010. December 11. 11:22
Jelentős problémákat orvosolt az egyszerűsített foglalkoztatás augusztustól bevezetett új szabályozása, amely alapvetően növelte az előírások életszerűségét. A korábbi alkalmi munkavállalói könyveket és a kötelező jelenléti íveket is eltörlő jogszabály többek között csökkentette és fix összeggé (500 forint) változtatta a kapcsolódó közteher mértékét, rugalmasabbá és korszerűbbé tette a bejelentési eljárást is. Az eltelt több mint négy hónap gyakorlata azonban számos kiskapura és jogértelmezési nehézségre derített fényt, amelyek a jogszabályok további korrekcióját igénylik. A BDO alábbi összegzése ezeket a problémákat mutatja be.
hir6.hu, 2010. December 10. 17:16
Ötödik alkalommal került megrendezésre a Sodexo Akadémia, mely fókuszában idén a motiváció és a hagyományokhoz híven a cafeteria rendszer aktualitásai álltak. A rendezvényen kiderült, hogy az alkalmazottak motivációja egyre összetettebb, és a pénz nem minden. Ezen kívül különböző területekről érkező szakemberek vitatták meg, hogyan alakítható ki egy motivált csapat, milyen eszközök állnak a mai vállalatok rendelkezésére. Az eseményen szó volt még a cafeteria rendszer körüli változásokról, hogyan bővül a melegétel utalvány felhasználhatósága, valamint alkalmuk nyílt a résztvevőknek véleményt cserélni egy sikeres cafeteria rendszer összetevőiről. Ez utóbbi esetében több szempont is elhangzott, azonban a HR-esek többsége egyetértett abban, hogy a dolgozók tájékoztatásának kiemelkedő szerepe van.
hir6.hu, 2010. December 10. 08:15
A Közép-Európában tevékenykedő kockázatitőke-befektetők körében uralkodó piaci hangulat valamivel a 2008 eleji, tehát a globális pénzügyi válság kirobbanása előtti szint alatt stabilizálódott - derül ki a Deloitte Central Europe által készített felmérésből.
hir6.hu, 2010. December 09. 15:02
Már csak 5 munkanapjuk maradt azoknak, akik az idei szemeszterben nem igényeltek Diákhitelt, de még a tanév első felében szeretnének pénzhez jutni. A felvehető hitelösszeg akár 200 ezer - költségtérítéses hallgatók számára akár 250 ezer - forint is lehet.
hir6.hu, 2010. December 09. 12:20
1-1 millió forintos bírságot kell fizetnie az Axel Springer Kft.-nek és a Phylotec Hungária Bt.-nek, mivel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) meglátása szerint 2009 júniusa és novembere között több alkalommal jelent meg olyan hirdetés, amelyet szerkesztőségi tartalomnak "álcáztak".
hir6.hu, 2010. December 09. 10:11
A válság ellenére jó évet zárnak és növekedésre számítanak a hazai pulykafeldolgozók - írja a Figyelő. A Gallicoop, a Sága és a Gallfood vetélkedésébe jövőre beleszólhat a Zalabaromfi romjain induló vállalkozás is. A három vezető cég idén 80 ezer tonna pulykát dolgoz fel.
hir6.hu, 2010. December 08. 18:33
A magyar fogyasztók CD és DVD vásárlási szokásait vizsgáló kutatás szerint sokan terveznek karácsonyra is zenét vagy filmet ajándékozni szeretteiknek. A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) felmérése szerint ugyanakkor a lakosság egy jelentős része nem szégyellne kalózlemezt tenni a fa alá.
hir6.hu, 2010. December 08. 18:11
Míg Magyarországon a lakosság háromnegyede legfeljebb 100 eurót (kb. 28 000 ezer forintot) tervez ajándékokra elkölteni az idei karácsonyi szezonban, addig a megkérdezett európai országok többségében magasabb összeget szánnak erre a célra - állapítja meg a GfK Csoport és a Wall Street Journal Europe 2010 őszi, reprezentatív felmérése. A magyarok közel fele ugyanakkora összeget tervez elkölteni idén, mint a válság által még nem sújtott 2007-es évben. Általában szeretünk mindent egy helyen elintézni, leggyakrabban bevásárlóközpontokban, áruházakban, valamint szuper- és hipermarketekben szerezzük be az ajándékokat, elsősorban ruházatot és kiegészítőt, hiszen minden második európai - köztük a magyarok is - ezekkel ajándékozza meg legszívesebben szeretteit.
hir6.hu, 2010. December 08. 13:05
Sajtótájékoztatót tartott Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) elnöke és Juhászné Leszkó Andrea, a szervezet megyei képviseletvezetője szerda délelőtt Békéscsabán.
hir6.hu, 2010. December 08. 12:02
532 millió forintot követel az APEH egy magánszemélynél végzett vagyonosodási vizsgálat után. Az adózó eltitkolt jövedelme forrásaként többek között egy magánszemély adócsalásból származó jövedelmére hivatkozott - közölte az APEH.
hir6.hu, 2010. December 08. 09:28
Szeged és Baja között teljes egészében megújul az 55-ös számú főút. Az utat kiszélesítik és növelik a burkolat teherbírását, továbbá kerékpárutat építenek ki. A beruházás várhatóan 2012 második negyedévére zárul le. Az előkészítési munkákra több mint 2 milliárd forint áll rendelkezésre, amelynek nagyobb része európai uniós forrás - tájékoztatott a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.
hir6.hu, 2010. December 08. 08:40
Soha nem látott magasságba emelkedett az üzemanyagok ára a hazai töltőállomásokon: a benzinért 8, a gázolajért 6 forinttal kell többet fizetnünk szerdától. A benzin országos átlagos ára 354 forint lesz, a gázolajé 341 forint.
hir6.hu, 2010. December 08. 07:19
Míg tavaly egyértelműen az LCD tévé volt a karácsonyi slágertermék a műszaki cikkek között, idén várhatóan a hordozható eszközök - digitális fényképezők, netbookok, mobiltelefonok, GPS-ek - kerülnek majd a fa alá, derült ki a www.depo.hu árösszehasonlító oldal immáron hagyományos, a karácsony előtti vásárlási szokásokat feltáró statisztikáiból.
hir6.hu, 2010. December 07. 18:27
Mára a Budapesti Értéktőzsdén kötött ügyletek átlag 40 százalékát végzi el internet alapú brókercégeken keresztül a lakosság. Bár ez az arány még elmarad a tengerentúli statisztikáktól, az online brókerek egyik nagy előnye, a kisebb jutalék, arra ösztönözheti a lakosságot, hogy a jövőben ilyen formában forgassák megtakarításaikat.
hir6.hu, 2010. December 07. 17:09
A Dél-Dunántúl egyetlen Guruló Műhelye nyílt meg kedden délelőtt Kaposváron. A mozgáskorlátozott emberek foglalkoztatását, önálló életvitelét segítő eszközfejlesztő műhely és szolgáltatási hálózat nagyban megkönnyíti a fogyatékkal élők mindennapjait. Szita Károly köszönetet mondott mindazoknak, akik szívügyüknek érezték, és tettek is azért, hogy a mozgáskorlátozottak teljes értékű polgárai legyenek Kaposvárnak.
hir6.hu, 2010. December 07. 11:17
Enyhülhet a Kecskemét belterületén áthaladó forgalom: a várost északról elkerülő út előkészítése jelenleg is folyamatban van. A beruházás a tervek szerint 2013 végére készül el, az előkészületi fázis várhatóan a jövő év közepéig tart. Az elkerülő út építésének előkészítésére jelenleg csaknem 800 millió forint áll rendelkezésre, nagyobb részben uniós forrásból.
hir6.hu, 2010. December 07. 09:39
A hétvégén lezárták az (sz)épülő város jövőjéért Békéscsabán a Kiss Ernő és Kórház utca közötti, az Élő-víz csatorna felett átívelő hidat. Dokumentálni mentem.
hir6.hu, 2010. December 07. 09:03
"A jelenlegi csődtörvényt felesleges tovább toldozgatni-foldozgatni" - állítja dr. Czibor Zsolt a Coface Hungary vezető jogásza, saját eddigi széleskörű tapasztalatára alapozva. Úgy látja - s ezzel a "csődszakmában" dolgozók közül sokan egyetértenek -, hogy inkább teljesen új törvényre lenne szükség, amely kezelni tudja a meglévő problémákat. Persze rengeteg lenne a teendő azelőtt, hogy megszülethessen egy minden szempontból napjainkra szabott, új csődtörvény, hiszen át kellene gondolni az egész rendszert - teszi hozzá.
hir6.hu, 2010. December 06. 17:36
Leváltják a Fővárosi Gázművek Zrt. vezetőjét - közölte a főpolgármesteri iroda hétfőn az MTI-vel. Bakonyi Tibor vezérigazgatót azonban - érdemei elismerése mellett - más fontos feladattal fogják megbízni - olvasható a közleményben.
hir6.hu, 2010. December 06. 15:11
Egyszerre két fokozattal, a befektetésre ajánlott kategória alsó határára minősítette vissza Magyarország deviza- és forintadósi besorolásait hétfőn a Moody's Investors Service, az ország költségvetési helyzetének hosszú távú fenntarthatóságával kapcsolatos "növekvő aggodalmakra" hivatkozva.
hir6.hu, 2010. December 06. 12:27
Szarvason megépítik az Orosházi úti kerékpárutat és a Vasút utca is megújul a közeljövőben, a település önkormányzata a napokban írta alá a két kivitelező céggel a szerződést, a beruházások összköltségvetése közel 340 millió forint.
hir6.hu, 2010. December 05. 11:14
Közepes évjáratként értékelte az idei szőlőtermést Kiss István, a Tokaj Kereskedőház vezérigazgatója, aki elmondta: a tavalyinál jóval több lett az aszú, a késői szép őszi időjárásnak köszönhetően.
hir6.hu, 2010. December 04. 18:04
A 2011-es magyar EU-elnökség kiemelt célja az Európai Hálózat- és Információbiztonsági Ügynökség mandátumának meghosszabbítása és a szervezet modernizálása - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
hir6.hu, 2010. December 04. 13:34
A legkorszerűbb labor- és gyártási technológiát ötvözi a Procontrol Elektronika Kft. Szegeden, a Cserepes soron idén kiépített mikroelektronikai kutatás-fejlesztési központja.
hir6.hu, 2010. December 04. 11:46
Vasárnaptól kötelező az üzemanyag-forgalmazóknak a forgalmazott mennyiség hat százalékában bioüzemanyagot árulni a novemberben elfogadott törvény szerint.
hir6.hu, 2010. December 04. 09:17
Pénteken a Művészetek Palotájában került tartották a 12. Vállalkozók Napját, az eseményen a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztjével tüntették ki a szarvasi Integrál Építő Zrt. elnök-vezérigazgatóját, Bődi Jánost.
hir6.hu, 2010. December 03. 19:11
A szaloncukor történetéről, a fogyasztói trendekről és a szaloncukor készítéséről tartott sajtótájékoztatót a Bonbonetti Csoport, hazánk 140 éves hagyományokkal bíró édességgyártója. A kóstolás és a csokoládégyár-látogatás mellett az érdeklődők azt is megtudhatták, mire figyeljenek szaloncukor vásárlás során.
hir6.hu, 2010. December 03. 15:20
A "képességek és innováció", "a vállalkozás" és "a nemzetköziesedés" területein vagyunk a legjobban elmaradva az uniós átlagtól. A világ 100 országának fiatalságát mozgósító "Global Entrepreneurship Week" és az ennek keretében Magyarországon megrendezett Fiatal Vállalkozók Hete is ezekre a területekre összpontosít. Hazánkban minden eddiginél nagyobb sikerrel zárult a Fiatal Vállalkozók Hete rendezvénysorozat, amelynek alkalmával közel 4.000 résztvevő tett szert országszerte információkra, új partnerekre, inspirációra és ötletekre a jövőbeli terveik megvalósításához.
hir6.hu, 2010. December 02. 12:57
Vantara Gyula, Békéscsaba polgármestere és Kárpáti Rudolf, az Antenna Hungária műsorterjesztési és média üzletágának az igazgatója gombnyomással indították el a digitális földfelszíni televíziós szolgáltatást Békés megyében csütörtök délelőtt, a városháza dísztermében.
hir6.hu, 2010. December 02. 11:02
A jövő évi minimálbér 78.000, a garantált bérminimum 94.000 forint lesz, az országos béremelési ajánlás 4-6 százalék közé esik, ebben állapodtak meg az Országos Érdekegyeztető Tanács csütörtöki ülésén.
hir6.hu, 2010. December 02. 10:02
A piacok nem szeretik a "rángatásokat", és ilyenkor túlreagálnak - világított rá a forint gyengülésének és az értékpapír piac elmúlt hetekben tapasztalható ingadozásának okaira Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanár, aki a Duna Televízióban beszélt erről. Az ugyancsak itt nyilatkozó Sarkadi Szabó Kornél vezető elemző szerint európai csődveszély idején egy "eseményeket produkáló" ország, amilyen Magyarország is volt az elmúlt időszakban, felhívja magára a figyelmet. Mindkét szakértő úgy látja: a magán-nyugdíjpénztári vagyon felhasználása körüli bizonytalanságok csak fokozzák a külföldiek bizonytalan reakcióit, a mihamarabbi tisztánlátás ez ügyben az egész magyar gazdaságnak és társadalomnak érdeke lenne.
hir6.hu, 2010. December 02. 08:45
A közútkezelő Békés megyei üzemmérnökségén 24 sószóróval, 45 hóekével, 2500 tonna sóval a raktárakban várják a telet a kirendeltség munkatársai. A közel 1465 kilométeres útszakasz téli felügyelete gépet és embert próbáló feladat. A hír6.hu Pécsi Norbert Sándort, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs csoportvezetőjét faggatta.
hir6.hu, 2010. December 01. 13:11
Az idei karácsonyi szezonban az elmúlt évekre jellemző csökkenés helyett enyhe növekedés várható, a lakosság növekvő költési hajlandóságának köszönhetően - derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet adataiból. Az elmúlt évek tendenciái alapján elmondható, hogy a karácsonyi nagybevásárlások különösen kedvelt helyszínei a hipermarketek. Forgalmát tekintve továbbra is ennek a bolttípusnak nő leginkább a jelentősége a decemberi szezonban. A karácsonyi sütés-főzéshez kapcsolódó termékekből - vaníliás cukorból, puding porból, margarinból stb. - továbbra is többet vásárolunk az év utolsó hónapjában az év során mért átlagos havi fogyasztáshoz képest.
hir6.hu, 2010. December 01. 12:28
A tartósan fizetésképtelen devizahitelesek helyzete nem oldható meg állami szerepvállalás nélkül. A bankok terhelhetősége ugyanis elérte a kritikus határt, miközben a betétesek pénzeit is védeniük kell - nyilatkozta a forint-euró és a forint-svájci frank árfolyamok újbóli megugrása kapcsán Müller János, a Bankszövetség vezető tanácsadója a Duna Televíziónak. Az ugyanitt nyilatkozó Országbíró Zoltán vezető hivatalos parlamenti lobbista szerint a már ismert nyolc pontos törvényen túl további jogszabály-alkotásra van szükség a devizahitel-ügyben, továbbá arra, hogy létrejöjjön végre a Bankszövetség, a devizahitelesek és kormányzat kerekasztala, a probléma megoldását elősegítendő.
hir6.hu, 2010. December 01. 09:07
Öt-öt forinttal nőtt mind a benzin, mind pedig a gázolaj literenkénti ára a hazai töltőállomásokon szerdától.
hir6.hu, 2010. November 30. 18:34
Gádoros önkormányzata az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-alföldi Operatív Program pályázatán 28 millió forint uniós támogatásban részesült, amelynek keretében felújították a helyi fogorvosi rendelőt.
hir6.hu, 2010. November 30. 17:04
Súlyosan jogsértőnek tartja a Közbeszerzési Döntőbizottságnak a 2-es villamos járműbeszerzési tenderével kapcsolatos, 2010. november 29-én közzé tett elmarasztaló határozatát a debreceni önkormányzat, ezért felülvizsgálati kérelemmel fordul a Fővárosi Bírósághoz. Ezt sajtótájékoztatón jelentette be 2010. november 30-án Pajna Zoltán alpolgármester.
hir6.hu, 2010. November 30. 15:11
Magyarbánhegyes vízbázisát vizsgálták meg az elmúlt egy év során. A kutatások során az is megállapítást nyert, hogy 2011 tavaszától megkezdődhet a szennyvízberuházási-projekt a településen.
hir6.hu, 2010. November 30. 11:26
Az elmúlt három hónapban az intézményes megtakarítások növekedése, és ezzel együtt a lakossági betéti vagyon mérséklődése volt tapasztalható - derült ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) legfrissebb Regiszteréből. Mindemellett megfordult a trend a pénztári vagyonban található részvények esetében: a két megelőző negyedévben csökkenő, a harmadik negyedben azonban ismét növekvő arány volt tapasztalható.
hir6.hu, 2010. November 30. 11:06
Nagy változások elé néz most a főváros szomszédságában zöldellő Budakeszi városa is. Ahogyan azt már a város központjában a megszokott tábla is hirdeti, komoly rekonstrukciós munkálatok kezdődnek el nemsokára. Átalakul és új köntöst kap a Fő utca, a Polgármesteri hivatal, a Római katolikus templom és romkert, valamint a Nagysándor József emlékház. A város sokkal látványosabb élhetőbb és turisztikai szempontból is vonzóbb lesz.
hir6.hu, 2010. November 30. 10:22
A Békéscsaba és Szeged közötti 47-es főúton jelenleg a közelgő felújítás előkészítése zajlik, ennek finanszírozásában főként uniós forrásokat vesznek igénybe.
hir6.hu, 2010. November 29. 20:25
Gerendáson már hosszú ideje beszédtéma a helyi víziközművel kapcsolatos kérdés, az önkormányzat egy lehetséges választ is adott erre; megoldást a Békés Megyei Vízművek Zrt. jelentheti a község számára. Gerendás polgármestere, Lengyel Zsolt ezért a megye legnagyobb szolgáltatójával kezdett tárgyalásokat. Amennyiben a település képviselő-testülete is egyetért, akkor már decemberben megkezdődhet az üzemeltetés átvétele " tudtuk meg dr. Csák Gyulától, a megyei szolgáltató vezérigazgatójától békéscsabai sajtótájékoztatóján.
hir6.hu, 2010. November 29. 18:11
A hatékonyabb fogyasztóvédelem és a tudatosabb fogyasztói magatartás erősítése érdekében november 29-én, hétfőn együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a Magyar Márkaszövetség. A hatóság a "jobb szabályozás, hatékonyabb végrehajtás" elv jegyében kívánja jobban bevonni a hazai vállalkozásokat a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos feladatokba. Az érdekvédelmi szervezet pedig többek között piaci információkkal támogatná a jövőben a hatóságok felügyeleti és ellenőrzési tevékenységét.
hir6.hu, 2010. November 29. 11:54
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2010-es évi legnagyobb hídfelújítási projektjeként befejeződött a gyulai Fehér-Körös híd teljes körű rekonstrukciója. A forgalomba helyezési eljárás során ismertették a mintegy 392 milliós beruházás részleteit - tájékoztatta a hír6.hu-t Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunkációs csoportvezetője.
hir6.hu, 2010. November 29. 11:06
Az eddigi taktikai kommunikáció sikeres elemeit, például a fesztivál-kommunikációt folytatni kell, viszont a külföldről "látható", Magyarországról alkotott turisztikai képet és országmárkát egységesebbé kell tenni. Ezt tekinti egyik fő feladatának Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója, aki a Duna Televíziónak beszélt terveiről. A szakember reméli, hogy az Országgyűlés végül megszavazza marketingkeretük másfél milliárd forintos bővítését a jövő évre vonatkozóan. Kiderült: a földalatti vizek lehetnek az a jelkép és az a márka, amivel a jövőben Magyarország turizmus terén megkülönböztetheti magát versenytársaitól a turisztikai piacon.
hir6.hu, 2010. November 29. 09:44
Legalább 250.000 autós vált még december 1-ig kötelező biztosítást. Ők azok a "tipikus utolsó naposok", akik a legvégső pillanatban intézik el biztosítási ügyeiket. - derül ki a CLB.hu elemzéséből, amelyet az elmúlt két év tapasztalataira alapozva hozott nyilvánosságra. A cég szerint: már tavaly is a biztosítást váltók 12 százaléka hagyta az utolsó napokra az új kötelező megkötését. Idén úgy tűnik, hogy a céges autók tulajdonosai a leginkább késlekedők.
hir6.hu, 2010. November 29. 09:18
Egy állam finanszírozása hosszú távon nem épülhet bizonyos szektorokra kivetett adókra - nyilatkozta a Napi Gazdaság hétfői számában Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója, aki szerint a legnagyobb probléma számukra a bizonytalanság - írja a napigazdasag.hu.
hir6.hu, 2010. November 28. 16:11
A Netrisk.hu biztosítási portálon a váltók száma vasárnap reggel elérte a 320 ezret - ezzel megdőlt a múlt évi átszerződési rekord is - olvasható a vg.hu-n.
hir6.hu, 2010. November 27. 14:13
A rokkantnyugdíjakra is vonatkozik a bejelentett januári emelés - közölte Soltész Miklós. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkára szerint félreértésen alapulhatott az a hír, hogy ez a járandóság nem emelkedik - nyilatkozta Soltész Miklós a Hír Tv-nek.
hir6.hu, 2010. November 27. 13:21
Egy 70 millió forintos Európai Uniós pályázat kapcsán újult meg Domaszék csatornarendszere. A csongrádi községben rendhagyó módon, vízsugárral avatták fel a beruházás során megvalósult új csatornaszakaszt.
hir6.hu, 2010. November 26. 21:25
November elejétől működik a Körös Volán Zrt. új weboldala, amely elsősorban az utasok igényeit helyezi előtérbe - mondta Szigeti László, a vállalat informatikai osztályvezetője a hír6.hu-nak, majd hozzátette: weboldalunk az országban elsőként használja a térképes keresési funkciót.
hir6.hu, 2010. November 26. 19:01
Az Üzleti Randi Klub közel 500 kis-és középvállalkozóval vette fel a kapcsolatot a dél-alföldi régióban az elmúlt hónapokban. A felmérés tárgya az volt, hogy jelenleg milyen égető problémákba ütköznek a vállalkozók és melyek azok a területek, ahonnan szívesen várják a segítséget.
hir6.hu, 2010. November 26. 11:20
Egyszeri adófizetés mellett legalizálná a magánszemélyek, cégek vagy offshore vállalkozások által külföldre kivitt vagyonokat Erdei Tamás, aki szerint ez több milliárd eurós bevételt eredményezhetne a költségvetésnek, és ezáltal legkésőbb 2013-ig kiválthatnák a kormány által bevezetett különadókat.
hir6.hu, 2010. November 26. 07:11
A svájci frank esetében átlagosan 27%-kal, míg az euró esetében átlagosan 12%-kal növekedett a váltási ügyleteink költsége - írja a privatbankar.hu.
hir6.hu, 2010. November 25. 15:11
Habár a vállalatok túlnyomó többségénél ma már működik belső ellenőrzési funkció, a csalások felderítése továbbra is kihívást jelent számukra. A Deloitte Zrt. és a Belső Ellenőrök Magyarországi Szervezetének friss felmérése képet ad a visszaélés-megelőzés és csalásfelderítés hazai színvonalának, fejlettségének állapotáról, illetve arról, hogy a világgazdasági válság milyen hatással volt a szervezeti felépítésre, eredménycélokra, a visszaélések számára és jellemzőire. A megkérdezett vállalatok mintegy 300-500 visszaélési esetről szereztek tudomást, melyek nagyságrendileg 1 milliárd forint kárt okoztak a cégeknek.
hir6.hu, 2010. November 25. 14:10
Folyamatban van a Kecskemétet északról elkerülő út előkészítése. A város belterületi forgalmát enyhítő beruházás a tervek szerint 2013 végére készül el, a jelenleg zajló előkészületi fázis várhatóan a jövő év közepére zárul le. Az elkerülő út építésének előkészítésére jelenleg csaknem 800 millió forint áll rendelkezésre, nagyobb részben uniós forrásból.
hir6.hu, 2010. November 25. 12:14
Több mint 30 cég részvételével lezárult a TOP 10 Call Center-díj elnevezésű verseny, kiosztották a "Kiváló Call Center" címeket. A GfK Hungária Piackutató Intézet által alapított a Humán Erőforrás Alapítvánnyal együttműködésben, a Magyar Marketing Szövetség és a Direkt Marketing Szövetség szakmai támogatásával, első alkalommal megrendezett versenyen a szolgáltatók ágazatonként mérettethették meg magukat, amelynek keretében az általános ügyfélkezelés mellett a problémamegoldást, illetve a telefonos értékesítést, az ún. telemarketing tevékenységet is értékelték az ún. próbahívás módszer segítségével.
hir6.hu, 2010. November 25. 07:21
Feloldja a kormány januártól a gázárstopot, de a piac szereplői nem örülhetnek. A nemzeti fejlesztési tárca által kidolgozott új gázárszámítási képlet ugyanis nehezen elfogadható feltételeket szab a számukra - írja a Figyelő a csütörtökön megjelent címlapsztorijában. Olyannyira, hogy a hírek már egyes meghatározó szereplők, így az E.ON esetleges távozásáról szólnak. Ami a felhasználókat illeti, az elképzelésnek köszönhetően a lakossági kisfogyasztók többségénél valóban nem drágulna a földgáz. Ám ennek a kedvezménynek az árát a többi magánfogyasztónak kell megfizetnie.
hir6.hu, 2010. November 24. 16:50
Békés megye az ország legrosszabbul fizetett régiója, egyedül a vezérigazgatók bére közelít az országos átlaghoz - derült ki a Workania elemzéséből.
hir6.hu, 2010. November 24. 13:40
Kreatív, az innovációra nyitott diákokat várják a Budapesti Gazdasági Főiskolán november 25-én 9 órakor a Henkel Innovation Challenge - HIC pályázatának szervezői. A rendezvény célja, hogy a hallgatók megismerjék a nemzetközi pályázat adta lehetőségeket, minél több csoport induljon a megmérettetésen, amely akár karrierlehetőséget is jelenthet a résztvevőknek.
hir6.hu, 2010. November 24. 13:23
Árukapcsolással, akár újság előfizetéshez kapcsolt díjkedvezménnyel is próbálkoznak ügyfeleket szerezni a biztosítók a kötelező kampányban. Van biztosító, amely a dízeles autók tulajdonosait bünteti, más azokat, akiknek kamasz gyerekük van, de olyan cég is akad, amelyik például a Kiskegyed előfizetőinek ad kedvezményt. Az egyik független biztosítási alkusz valamennyi biztosító ajánlata alapján összegyűjtötte azokat a furcsaságokat, érdekességeket, amelyek befolyásolhatják azt a mintegy egymillió autóst, akik várhatóan az elkövetkezendő napokban döntenek arról, hogy átszerződnek e vagy sem.
hir6.hu, 2010. November 24. 10:44
A tervek szerint halad az 55-ös út felújításának előkészítése, a teljes szakaszra már a jogerős építési engedély is rendelkezésre áll. A főút teljesen megújul: Szeged és Baja között kiszélesítik az utat és növelik a burkolat teherbírását, továbbá kerékpárutat építenek ki. Az előkészítő fázis a tervek szerint 2012 második negyedévére zárul le. Az előkészítési munkát az Európai Unió társfinanszírozása teszi lehetővé.
hir6.hu, 2010. November 24. 10:14
Fejlődés, technológiai megújulás, önbizalom - csak három azok közül a képességek közül, amelyek a Gordiusz Alfa a hazai ágazat egyik rangos képviselője szerint elengedhetetlenek ahhoz, hogy a magyar gazdaság egyik legmeghatározóbb, nagy múltú ágazatának, a gépiparnak a szereplői képesek legyenek valóra váltani a szektorban meglévő potenciált. Mindehhez persze az is kell, hogy az állam megfelelően támogassa az ágazatot, amely - sajnálatos módon - annak ellenére sem prioritási terület az Új Széchenyi-tervben, hogy a magyar GDP legalább 10 százalékát, illetve a magyar export több mint a felét adja. Pedig a gépipart belülről, napi munka szinten ismerő szereplői szerint a jövő év egyik nagy nyertes ágazata lehetne Magyarországon az ipar. Némi külső segítséggel és - nem elhanyagolható módon - belső fejlődéssel.
hir6.hu, 2010. November 24. 09:52
Többféle módon is nehezíthették eddig a gázcégek az ügyfelek dolgát akkor, amikor ki szerettek volna lépni a szabad piacra, és új szolgáltatót akartak választani maguknak. Egy a Magyar Nemzet birtokába került törvénymódosító javaslat szerint a jövőben könnyebben válthatnak a polgárok: legfeljebb három hetet vehetne igénybe az ezzel kapcsolatos hivatalos eljárás.
hir6.hu, 2010. November 23. 15:34
Soron kívül járulhatnak ezentúl a pénztárhoz a debreceni Tesco hipermarketben a kismamák, a kisgyermekkel érkezők és a mozgássérült vásárlók. A vevőbarát intézkedést vásárlói visszajelzések alapján vezette be az áruház egy arra kijelölt kasszánál. Amennyiben sokan élnek a lehetőséggel és pozitív lesz a fogadtatás, az áruházlánc más áruházaiban is alkalmazza majd a pozitív diszkrimináció elvét.
hir6.hu, 2010. November 23. 12:30
Több mint 800 millió forintnyi hitelkérelmet fogadott be eddig a hazai mikro-, kis- és közepes vállalkozásoktól a Széchenyi Forgóeszközhitel Program keretében a Magyarországi Volksbank Zrt., a pénzintézet közleményében hozzátette, hogy közel 50 millió forintot folyósított a vállalkozásoknak (és további 20 millió forint folyósítása már folyamatban van).
hir6.hu, 2010. November 23. 11:13
A jelenlegi 38 százalékos GDP arányos adócentralizáció 33 százalékra csökken 2014-re - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Napi Gazdaság adókonferenciáján, hozzátéve, hogy a februárban bejelentendő strukturális reformok 600-800 milliárd forint megtakarítást hoznak.
hir6.hu, 2010. November 22. 19:31
A kínai Aviation Industry Corporation és a Groupama egyesítették erejüket, hogy 2011-től közösen növeljék részesedésüket a kínai vagyon- és balesetbiztosítási piacon.
hir6.hu, 2010. November 22. 17:34
Szikszóra helyezi át termelésének döntő hányadát az energiaital-gyártó miskolci székhelyű Hell Energy Magyarország Kft. a jövő év tavaszára, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város határában 4,5 milliárd forintból készül el az új gyár. A piacvezető cég arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az európai uniós, hazai és saját forrásból megvalósult új üzemben megkezdődött a Németországból rendelt palackozó gépsor összeszerelése.
hir6.hu, 2010. November 22. 15:31
Két forinttal csökken a benzin ára a hazai töltőállomásokon szerdától, a gázolaj ára nem változik - erősítették meg piaci forrásokból a holtankoljak.hu értesülését. Így a benzin országos átlagos ára 341 forint lesz, a gázolajé 330 forint marad.
hir6.hu, 2010. November 22. 12:03
November 29-től a Vodafone is árusítja az iPhone 4-et, eddig Magyarországon csak a T-Mobile kínálatában volt megtalálható a készülék.
hir6.hu, 2010. November 22. 10:25
Bár vannak még bizonytalan pontok a béren kívüli juttatások jövő évi szabályozásával kapcsolatban, az már most látszik, hogy a cafeteria még kedvezőbb lesz a vállalatok számára - derül ki a NEXON kalkulációjából.
hir6.hu, 2010. November 21. 11:38
Nehéz bértárgyalások elé néz a munkaadói oldal, ugyanakkor a munkáltatók készek a megállapodásra - mondta Dávid Ferenc, az OÉT munkaadói oldalának soros elnöke, a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára.
hir6.hu, 2010. November 20. 15:22
Az autóhitellel rendelkezők a legaktívabbak a casco kötésben, legalábbis a kötelező biztosítási kampány idején.
hir6.hu, 2010. November 20. 09:20
Áremelésre készül a Magyar Posta: januártól egyes szolgáltatások akár tíz százalék feletti mértékben drágulhatnak, a hivatalos közlések szerint azonban az átlagos emelés nem haladhatja meg az inflációt - írja a Népszabadság.
hir6.hu, 2010. November 20. 07:13
Jövő évre prognosztizálható a háztartáson belüli fogyasztási mérőszámok valós emelkedése, mindemellett a költséghatékony tervezés, valamint a fogyasztói szokások változása egyelőre még nincs összhangban a tudatos takarékoskodási lehetőségek kiaknázásával. Ezzel szemben a Tőkesúly felmérési adatai azt mutatják, hogy a fogyasztóknak van igénye és módszere is a spórolásra, amellyel akár évente több mint százezer forintot is megtakaríthatnak.
hir6.hu, 2010. November 19. 09:17
December elsejéig kellene megállapodni a horvát kormánnyal az INA gázüzletágának átadásáról, legalábbis ezt a határidőt tartalmazza a Mol és a horvát kormány által korában aláírt és egyszer már meghosszabbított szerződés- mondta Hernádi Zsolt, a Mol elnöke a Napi Gazdaságnak adott, pénteki számban megjelenő interjújában.
hir6.hu, 2010. November 18. 17:01
Több mint a felével, 90 ezer forintról 40 ezer forintra esett a casco biztosítások átlagdíja a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampányban az eddig megkötött szerződések alapján.
hir6.hu, 2010. November 18. 16:04
Az átlagfogyasztónak, évi 1.200 köbméter fogyasztásig nem emelik a földgáz árát 2011. január elsején, a 3.500 feletti lakossági fogyasztóknak pedig 9,3 százalék lesz az emelés mértéke - hangzott el csütörtökön a kormányszóvivői tájékoztatón.
hir6.hu, 2010. November 18. 13:05
Magyar-Román Külgazdasági Fórum és üzletember-találkozót rendezett a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar-Román Tagozata a Békés Megyei Kereskedelmi és Ipakamara szervezésében csütörtök délelőtt, a békéscsabai Hotel Fiume Dísztermében.
hir6.hu, 2010. November 18. 13:05
Magyar-Román Külgazdasági Fórum és üzletember-találkozót rendezett a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar-Román Tagozata a Békés Megyei Kereskedelmi és Ipakamara szervezésében csütörtök délelőtt, a békéscsabai Hotel Fiume Dísztermében.
hir6.hu, 2010. November 18. 13:05
Magyar-Román Külgazdasági Fórum és üzletember-találkozót rendezett a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar-Román Tagozata a Békés Megyei Kereskedelmi és Ipakamara szervezésében csütörtök délelőtt, a békéscsabai Hotel Fiume Dísztermében.
hir6.hu, 2010. November 18. 12:21
Az Unilever megkapta az Európai Bizottság engedélyét a Sara Lee kozmetikai és európai háztartásvegyipari üzletágának felvásárlására. Az 1,2 milliárd eurós ügyletre még idén sor kerül.
hir6.hu, 2010. November 18. 10:20
Hamarosan befejeződik az M8-as autópálya mintegy 50 kilométeres alföldi szakaszának előkészítése. A Kecskemét és Szolnok közötti útszakasz engedélyezési terveinek elkészítése a tervek szerint 2011 első negyedévében zárul. Ezután az építési engedély megszerzésére kerül sor, ami mintegy fél évig tart.
hir6.hu, 2010. November 17. 14:35
A Hankook Tire, a világ hetedik legnagyobb és leginkább fejlődőképes gumiabroncs-gyártója bejelentette, hogy a vállalat rácalmási gyárának új üzemegységében - a tervezett időpontnál korábban - megindult a termelés. Az építési munkálatok 2009 szeptemberében indultak, és a tervek szerint már 2011 második felében eléri teljes kapacitását az új üzemegység. Az új, 58 ezer négyzetméter alapterületű egység naponta 16-17 ezer gumiabroncsot gyárt majd, napi 34-35 ezer abroncsra növelve ezzel a gyár teljes gyártókapacitását.
hir6.hu, 2010. November 17. 13:27
A magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar termékei még mindig nincsenek a "megfelelő polcon" a jelentősebb kereskedelmi láncoknál - ez derül ki a Budapesti Corvinus Egyetem kutatásából. Bár a fogyasztók kicsivel több mint tíz százaléka már tudatosan vásárol és keresi a hazai termékeket, ezt az arányt növelni kellene.
hir6.hu, 2010. November 17. 13:01
Belátható közelségbe került az M43-as autópálya magyar-román határig történő kiépítése. Folyik a beruházás előkészítése, a szükséges dokumentumok többsége már rendelkezésre áll. A beruházás előkészítésének költsége mintegy 3,5 milliárd forintot tesz ki, aminek döntő részét az Európai Unió fedezi - tájékoztatott a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
hir6.hu, 2010. November 17. 11:32
Fábiánsebestyén Község Önkormányzata több, mint 13 millió Ft pályázati támogatást nyert az Arany János Általános Művelődési Központ keretében működő Fábiánsebestyéni és Árpádhalmi Általános iskolák informatikai fejlesztésére. A projekt keretében többek között az oktatást segítő korszerű számítógépek, laptopok, interaktív táblák kerülnek beszerzésre.
hir6.hu, 2010. November 17. 09:20
A Kapcsolatépítő Üzleti Randi Klub a Dél-alföldi régióból várja azokat a nyitott szellemű és fejlődni akaró üzletembereket, akik keresik a kitörési lehetőségeket.
hir6.hu, 2010. November 16. 16:33
A nyilvántartott adóhiányos cégek elmúlt évi összesített listáján 446 olyan vállalkozás szerepel, amelynek hiánya meghaladja a 100 millió forintot. A feketelista zömét főleg a fővárosban bejelentett cégek adják, de a hír6 két szegedi illetőségű szervezetet is talált.
hir6.hu, 2010. November 16. 14:09
Jó időben, jó helyen. Minden jel arra mutat, hogy a logisztikai ágazat már a válság utáni időszakra készül. A fellendülés jeleit mutató hazai ipar magával húzza a raktárpiacot, és van, ahol már a szerelőcsarnokok bővítésében is gondolkodnak. Az Eston International ebben a kedvező pillanatban kapta az exkluzív megbízást az Europolis Park Budapest M1 értékesítésére.
hir6.hu, 2010. November 16. 07:20
Az Európai Unió által létrehozott, kifejezetten a kis- és közepes vállalatokat célzó intézkedéscsomag nagy hangsúlyt fektet az innovációra, a kutatás-fejlesztés ösztönzésére. A hazai feltörekvő középvállalatok (FKV) számára mindez ma még talán kevésbé érzékelhető lehetőséget jelent a K+F adókedvezmények területén, a K+F tevékenységek megítélése kapcsán felmerülő bizonytalanságok miatt pedig sokan a meglévő kedvezményekkel sem mernek élni.
hir6.hu, 2010. November 15. 18:03
Az ország többi kereskedelmi és iparkamarájához hasonlóan a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara munkatársai is megkezdték az építőipari kivitelezői tevékenységet folytató vállalkozások ellenőrzését, melynek elsődleges célja nem a szankcionálás, hanem a vállalkozások tájékoztatása, az adateltérések tisztázása.
hir6.hu, 2010. November 15. 14:23
A múlt hónapban 47 880 repülőgép haladt át a magyar légtérben, ami minden eddigi októberi forgalmat meghalad. A tavalyi év azonos időszakához képest 8,2 százalékkal, vagyis közel 4000-rel több átrepülő gépet kezeltek a magyar légiforgalmi irányítók. Így a nyári hónapokban tapasztalt fellendülés tartósnak bizonyul. Az új rekord repülőgépenként 100, összesen 4 788 000 millió forinttal járult hozzá ahhoz a 9 millió forintos támogatáshoz, amelyet a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak ajánlott fel.
hir6.hu, 2010. November 15. 13:03
Emeli bruttó 6-6 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. szerdán - értesült az MTI piaci forrásokból hétfőn.
hir6.hu, 2010. November 15. 08:20
Hétfő reggel egy olvasónk telefon értesítette a szerkesztőségünket: a békéscsabai kórház sebészeti tömb felőli bejáratánál az átalakításokat végző munkások összetörik az új tetőcserepeket, ahelyett, hogy megmentenék őket. A hír6.hu megkereste a cseréptörőket.
hir6.hu, 2010. November 15. 08:12
A Közútkezelő Csongrád megyei üzemmérnökségén 26 sószóróval, 31 hóekével, 4000 tonna sóval a raktárakban várják a telet a kirendeltség munkatársai. A közel 1400 km-es útszakasz téli felügyelete gépet és embert próbáló feladat. Leszemléztük a gépparkot.
hir6.hu, 2010. November 14. 10:30
A Fiatal
Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) Szegeden is bontogatja szárnyait. A
magyar társadalom kevés hányada vállalkozó szellemű, de akik mégis, azok minden
követ megmozgatva igyekeznek megvalósítani terveiket. Egy ilyen ambiciózus,
fiatal vállalkozóval, a FIVOSZ Csongrád megyei elnökével, Domonkos Ervinnel
beszélgettem a szervezet működéséről és a jövő héten esedékes Fiatal
Vállalkozók Hete rendezvénysorozatról.
hir6.hu, 2010. November 14. 10:16
Idén februárban kezdődött el a zárt hőcserélős rendszer kiépítése Orosháza-Gyopárosfürdő területén, amivel kiváltják a jelenlegi gázfűtést. Ezzel éves szinten közel negyvenmillió forintot takarít meg a fürdő. Az orosházi önkormányzat és a projekt munkatársai, a beruházás jelenlegi fázisáról tartottak sajtótájékoztatót szombat délelőtt.
hir6.hu, 2010. November 14. 09:16
A Malév tőkeemelésére 13,75 milliárd forintot irányoz elő a 2011. évi költségvetési törvényjavaslat. A szöveg szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a 14,374 milliárd forintnyi, tulajdonosi jog gyakorlásával kapcsolatos kifizetésnek a "döntő hányadát a Malév Zrt. tőkehelyzetének rendezése miatt kényszerülhet felhasználni".
hir6.hu, 2010. November 13. 15:23
Éves összehasonlításban 12 százalékkal, 629,6 millió euróra nőtt az itthon a TV2-t és a FEM3-at birtokló ProSiebenSat.1 csoport bevétele 2010 harmadik negyedévében.
hir6.hu, 2010. November 13. 15:18
Átadták az idén tíz éves Holcim-díjat 3 millió forint értékben. 2010-ben óvodákon, alapítványokon, kisebbségi önkormányzaton és iskolán segített a nehéz gazdasági helyzet ellenére is meghirdetett pályázat. Az elmúlt 10 évben 40 szervezet 56 programját támogatott a Holcim a Díj keretében, összességében 25 millió forinttal Hejőcsaba és Görömböly környékén.
hir6.hu, 2010. November 13. 10:10
Hét biztosító tette közzé szombaton a kötelező gépjármű felelősségbiztosítása (kgfb) egyes elemeit a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) pénteki határozatai szerint, két biztosító a módosítást már az október 30-i eredeti hirdetéskor megtette, igaz nem a mellékletben, hanem a lapok belsejében. A Népszava és a Magyar Hírlap mellékleteként megjelent tarifa módosítások, illetve - kiegészítések a PSZÁF előírásai szerint készültek.
hir6.hu, 2010. November 12. 14:10
Mintegy 40.000 ember szavazott egy hét alatt, arról, hogy mi legyen a sorsa annak az autónak, amit a fővárosban lógattak fel egy darura. Az idei kötelező gépjármű biztosítási kampány keretében arról szavazhattak az emberek, hogy oda adják-e valakinek a 3 milliót érő autót, vagy vágják földhöz. - nyilatkozta Németh Péter, a CLB Biztosítási Alkusz Kft kommunikációs igazgatója.
hir6.hu, 2010. November 11. 20:15
Schváb Zoltán, közlekedésért felelős helyettes államtitkár zárszavával ért véget a Nemzeti Közlekedési Napok 2010. - A hazai közlekedés következő 20 éve című konferencia november 11-én, Siófokon. Schváb Zoltán összegzésében hangsúlyozta, hogy a konferencián felvetett és megvitatott kérdések összeurópai szinten is napirendre kerülnek.
hir6.hu, 2010. November 11. 17:28
A Mars Magyarország Kisálleteledel Gyártó Kft. csongrád-bokrosi gyára nyerte el idén az Aon Hewitt Humán Tanácsadó Kft. "Legjobb Munkahely Felmérés" díját a termelési kategóriában. Az elismerés azt jelenti, hogy a gyár nemcsak az egyik legjelentősebb a szárazeledel-gyártás terén a régióban, hanem munkatársai számára is a legjobb feltételeket teremti meg a sikeres együttműködéshez.
hir6.hu, 2010. November 11. 15:10
Mérföldkőhöz érkezett a K&H új székházának kivitelezése, ma került sor az épületkomplexum bokrétaünnepségére. A tervek szerint 2011 végére készül el a két egymás melletti épület a Millennium Városközpontban, amely modern, a kor követelményeinek megfelelő munkakörnyezetet nyújt a K&H Csoport mintegy 2500 dolgozójának. Az épületkomplexum fejlesztője a TriGranit Fejlesztési Zrt.
hir6.hu, 2010. November 11. 14:22
A MobilFizetés november 11-től országszerte 400 SPAR, Kaiser's és Interspar üzlet kasszájánál használható, így a Telenor és a T-Mobile ügyfelei már a bevásárláskor is használhatják mobiljukat a készpénzes vagy kártyás fizetés helyett.
hir6.hu, 2010. November 11. 13:44
A bankadó segít az országot egyensúlyi pályán tartani, ezért az jó az OTP Banknak is Varga Mihály szerint. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön Balatonfüreden a különadókat és a bankadót is átmenetinek nevezte, amelyek 2013-ig szólnak, és amelyeket fokozatosan vezetnek majd ki a rendszerből.
hir6.hu, 2010. November 11. 12:48
Az Üzleti Randi Klub a Dél-alföldi régióban a termelő, gyártó, szolgáltató, tanácsadó, kis- és nagykereskedő cégeket próbálja "egy tető alá hozni" a KÜR-módszerrel.
hir6.hu, 2010. November 11. 11:36
Két hónapon belül véget ér a hosszú távú megtakarításokra ösztönző tartós befektetési számlák (tbsz) első felhalmozási időszaka. Bár ez a konstrukció mindenki számára elérhető, a tapasztalatok azt mutatják, hogy elsősorban a már hosszabb ideje tőzsdézők élnek a számlanyitás lehetőségével.
hir6.hu, 2010. November 10. 17:20
A hazánkban is hódító retro-őrület követőit napok óta lázban tartja az a hír, hogy újra elérhetőek a TV Tornából és a Skála Coop reklámokból ismert Senior? és Méta? szabadidő felsők. A nyolcvanas évek hangulatát idéző tréningruhákat fiatalokból álló tervezőcsapat élesztette föl, amely az underground és street stílust követő fiatalok mellett a Senior és Méta szabadidőruhákban felnövő, idősebb korosztályt is megcélozza a jól ismert márkákkal.
hir6.hu, 2010. November 10. 13:22
Hazánkban a napi fogyasztási cikkek piacának látványos fellendülése még várat magára. A napi fogyasztási cikkekre nem költünk többet, mint tavaly, ellenben az idén tovább csökkent a ruházatra, utazásra és kultúrára kiadott összeg - derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet által, 2000 háztartás körében végzett felmérés legfrissebb eredményeiből. A magyar napi fogyasztási cikkek piaca annak ellenére stagnál, hogy a háztartások pénzvagyona időközben növekszik. Azonban ez a növekedés nem jelenik meg a kiskereskedelem forgalmának emelkedésében, hiszen a háztartások költési szerkezetének átstrukturálódása miatt jóval többet fordítunk hitelek visszafizetésére, illetve biztonsági tartalékok képzésére. A vásárlók továbbra is a jobb ár-érték ajánlatokat keresik és jelentősen nagyobb figyelem fordul az akciós újságok felé.
hir6.hu, 2010. November 10. 10:49
A korábbi negyedévekhez képest ugyan némileg mérséklődött a tőkebeáramlás a befektetési alapokba, ám az elmúlt három hónap során is 125,9 milliárd forintnyi tőkét vonzottak az alapok - derült ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) legfrissebb, negyedéves statisztikáiból.
hir6.hu, 2010. November 10. 09:20
A 2011-es költségvetés apró betűs részében az áll, hogy a brutális különadókat 2014-ben is kivetnék - mondta a köztévében Kopits György, a Költségvetési Tanács elnöke.
hir6.hu, 2010. November 09. 17:31
A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) kedden felfüggesztette a BKV működési engedélyét a cég pénzügyi helyzetére hivatkozva. A Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint a közlekedési társaság hat hónapos, ideiglenes működési engedélyt kapott, ez idő alatt kell a BKV pénzügyi állapotot stabilizálni. Ez "nyilvánvaló bizonyítéka annak, hogy a szocialista-szabaddemokrata városvezetés a BKV-ban csődtömeget hagyott maga után" - olvasható a Tarlós István által aláírt közleményben. A BKV-nál nem kommentálták az NKH döntését.
hir6.hu, 2010. November 09. 16:59
Kiskundorozsmán tartották ma a szerb-magyar gazdasági együttműködés erősítését célzó projekt nyitókonferenciáját. A 162 ezer euro összköltségű program a Szabadka - Szeged határmenti térség integrált mezőgazdasági árukínálatát igyekszik fejleszteni. A konferencia témája: a regionális nagybani piacok helyzete és annak fejlesztési lehetőségei.
hir6.hu, 2010. November 09. 16:35
A gyomaendrődi önkormányzat és a Körösi Halász Szövetkezet között korábban létrejött szerződés eredményeként 40 mázsa halat telepítettek a Hármas-Körös Hantoskerti holtágába.
hir6.hu, 2010. November 09. 13:02
Az európai uniós támogatással megvalósuló, csaknem513 millió forintos összköltségű beruházás közbeszerzési eljárásainak lezárását követően megkezdődnek a kivitelezési munkálatok és műszerbeszerzések a békéscsabai Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet Sürgősségi Betegellátó Osztályán.
hir6.hu, 2010. November 09. 07:56
A károsultnak és a károkozónak egyaránt sokba kerülhet, ha nem megbízható cégnél köti a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását. Az alacsony ár mögött ugyanis sokszor nem áll megfelelő szolgáltatás, és volt már példa arra, is, hogy a fizetésképtelenné vált biztosító helyett a károkozó autósnak kellett tetemes összeget fizetnie, a vétlen autósnak pedig saját cascója terhére kellett rendeznie a sérülést - áll a Generali sajtóközleményében.
hir6.hu, 2010. November 08. 17:31
2010 októbere óta teljes hosszában használhatják az autósok az M43 első szakaszát. A hónap elején helyére emelték a Móra Ferenc híd utolsó elemét is, vagyis gyakorlatilag szerkezetkész a műtárgy.
hir6.hu, 2010. November 08. 16:07
Amíg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításon (kgfb) 12-13 ezer forintot lehet megtakarítani az idei kampányban, az az autós, aki casco biztosítását is más társasághoz viszi, további 35 ezer forint takaríthat meg - közölte a biztositas.hu.
hir6.hu, 2010. November 08. 14:01
A gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokról tárgyalt Szita Károly Kínában a múlt héten. A kaposvári delegáció nyolcnapos útja során öt várost keresett fel, részt vett a távol-keleti országban zajló élelmiszeripari expón és ellátogatott a Ningbo szabadkereskedelmi övezetbe is. A látogatás célja az volt, hogy a somogyi megyeszékhelyen előállított élelmiszerek megjelenhessenek a kínai piacon.
hir6.hu, 2010. November 08. 07:39
Az utóbbi években " szerencsére " az autósok többsége lecseréli nyári gumiabroncsait a megváltozott hőmérsékleti és útviszonyokra optimalizált téli abroncsokra. Körülnéztünk Csongrád megyében gumicsere-fronton. Mi, hol, mennyi..?
hir6.hu, 2010. November 07. 15:14
A Számvevőszéki és költségvetési bizottság nyugdíjjárulék emelési szándéka tovább árnyékolja azt a képet, miszerint a kormány lépesei növelnék a versenyképességet és a foglalkoztatottság növelését. Igaz, a járulék emelése az átlagos bérrel rendelkező rétegek esetében "csupán" ezer forintos elvonást jelent, de ezzel még tovább nőnek az élőmunka terhei - írja az mfor.hu.
hir6.hu, 2010. November 07. 15:08
Közel másfél milliárd forintos fejlesztéseket valósítottak meg a közelmúltban a Békés Megyei Önkormányzat fenntartásában működő közoktatási intézményekben - tájékoztatta a hír6-ot a megyei önkormányzat.
hir6.hu, 2010. November 07. 14:10
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkaerő-piaci adata szerint októberben a nyilvántartott álláskeresők 30 százaléka tartósan, vagyis több mint egy éve folyamatosan regisztrált álláskereső volt. Az októberi zárónapon több mint 163 ezren kerestek ilyen régóta állást, ami az előző hónaphoz képest 1,5 százalékos, míg az előző év azonos időszakához képest 15,3 százalékos növekedést jelent. Október utolsó napján az álláskeresők száma 545.500 fő volt, ami az előző hónaphoz képes 0,5 százalékos emelkedés, míg az előző év azonos időszakához képest 4,2 százalékos csökkenést. A legtöbb, csaknem 123.000 álláskereső Észak-Alföldön van, de Észak-Magyarországon is több mint 101.000-en keresnek munkát.
hir6.hu, 2010. November 06. 13:56
Átalakítaná a lakásfenntartási támogatás rendszerét a kormány, és ha a törvényjavaslatot a parlament elfogadja, akkor szélesedik az ellátásra jogosultak köre és hatékonyabb lehet a támogatás.
hir6.hu, 2010. November 06. 12:16
"Egy nő nem ütközik. Egy nő folyamatosan alkuhelyzeteket ajánl fel és keresi azt a pontot, ahol a másik fél is nyertes pozícióban lehet," magyarázza Balogh Emese, a Szentkirályi Ásványvíz tulajdonosa. A Fiatal Vállalkozók Hetének keretén belül, a Női Vállalkozói Nap szakértői szerint "női értékeik" létfontosságúak voltak ahhoz, hogy az általuk vezetett vállalatok sikeresen vészeljek át a válságot. Az ingyenes rendezvény célja, hogy hasznos ismeretekkel és kapcsolatokkal segítse a vállalkozni kívánó 35 év alatti hölgyeket.
hir6.hu, 2010. November 05. 16:54
A „Dobbantó, Budapest Bank - pénzügyekről nőknek" program keretében novemberben a főváros után Békéscsabán is kompetenciafejlesztő képzés indult vállalkozónőknek, amely során a résztvevők cégük indításával és működtetésével kapcsolatos ismerteteket sajátíthatnak el. A Dobbantó program célja, hogy a nők pénzügyi tudatosságát növelje, pénzügyi ismereteiket szélesítse.
hir6.hu, 2010. November 05. 15:19
Az első alkalommal megrendezett MagyarBrands Konferencián nyilvánosságra hozták annak az 50 magyar fogyasztói, valamint 25 magyar üzleti márkának a rangsorát, melyek idén MagyarBrands elismerésben részesülnek. A rendezvényen - amelyet Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, a program fővédnöke nyitott meg - az ország neves szakemberei tartottak előadásokat, emellett pedig a szervezők fiatal divattervezők munkáival, valamint márkatörténeti tárlattal várták a résztvevőket. A fogyasztói rangsor listáján a Pick végzett az élen.
hir6.hu, 2010. November 05. 14:28
Az idei évben a 77 Elektronika Kft. is megkapta a "Miskolci Egyetem Kiemelt Támogatója Díját", miután az Egészségügyi Kar számára nyújtott támogatásával a vállalat jelentősen hozzájárult a Kar gyakorlati képzési feltételeinek javításához, fejlesztéséhez.
hir6.hu, 2010. November 05. 09:31
Ahogyan a nyelvvizsgát igazoló papír sem jelent garanciát arra, hogy tulajdonosa minden helyzetben képes megfelelően használni az adott idegen nyelvet, igen sok, informatikai biztonsági tanúsítvánnyal rendelkező vállalatra igaz az, hogy a sebezhetőségek és kockázatok nagy részét a "papírok" megléte ellenére sem kezeli megfelelően. Változást a Deloitte álláspontja szerint csak az hozhatna, ha a vezetők sokkal tudatosabban kezelnék a cégüket fenyegető veszélyeket.
hir6.hu, 2010. November 05. 07:43
1,3 milliárd forintos európai uniós eszközfejlesztés keretében szerezte be a győri Széchenyi István Egyetem azt a röntgengépet, amely alkalmas műszaki berendezések roncsolásmentes anyagvizsgálatra. A nehezen hozzáférhető, vagy csak roncsolás útján vizsgálható eszközök teljes átvilágítására alkalmas készüléket elsősorban a járműipari kutatás-fejlesztés során használja majd az egyetem.
hir6.hu, 2010. November 04. 18:44
A fejlődő piacok dinamikus teljesítményének köszönhetően az Unilever ismét emelkedő üzleti eredményekről számolt be harmadik negyedéves jelentésében. A Magyarországon Röszkén, Nyírbátorban és Veszprémben is gyárral rendelkező cég 13,2 százalékos forgalomnövekedést ért el 2010 harmadik negyedévében.
hir6.hu, 2010. November 04. 14:02
Gyakorlatilag minden munkavállalóját elküldi a Vegyépszer jogutódja, a Nemzetközi Vegyépszer Zrt. Ezt a cégnél a válsággal és az építőipari körbetartozásokkal magyarázzák. Miközben tavaly még 240 fő dolgozott a társaságnak, az új struktúrában csak tucatnyi kulcsvezető maradna a vállalat közvetlen kötelékében. Ők egy-egy tevékenységre, illetve akár egy-egy megbízásra is külön projektcégeket alapítanak majd, és ezekbe vesznek fel a távozó kollégák közül. A szokatlan konstrukciót súlyos pénzügyi nehézségek indokolják - írja a csütörtökön megjelent Figyelő.
hir6.hu, 2010. November 04. 13:19
2010. november 4-én vehették újra birtokba a közel két hónapig zárva tartó szegedi Centrum Áruházat a vásárlók. Felújított beltérrel és megújult árukészlettel várják régi és új vevőiket az eladók.
hir6.hu, 2010. November 04. 09:09
Bejelentést tett a Tej Terméktanács az olcsó, hosszan friss tejek (UHT) behozatala miatt az Auchan és a Tesco ellen - magyarhirlap.hu.
hir6.hu, 2010. November 03. 17:27
Sok vállalkozásnak milliós bírságba vagy a fennmaradásába kerülhet, ha nem lép időben, figyelmeztette levélben Herczog Edit EP-képviselő Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert. A képviselő a kamaráknak és a munkaadói szervezeteknek is eljuttatott levelében arra hívta fel a figyelmet, hogy vészesen közeledik a határidő, ameddig a vállalkozók az általuk forgalmazott és használt anyagokat regisztrálhatják a hatóságoknál.
hir6.hu, 2010. November 03. 13:33
2009 első félévéhez képest egy év alatt jelentősen, 3 százalékponttal nőtt a banki szolgáltatásokat interneten keresztül igénybe vevők száma a banki ügyfelek körében - állapítja meg a GfK Hungária Piackutató Intézet legfrissebb, Pénzügypiaci Adatszolgáltatás című tanulmánya. Ez bő egy év alatt 200 000 új online bankhasználót jelent.
hir6.hu, 2010. November 03. 13:14
A világ számos országában évről-évre kiosztják a Superbrands díjakat, ezzel elismerve a legkiválóbb márkákat. Idén a hazai zsűri úgy gondolta nagyobb figyelmet kell fordítani a magyar termékekre, szolgáltatásokra, ezért létrehozták a MagyarBrands díjat, melyet a legjobb hazai márkáknak ítélnek oda. A listát böngészve kiderül, hogy az üzleti márkáknál a Rába Járműipari Holding Nyrt. lett a győztes, a Gyomai Kner Nyomda Zrt. a hetedik helyen végzett. A fogyasztói márkáknál a Pick Szeged Zrt., Gyulai Húskombinát Zrt., Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. a "dobogósok" sorrendje.
hir6.hu, 2010. November 03. 11:23
A tervek szerint halad Magyarország legkorszerűbb és legnagyobb biogáz üzemének építése, amelynek alapkövét idén július közepén helyezték el Szarvason. Az Aufwind Schmack Első Biogáz Kft. alternatív energiára alapuló üzemének műszaki készenléti szintje 70%-os, az alapanyag- és végtározók kialakítása 90%-os, a biogázból villamos és hőenergiát előállító kiserőmű építése pedig október elején már megkezdődött. A 4,2 megawatt teljesítményű, 3,9 milliárd forintos beruházás időben elkészül, és 2011 júniusi átadása előtt már áprilisban a próbaüzemmel el is indul - tudta meg a hír6.
hir6.hu, 2010. November 03. 10:02
Mintha valami kuriózumot árulnának potom pénzért, úgy megrohanták a biztosítási alkuszokat az ügyfelek már a kötelező kampány első napjaiban - olvasható a CLB.hu biztosítási szokásokat vizsgáló közleményében. A független biztosítónál már most ötször annyian váltottak biztosítót, mint tavaly ilyenkor. A cég tapasztalata szerint a legtöbben este otthon, nyugodt körülmények között szerződnek, de napközben órákat töltenek az Interneten azzal, hogy megtalálják a legjobb ajánlatot. A kampány első két napján az átszerződők 79 százaléka férfi volt - olvasható a CLB közleményében. A két nap alatt 300.000 látogatót vonzó biztosítási portál szerint: további érdekesség az is, hogy a legkorábban biztosítást kötők többnyire "Suzukisok". A "Mi autónk" tulajdonosai mintegy hatszor annyian látogatták a biztosítási portált, mint más gépjárművek tulajdonosai.
hir6.hu, 2010. November 03. 07:53
Az Országos Fiatal Válalkozói Díj 2010. november 19-én második alkalommal talál gazdára ünnepélyes keretek között. A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) és a VOSZ-KMRSZ által tavaly alapított díjat kiérdemelt fiatal válllakozó nem kizárólag szakmai elismerést kap, hanem egy fél millió forint értékű kommunikációs kampányt is. E rangos díjjal azokat a fiatalokat részesítik elismerésben, akik vállalkozóként az üzleti életben, gondolkodásmódjukkal pedig a munkatársaik és partnereik környezetében már bizonyították tehetségüket, s ezáltal példaképként szolgálhatnak a fiatalok számára.
hir6.hu, 2010. November 02. 19:24
Az amerikai jegybank (Fed) Nyíltpiaci Bizottsága (FOMC) következő rendes november 3-i ülésén a piaci várakozás szerint a pénznyomda felújításáról tesz bejelentést. A kormányzati retorika mellett az is erre enged következtetni, hogy a Fed tagok az elmúlt hónapokban hasonló tartalmú kijelentéseket tettek és nagyobb egységet mutattak a kérdésben.
hir6.hu, 2010. November 02. 16:57
Ma tartotta projektnyitó konferenciáját a GovernEE közép-európai regionális projekt Hódmezővásárhelyen. A Central Europe Program által támogatott projekt a köz- és műemléképületek energiahatékonysági problémáira hivatott megoldásokat találni.
hir6.hu, 2010. November 02. 16:44
Mintegy 3,6 milliárd forintot szán a kormány jövőre az országgyűlési választásokon legalább egy százalékot elért pártok és pártalapítványaik támogatására - derül ki a parlamenthez benyújtott költségvetési törvényjavaslatból. Az idei költségvetést és a jövő évre vonatkozó tervezetet összehasonlítva az MSZP "veszít" a legtöbbet áprilisi választási eredménye miatt: a párt és az alapítványa az ez évi keret mintegy feléből gazdálkodhat. Az SZDSZ és a MIÉP - szintén választási szereplése következményeként - az idei évvel ellentétben 2011-ben már nem kap költségvetési támogatást.
hir6.hu, 2010. November 02. 16:24
Két forinttal csökken a benzin ára - a hétfői munkaszüneti nap miatt ezúttal csütörtökön - a hazai töltőállomásokon.
hir6.hu, 2010. November 02. 13:42
Néhány módosításra kerül sor a jövőben illetékfizetés szabályozásánál, melyek a jelenlegi gyakorlatot egyértelműsítik, pontosítják. A változás érinti a telektulajdonhoz jutás illetékmentességét, illetve magának az illetéknek a megfizetését - írjaz az ingatlanmagazin.com.
hir6.hu, 2010. November 01. 11:17
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás éves átlagdíja a 2010-es 25 ezer forintról jövőre 17 ezer forint alá esik az ügyfelek első díjszámításai alapján, az árcsökkenés tehát meghaladja a 30 százalékot - közölte a netrisk.hu inernetes alkusz a nála elvégzett valós kalkulációk alapján.
hir6.hu, 2010. November 01. 09:10
November 1-jétől Juhász Miklós tölti be a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöki tisztét, miután Nagy Zoltán - aki az elmúlt 12 évben vezette a hivatalt - megbízatása lejárt. Juhász Miklós korábban bíró volt, majd jogtanácsos lett, 2001-től saját nevén tartott fenn ügyvédi irodát. Képviselt ügyfelet versenyhivatali eljárásban, és tanácsadóként is részt vett ilyen ügyben. Mint korábban elmondta, nem a versenyjog a fő területe, de a GVH elnökeként ugyanúgy autonóm módon fog eljárni, mint amikor bíróként dolgozott.
hir6.hu, 2010. Október 31. 18:04
A fővárosiak lehetnek a nagy vesztesei az idei kötelező gépjármű felelősség biztosításnak, ha nem elég körültekintőek, ugyanis a legtöbb biztosító a vidékieknek kedvez, a budapesti ügyfelekre nagyságrenddel nagyobb díjat határoztak meg a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. összehasonlító vizsgálata szerint. A cég mind a 14 biztosító adatait vizsgáló elemzéséből kiderül, hogy az idén a szolgáltatók komoly különbségeket tesznek a fővárosban, a vidéki megyeszékhelyeken és a kisebb településeken lakók között, s ennek következtében a budapestieknek nagyságrenddel többet kell majd fizetniük.
hir6.hu, 2010. Október 31. 17:12
A Nemzetgazdasági Minisztérium ezer szakmai és civil szervezettel konzultált az Új Széchenyi Tervről (ÚSZT), amelyhez a szervezetek több száz javaslatot nyújtottak be - közölte a tárca.
hir6.hu, 2010. Október 30. 20:14
Befejeződött az aszúfelvásárlás Tokaj-Hegyalján. Marcinkó Ferenc, a Tokaj Kereskedőház Zrt. termelési és műszaki igazgatója elmondta, bár a tavalyelőtti felvásárlási mennyiséget meg sem közelíti az idei aszútermés, de még mindig sokkal jobb évet zártak ezen a területen a tavalyinál.
hir6.hu, 2010. Október 30. 16:04
A Békés Megyei Önkormányzat Aradi és Békés megyei partnereivel, a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében sikeresen pályázott az ERFA forrásból biztosított támogatás elnyerésére - mondta H. Kovács Judit, a Békés Megyei Önkormányzat alelnöke, szombat délután.
hir6.hu, 2010. Október 30. 13:22
A 2011-es költségvetés a talpra állás költségvetése, mert 3 százalék alatti hiánnyal számol, de egyúttal 3 százalékos növekedésre épül - mondta Matolcsy György a kormányszóvivői tájékoztatón.
hir6.hu, 2010. Október 29. 19:13
Felszámolási eljárást kezdeményezett a Zóna Taxi a Budapest Airport ellen kifizetetlen számlái miatt - mondta el Veres István, a konzorcium szóvivője.
hir6.hu, 2010. Október 29. 15:29
Az Európai Unió mintegy 484 millió forinttal támogatja az Ipoly Erdő Zrt. ökoturisztikai fejlesztéseit. A Nógrád megye négy helyszínén megvalósuló beruházásokat a cég balassagyarmati központjában mutatták be.
hir6.hu, 2010. Október 29. 11:04
Éves szinten legalább 300 milliárd forint plusz jövedelemhez juthat hozzá a lakosság, amennyiben bevezetik az új, egykulcsos szja-t. Ennek az összegnek csaknem fele megtakarítássá is válhat - derült ki a KBC Equitas felméréséből.
hir6.hu, 2010. Október 29. 10:36
Hamarosan Csongrád lakói is megszabadulnak az átmenő forgalomtól, lezárult ugyanis a települést elkerülő négy és fél kilométeres út építése. A hatósági engedélyek megszerzése után várhatóan decembertől indulhat meg a forgalom az új úton. A fejlesztést az Európai Unió társfinanszírozása tette lehetővé.
hir6.hu, 2010. Október 29. 10:04
Budapesten, november 15-én a Global Energy Zöld Vállalkozások Napjával indul az Fiatal Vállalkozók Hete egyhetes programsorozata a FIVOSZ szervezésében, ahol olyan aktuális problémákról és témákról lesz szó, mint a környezetvédelmi felelősségvállalás, lehetőségek és nehézségek a megújuló energiaforrások területén, illetve élet és energia a Kárpát-medencében. A szerves vegyipar alapanyagait nem a fosszilis energiahordozókból fogják előállítani.
hir6.hu, 2010. Október 29. 09:01
Drágább lesz az idén a téli gumi: elsősorban a váratlanul élénk magyarországi kereslet az oka annak, hogy az abroncs most, a szezon kezdetén többe kerül, mint tavaly.
hir6.hu, 2010. Október 28. 16:11
Az országhatár 20-25 kilométeres sávjában is megnyílik a lehetőség a mobil szélessáv megjelenésére - mondta Kolláth Gábor, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság műszaki főigazgató-helyettese.
hir6.hu, 2010. Október 28. 14:40
Teljessé válik az 5-ös út Szegedet nyugatról elkerülő szakasza, november végére befejeződik ugyanis a még hiányzó 1,3 kilométeres út építése. A hozzávetőleg 2,3 milliárd forintból elkészülő útszakaszon 2010. december közepén indulhat meg a forgalom.
hir6.hu, 2010. Október 28. 12:01
Szarvas Város Önkormányzat Szakorvosi Rendelőjének komplex kistérségi szakrendelővé fejlesztésére 2008 júniusában nyújtott be pályázatot a település, amihez több mint 500 millió forintos támogatást nyertek. A most megkezdett építkezés alatt, valamennyi szakrendelés folyamatosan működni fog.
hir6.hu, 2010. Október 28. 10:01
Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) ellenőrzései során több területen is szabálytalanságokat állapított meg a Tesco Globál Áruházak Zrt.-nél, és emiatt több millió forintos munkaügyi bírságot szabhatnak ki. A Tesconál lefolytatott helyszíni ellenőrzések, bizonyítási eljárások, valamint a beszerzett iratok alapján megállapítható, hogy a jogsértések a munkaidő-nyilvántartási kötelezettség, a munkaközi szünet kiadása, a vasárnapi munkavégzés szabályai, a szabadság és a pihenőidő megfelelő kiadása, a rendkívüli munkavégzés bérpótlékának megfizetése, a napi munkaidő felső mértéke, a munkaidő-beosztásra, készenlétre, és a munkabérre vonatkozó jogszabályok betartása körében történtek.
hir6.hu, 2010. Október 27. 11:10
Akár ötödével is csökkenthetik villamosenergia-költségeiket azok a kis-, illetve közepes vállalatok, amelyek áramszolgáltatót cserélnek. Az erősödő verseny, a nyomott piaci árszint, valamint a fokozódó költségérzékenység mind többeket ösztökél a váltásra.
hir6.hu, 2010. Október 27. 07:12
Ugyan az elmúlt évben a vásárlási kedv stagnálása és a tranzakciók számának csökkenése miatt az online piac nem bővült a korábban megszokott ütemben, az azonban biztató jel, hogy a 18-64 éves internethasználók túlnyomó többsége nem zárkózik el az online vásárlástól - többek között ez derült ki a KutatóCentrum által évente készített E-Shopping Report felméréséből. A kutatás eredményei szerint a webes boltok bizalomépítéssel segíthetik a piac fellendülését.
hir6.hu, 2010. Október 26. 19:20
A Magyar Villamos Művek Zrt. nem tárgyal az orosz Surgutneftegas tulajdonában lévő 21,22 százalékos Mol-pakett megvásárlásáról - közölte Felkai György, az MVM kommunikációs igazgatója kedden az MTI kérdésére. Az MVM-nél nincs napirenden a kérdés - fűzte hozzá.
hir6.hu, 2010. Október 26. 16:00
Jelenleg is folynak a Békéscsaba Megyei Jogú Város szennyvízberuházásának kivitelezési munkálatai. Ha Ön olyan utcában lakik, ahol a projekt keretében új szennyvízcsatornát fektetnek le, akkor hamarosan élvezheti a szolgáltatás nyújtotta kényelmet, s környezettudatos városlakóként hozzájárulhat közvetlen környezete és Békés megye természeti kincseinek megóvásához.
hir6.hu, 2010. Október 26. 15:23
A Provident elengedi a hiteltartozását azoknak a devecseri és kolontári ügyfeleinek, akik a vörösiszap-katasztrófa miatt elvesztették otthonaikat, vagy egyéb jelentős kárt szenvedtek - közölte a Provident Pénzügyi Zrt.
hir6.hu, 2010. Október 26. 14:55
A Békés Megyei Önkormányzat fenntartásában működő Farkas Gyula Közoktatási Intézmény egy mezőgazdasági tanműhellyel gazdagodott egy uniós projektnek köszönhetően. A támogatásából a tanulók egy korszerű, felújított épületben sajátíthatják el a szakmai ismereteket a békési iskolában.
hir6.hu, 2010. Október 25. 17:18
A Fidesz két hét múlva terjeszti az Országgyűlés elé azt a törvényjavaslatot, amely a közjegyzői díjak esetében lehetővé teszi a hitelszerződések egyszeri ingyenes módosítását - ezt Rogán Antal (Fidesz) jelentette be hétfői, a Fidesz hétpontos, a nehéz helyzetbe került lakáshiteleseket megsegítő javaslatcsomagjának parlamenti elfogadását megelőző sajtótájékoztatóján.
hir6.hu, 2010. Október 25. 13:34
Szerdán két forinttal csökken a benzin ára a hazai töltőállomásokon, a gázolaj ára változatlan marad - erősítették meg piaci forrásokból a holtankoljak.hu értesülését. Így a benzin országos átlagos ára 337 forintra csökken, a gázolajé 322 forint marad.
hir6.hu, 2010. Október 24. 17:35
A katasztrófavédelmi kormánybiztos arra a kérte az E.ON Zrt. vezérigazgatóját, hogy a vörösiszap-ömlés miatt katasztrófával sújtott térségben méltányossági alapon szüneteltessék az elektromos- és a gázszolgáltatás fogyasztói díjának beszedését - közölte Bakondi György szóvivője. Petróczi Tímea elmondta: a kormánybiztos arra kérte Eric Depluet vezérigazgatót, hogy az E.ON a kihirdetett veszélyhelyzet ideje alatt a katasztrófával közvetlenül érintett területen méltányossági alapon szüneteltesse a díjbeszedést.
hir6.hu, 2010. Október 23. 19:42
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) mélyreható reformjáról állapodtak meg szombaton, kjongdzsui tanácskozásukon a G20 csoport pénzügyi vezetői. Az IMF hatalmi viszonyainak átrendezésével a világgazdaság tényleges erőviszonyai kapnak hangsúlyt: az egyre nagyobb gazdasági erőt képviselő küszöbországok - köztük India és Kína - tényleges gazdasági potenciáljuknak megfelelően vehetnek részt a szervezetben. A valuták leértékelési versenyének megakadályozásában is megállapodtak a G20 országcsoport pénzügyminiszterei és jegybankelnökei a zárónyilatkozatban, egyúttal a globális bankreform szükségességében is egyetértve.
hir6.hu, 2010. Október 22. 17:49
Október 22-én a magyar gazdaság helyzetéről tartott előadást dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában.
hir6.hu, 2010. Október 22. 12:46
Értesítjük Utasainkat, hogy autóbuszjárat indul Békéssámnsonra: Csanádapáca, Kaszaper, Tótkomlós útirányon át, 10 óra 10 perckor, a nyolcas kocsiállásról - közölte egy kellemes, nő hang az újdonsült békéscsabai pályaudvar peronján, péntek délelőtt.
hir6.hu, 2010. Október 22. 12:15
A kormány legalább 4,5 százalékos minimálbér-emelést fog javasolni 2011-re az Országos Érdekegyeztető Tanácsnak (OÉT-nek), azonban az inflációt is figyelembe véve ennél nagyobb emelésre is szükség lehet - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az OÉT pénteki plenáris ülésén.
hir6.hu, 2010. Október 22. 09:09
A Mol nem tárgyal a Szurgutnyeftegázzal a magyar cégben lévő 21 százalékos részesedéséről - közölte a Mol elnök-vezérigazgatója az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában. Hernádi Zsolt ugyanakkor azt mondta, stabilabb lenne a cég helyzete, ha a magyar állam beszállna a Szurgut helyett.
hir6.hu, 2010. Október 22. 07:14
Ruházati termékek közé rejtve összesen 53 ezer darab hamis parfümöt találtak a magyar vámosok a röszkei határátkelőnél. A hamisítványok összértéke a szakértői becslés szerint eléri a 320 millió forintot.
hir6.hu, 2010. Október 21. 11:33
A Gazdasági Versenyhivatal 200 millió forintra büntette a Magyar Telekom Nyrt.-t, mert a cég a döntés szerint tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósított meg a fogyasztókkal szemben "90 Golf, 90 nyertes" elnevezésű SMS-játékában.
hir6.hu, 2010. Október 21. 09:34
Alfredo Altavilla váltja Paolo Monferinót az Iveco vezérigazgatói posztján. Paolo Monferino a Fiat vállalatcsoporttól távozva Piedmont régió egészségügyi igazgatói szerepkörét veszi át.
hir6.hu, 2010. Október 21. 09:05
Több millió forintot spórol az adóhivatal azzal, hogy az idén nem állított sátrat könnyűzenei rendezvényeken, nem költ reklámokra és plüssbabákra, gyermekeknek szóló képregényekre sem áldoz. Ebben az évben a legnagyobb vállalkozásokról készült kiadvány sem jelenik meg, ám ennek nem csak anyagi okai vannak - írja mno.hu.
hir6.hu, 2010. Október 20. 14:35
Sikeres évet zárt az idei Richter Egészségváros programsorozat, hiszen a tavalyi 27,8 millió forintos támogatást követően idén mintegy 30 millió forintot adott át kórházaknak Társaságunk a lakosság aktív közreműködésének köszönhetően. A rendezvény eredményességét jól mutatja, hogy a két év alatt 14 városba eljutó programsorozat 36 ezer egészségéért felelősséget érző látogatót vonzott és a több mint 23 ezer ingyenes szűrést követően mintegy 6 ezer esetben irányították a résztvevőket további szakvizsgálatok elvégzésére.
hir6.hu, 2010. Október 20. 13:53
Négy éven belül egyharmadnyival kell javítani Magyarország helyzetét Európában és globális szinten is a különféle versenyképességi listákon és rangsorokban. Ez a célja az év végéig kidolgozandó versenyképességi programnak, aminek lényegi eleme lesz a januárban startoló második Széchenyi-terv - nyilatkozta a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorának Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerda reggel. A politikus szerint az uniós források legalább felét fordítják közvetlen gazdaságfejlesztésre a jövőben, ellentétben az előző kormányok tizenhat százalékos arányával.
hir6.hu, 2010. Október 20. 11:18
Különleges, új termékekkel indítja az őszt a Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. A nyáron piacra dobott Gyros-tálhoz hasonlóan a legújabb, Manufaktúra nevet viselő készítménycsalád egyedülálló Magyarországon, hiszen darabra csomagolt fagyasztott félkész termék eddig nem volt kapható. A névválasztás elsősorban annak köszönhető, hogy a gyártási folyamat jelentős része kézzel történik. A közel 100% pulykamellhúst tartalmazó Kékszalag és Szarvasi pásztorábránd fantázianevű Manufaktúra termékek 135 és 140 grammos kiszerelésben, az egyedi igényekhez jól alkalmazkodó bolt- és vevőbarát csomagolásban, októbertől kaphatók a hazai üzletekben.
hir6.hu, 2010. Október 20. 10:00
A hazai biztosítási piac képviselői szerint nincs esély arra, hogy az idén csitulna az október 30-i díjhirdetéssel kezdődő kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban az agresszív díjverseny - írja a Napi Gazdaság. Csermely Tibor, a Groupama Garancia Biztosító nem életbiztosítási ügyvezető igazgatója elmondta, a gépjárműpiac számottevő visszaesése nemhogy mérsékelte, hanem éppen felerősítette a kampány jelentőségét, hiszen jóval kevesebb évközi kötésre számíthatnak a társaságok.
hir6.hu, 2010. Október 20. 09:13
Mintegy 50 kis- és középvállalkozás vezetője vett részt tegnap Szegeden egy kávézóban az Üzleti Randi Klub meghívására, ahol a kapcsolatépítésen túl hasznos ötleteket, tanácsokat kaphattak vállalkozásuk fellendítésére, sikerük biztosítására. A főleg kereskedő, szolgáltató illetve gyártó cégek vezetői baráti légkörben oszthatták meg egymással tapasztalataikat. Az este vendége a háromszoros kenu világbajnok és sikeres szegedi vállalkozó, Joób Márton volt.
hir6.hu, 2010. Október 19. 18:26
Megszűnik a pályakezdők kötelező beléptetése a magán-nyugdíjpénztári rendszerbe - jelentette be Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
hir6.hu, 2010. Október 19. 17:27
A Deloitte immár 11. alkalommal hirdette meg "Technology Fast 50" versenyét, amely minden évben Közép-Európa ötven leggyorsabban fejlődő technológiai vállalatát rangsorolja.
hir6.hu, 2010. Október 19. 14:34
Kedden délután két óra körül Kistelek Kossuth utca 12. számnál a parkolóépítési munkálatok során egy markoló megsértette a földben elhelyezett gázvezetéket, amely során szivárgás lépett fel - tudtuk meg Pál Jánostól, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjétől.
hir6.hu, 2010. Október 19. 11:20
Hamarosan indulnak a páneurópai közlekedési hálózathoz kapcsolódó Szajol-Püspökladány vasútvonal felújítási munkálatai. A több mint 100 milliárd forintos költségvetésű beruházást nagyrészt uniós forrásokból finanszírozzák.
hir6.hu, 2010. Október 18. 13:05
A hét végén került megrendezésre az Online Marketing Expo. A Marketing Commando által rendezett konferencia célja, hogy segítséget nyújtson a kisvállalkozások számára az eredményes online marketinghez. Az eseményen 1800 kis- és közepes vállalkozás vett részt, így valószínűleg Magyarország legnagyobb kisvállalati eseménye volt.
hir6.hu, 2010. Október 18. 12:32
Senkinek sem volt könnyű a 2009-es esztendő, a TOP 200 vállalatainak sem. A lendület már 2008-ban megtört; az utolsó negyedév akkor lényegében elvitte a többleteket, de éves szinten még a stagnálás volt a jellemző. A fordulat 2009-ben következett be, amikor az átlagot tekintve is romlott minden lényeges mutató. A Figyelő által minden évben összeállított TOP 200 lista élén nem történt változás, továbbra is a MOL a legnagyobb magyar vállalat, igaz árbevétele 9 százalékkal csökkent a válság első teljes évében.
hir6.hu, 2010. Október 18. 11:25
Mint ismeretes, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, az APEH október elsejei hatállyal ismét felállította megyei igazgatóságainak rendszerét. Az első fokú adóhatóság feladatait a szakmailag erős megyei igazgatóságok, a szakmai-törvényességi felügyeletet a regionális főigazgatóságok látják el, a Központi Hivatal a harmadfokú eljárási szintet képviseli, és továbbiakban is elvi, szakmai irányító tevékenységet végez.
hir6.hu, 2010. Október 18. 10:04
Az ötmilliárd forint árbevétel fölötti rész 6,5 százalékát kell válságadóként befizetniük a távközlési cégeknek. A Népszabadság szerint van olyan cég, amelynek a teljes profitját kellene befizetni az államnak.
hir6.hu, 2010. Október 18. 10:04
Az ötmilliárd forint árbevétel fölötti rész 6,5 százalékát kell válságadóként befizetniük a távközlési cégeknek. A Népszabadság szerint van olyan cég, amelynek a teljes profitját kellene befizetni az államnak.
hir6.hu, 2010. Október 18. 07:16
Az utóbbi időben rengeteget lehetett arról hallani, hogy a Budapesti Közlekedési Vállalat(BKV) komoly műszaki problémákkal küzd, főleg a buszok tekintetében. Megkerestük Szarvas Pétert a Körös Volán vezérigazgatóját, arra kerestünk választ, hogy a Békés megyei cégnél számolni kell-e hasonló jellegű nehézséggel.
hir6.hu, 2010. Október 17. 18:14
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) hétvégén végzett gyorsfelmérésének előzetes adatai szerint a kereskedelmi láncok közül a Tesco fizetheti a legtöbb különadót, 12,1 milliárd forintot, majd a Spar és az Auchan következik, 6,1, valamint 3,4 milliárd forintos terheléssel - közölte az OKSZ.
hir6.hu, 2010. Október 17. 10:27
Ünnepélyes keretek között adták át a Szépművészeti Múzeumban az idei Figyelő TOP 200 díjait. A válság kormányosa díjat a Gála meghívott vendégeinek szavazata alapján Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója kapta. A zsűri 5 kategóriában ítélt oda díjat: döntésük alapján az év legeredményesebb magyar vállalata a Rába Járműipari Holding Nyrt. lett.
hir6.hu, 2010. Október 16. 18:14
A személyi jövedelemadóban (szja) tervezett változások fő célja a magánszemélyek adóterhelésének érezhető csökkentése, a családok támogatása és az adózás jelentős egyszerűsítése az Országgyűlés elé beterjesztett törvényjavaslat indoklása szerint.
hir6.hu, 2010. Október 15. 19:29
1990. október 15-én kezdte meg a kereskedelmi mobilszolgáltatást a Westel Rádiótelefon Kft., azaz ma 20 éves a mobiltelefonálás Magyarországon. A mobiltelefónia hazai sikertörténete a Magyar Telekom elődje, a Matáv, valamint a US West tulajdonában lévő, 450 megahertzen szolgáltató mobilcég megjelenésével kezdődött. A mobiltelefon térhódítását és meghatározó szerepét a jelenleg több mint 11 millió mobil-előfizetés jelzi.
hir6.hu, 2010. Október 15. 17:31
Az ajkai vörösiszap-katasztrófával kapcsolatos tudósítások a mai napig a világsajtó vezető anyagai között szerepelnek. Legutóbb a Popular Science magazin készített összeállítást, amelyben különböző szakemberek mondják el véleményüket a 40 négyzetkilométernyi területet beborító szennyezés semlegesítésének lehetőségeiről.
hir6.hu, 2010. Október 14. 20:10
Előfordult már Önnel, hogy rendelt valamit az interneten, kifizette az árut, de sohasem kapta meg? Ha igen, akkor az Európai Fogyasztói Központ segítségére lehet Önnek.
hir6.hu, 2010. Október 14. 17:19
Átadták a romániai Arad és a magyarországi Szeged közötti földgázvezetéket csütörtökön, a 109 kilométer hosszú vezeték évente 3 milliárd köbméter földgáz szállítására alkalmas.
hir6.hu, 2010. Október 14. 15:24
A gazdasági válság még mindig érezteti hatásait a felnőttképzési piacon. A pénzügyi-számviteli képzések területén piacvezető Perfekt Zrt. tapasztalatai szerint a képzésekre jelentkező magánszemélyek érdeklődése a képzések iránt továbbra is csökkenést mutat. A vállalkozások még mindig a rövidebb, kompetenciafejlesztő, részben szakmai továbbképzések, nyelvi képzések iránt érdeklődnek. A Perfekt Zrt. várakozásai szerint a felnőttképzések területén 2011-től várható a fellendülés.
hir6.hu, 2010. Október 14. 14:22
A tulajdonosok 1,3 milliárd forintot, a külső partnerek, elsősorban bankok nagyjából 1 milliárdot vesztenek az AL Holding felszámolásán - olvasható a csütörtökön megjelent Figyelőben.
hir6.hu, 2010. Október 14. 13:21
A CBA bolthálózatban nem emelik az árakat a szerdán meghirdetett válságadó miatt; reményeik szerint a személyi jövedelemadó csökkentésével a vásárlóknál maradó többlet olyan forgalmat generál, ami fedezi a különadó költségét - közölte Fodor Attila, a CBA kommunikációs vezetője.
hir6.hu, 2010. Október 13. 12:04
Közel ötmilliárd forintért teljesen felújítják a 47-es számú főút Békéscsaba és Mezőberény közötti szakaszát - tájékoztatta a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő (NIF) Zrt. a hír6 szerkesztőségét.
hir6.hu, 2010. Október 13. 11:25
Az autók forgalmijának mintegy 10 százalékában rosszul van feltüntetve a lóerő-teljesítmény. Mindez eddig nem okozott nagyobb problémát, ám most éves szinten akár 10-50 ezer Ft-többletkiadást is jelenthet a téves bejegyzés. - olvasható a 25 biztosítóval kapcsolatban álló CLB Biztosítási Alkusz Kft elemzésében. Így azok, akiknek nagyobb érték van feltüntetve a valós teljesítménynél, azoknak többet kell majd fizetniük. A korrekcióra csak akkor lesz mód, ha illetékes hivatalában kijavíttatják a hibát.
hir6.hu, 2010. Október 13. 11:12
Míg 2010 első negyedévében az előző évhez képest pozitív irányú elmozdulás mutatkozott a háztartások élelmiszerre és háztartási vegyi árura fordított költéseiben, addig a második negyedévben erősebb visszaesésnek lehettünk szemtanúi. Idén is jelentős a kereskedelmi láncok közötti kereszthasználat, a vásárlók a jobb ajánlat reményében több kereskedelmi láncot is hajlandóak felkeresni - derül ki a GfK Hungária Kereskedelmi Analízisek 2010 I. félév című tanulmányából. A tavalyi stagnálást követően 2010 első felében kismértékben nőtt a kereskedelmi márkás termékek részesedése. A kártyás fizetések aránya is nőtt az idei év első félévében.
hir6.hu, 2010. Október 12. 20:17
Sem a bankszövetségnek, sem az MNB-nek nincs tudomása arról, hogy a bankadó miatt bármely bank kivonulását tervezné a magyar piacról. A nagybankok tulajdonosai elkötelezettek a magyar piac iránt, mondták a hitelintézetek illetékesei az után, hogy egy magyar lap azt írta, a bankadó miatt hárman is a kivonulást fontolgatják.
hir6.hu, 2010. Október 12. 14:11
Tudatosan választanak a magyar borfogyasztók: vásárláskor a szőlőfajta és a pincészet játsszák a legfontosabb szerepet, míg a csomagolásra csak kevesen figyelnek - többek között ez derült ki a KutatóCentrum és a Marketing&Media közös villámkutatásából.
hir6.hu, 2010. Október 12. 11:12
"Az idei év sok változást hoz majd a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási piacon. A legfontosabb a törvény módosításából fakad, mely szerint 2010-től már nem a motor hengerűrtartalma, hanem a teljesítménye alapján történik a kategóriába sorolás. Az idei kampány során várhatóan mintegy 1 millió ügyfél vált biztosítót. A váltások több mint fele az online piacon történik majd"- jósolja Marosvölgyi Péter, az AEGONdirekt.hu szakmai igazgatója.
hir6.hu, 2010. Október 11. 18:14
A kormányváltás óta hozott döntések alapján az egyéni-családi gazdálkodói réteg, valamint a fiatal gazdálkodói generáció számíthat a kormány támogatására - állapította meg a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) legutóbbi soron kívüli országos gyűlésén.
hir6.hu, 2010. Október 11. 16:25
Alapjaiban rengett meg az ingatlan-nyilvántartás közhitelessége a közelmúltban, ami új kockázatokat rejt a nagy értékű vállalati ingatlanok tranzakciói során. A cégeket jelentős és visszafordíthatatlan károk érhetik, ha vevőként nem elég előrelátóak, könnyen előfordulhat ugyanis, hogy az ingatlan magát tulajdonosnak mondó - vagy annak gondoló - eladója valójában nem is tulajdonos, erre azonban legtöbbször már csak az adásvételi szerződés megkötését követően derül fény.
hir6.hu, 2010. Október 11. 13:51
A Kapcsolatépítő Üzleti Randi Klub felmérése és tapasztalata egyértelműen arról tanúskodik, hogy a vállalkozások sikerének az egyik legnagyobb gátja a bizalom hiánya. Elképesztő mérteket öltött a körbetartozás, országos felmérések szerint a cégek a nemfizetéstől félnek a leginkább. Szaporodott az inkorrekt üzleti magatartás, valamint a reklamációk száma a termékekkel, szolgáltatásokkal kapcsolatban. Ezt felismerve a klub, Szeged első, kis- és középvállalkozóknak szóló bizalom- és kapcsolatépítő ingyenes rendezvényt szervez, 2010. október 20-án a szegedi Port Royal étteremben, Üzleti Randi Cafe néven.
hir6.hu, 2010. Október 11. 12:43
Az egyszerűsített vállalkozói adókörbe (eva) tartozóknak keddig kell befizetniük a harmadik negyedév utáni adóelőleget, bevételük 30 százalékát.
hir6.hu, 2010. Október 10. 13:15
Budapest a tavalyi 26-ikról a 30-ik helyre esett vissza a külföldi cégek terjeszkedési tervei alapján készült, 36 európai várost tartalmazó listán.
hir6.hu, 2010. Október 09. 18:10
Két meghatározó budapesti taxis társaság, a Rádiótaxi és a Tele 5 fúziója révén szeptember végén létrejött az ország legnagyobb taxis cége csaknem 900 sofőrből és autóból álló flottával - írja a nol.hu.
hir6.hu, 2010. Október 09. 11:20
Negyvenkét korszerű ággyal gazdagodik októberben az esztergomi Vaszary Kolos Kórház, melyek többsége a Szülészeti Osztályon kap helyet. Az új fekvőhelyek a Szent Lázár Lovagrend jóvoltából kerülhetnek a kórházba, ahova több évtizedes együttműködésük során már számos adományt juttattak el.
hir6.hu, 2010. Október 08. 17:31
Dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora is tiszteletét tette a JATIK-ban megrendezett állásbörzén, ahol érdeklődők százai bombázták kérdéseikkel a standoknál várakozó, segítőkész tanácsadókat.
hir6.hu, 2010. Október 08. 07:33
Hivatalos javaslatot mutatott be az Európai Bizottság csütörtökön a bankadó európai uniós bevezetésére, támogatva egyúttal a pénzügyi tranzakciókra kivetett adó ötletét is.
hir6.hu, 2010. Október 07. 17:10
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) várhatóan október 18-tól utalja az idei területalapú támogatás 50 százalékos előlegét.
hir6.hu, 2010. Október 07. 16:19
Befejeződött az M43 autópálya első szakaszának kivitelezése a 47-es úti csomóponttal bezáróan. Az autósok a mai napon már birtokba vehették az érintett vonalat.
hir6.hu, 2010. Október 07. 12:03
A Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. a 2010-es év első nyolc hónapjában az előző év azonos időszakához képest 1,1%-os árbevétel növekedést ért el annak ellenére, hogy a teljes hazai baromfitermelés 2,3%-kal, ezen belül pedig a pulykatermelés 6,2%-kal csökkent. A Magyarországon jelenleg is stabilan piacvezető szarvasi cég, 48%-os piaci részesedéssel rendelkező vállalat árbevétele 16,9 milliárd forint volt 2010. január-augusztus időszakban, amelyre többek között az értékesített pulykahús mennyiség 11,3%-os emelkedése is nagy hatást gyakorolt. A cég a hazai és meglévő exportpozíciók megőrzése mellett nagy figyelmet szentel az új exportpiacoknak, amelynek eredményeként a pulykafeldolgozó export árbevétele közel 21%-kal volt több mint 2009 azonos időszakában. Az idén 110 ezer tonna körül lesz az éves pulykavágás, amelyből 37 ezer tonnát várhatóan a Gallicoop fog teljesíteni, és ezzel a legnagyobb hazai termelő marad.
hir6.hu, 2010. Október 07. 10:22
2008 ősze óta egymást követve, sorra álltak le a projektek. Az egyik legnagyobb visszaesést az építőipar szenvedte el. Először az állami és a vállalati megrendelések száma zuhant nagyot, és közben a folyamatban lévő építkezések lelassultak. Később a lakosság is szorosabbra húzta a nadrágszíjat: aki már belefogott, az vagy gyorsan befejezte a lakását (ha volt hozzá elég pénze), vagy meghatározatlan időre kitolta a befejezés idejét. Aki pedig a terveknél tartott, az vagy bele sem kezdett, vagy egyszerűen kényszerpihenőt jelentett be. Most azonban ismét mozgolódás van a piacon.
hir6.hu, 2010. Október 07. 09:54
Hetedszer rendezték meg az újrahasznosítás leghosszabb hazai rendezvénysorozatát, az Újrahasznosítási Hónapot. A szervező ÖKO-Pannon Nonprofit Kft. egy hónap alatt 19 magyarországi településre kormányozta el interaktív rendezvénykamionját, az utolsó állomás Orosháza volt. Az országos turné helyszíneit csoportosan több mint 12 ezer diák és pedagógus kereste fel, akikhez közel ötezer „civil" látogató is csatlakozott.
hir6.hu, 2010. Október 06. 20:40
Magánbefektetők kezében először van több befektetési arany, mint a világ nemzeti bankjainak együttes aranytartaléka, pedig a harmadik negyedévben több nemzeti bank is növelte aranykészletét.
hir6.hu, 2010. Október 06. 15:35
A komplex Fogyasztói Bizalom Index emelkedése lelassult, a Vásárlási Hajlandóság Indexének lassú növekedése pedig megtorpant az előző negyedévi eredményekhez képest - derül ki a GfK Hungária és a Corvinus Egyetem közös felmérésének legfrissebb eredményeiből.
hir6.hu, 2010. Október 06. 12:54
Mérföldkövéhez érkezett az M43 autópálya Móra Ferenc hídjának építése: október első hétvégéjén beemelték a híd utolsó elemét is, így a hazánkban egyedi építési megoldás szaknyelven "összezárt" a Tisza felett.
hir6.hu, 2010. Október 06. 10:06
A budapesti székhelyű ProfiPower és a multinacionális Randstad egyesül, ezáltal létrehozzák Magyarország legnagyobb személyzeti tanácsadó cégét. A 2010. október 11-i összeolvadást követően bővebb portfolióval, a hazai munkaerőpiac teljes spektrumát lefedve, a ProfiPower eddigi tulajdonos ügyvezetőjével működik tovább az új cég, 2011-től már Randstad néven.
hir6.hu, 2010. Október 06. 07:26
Miközben nemzetközi szinten egyre kedvezőbb hírek érkeznek a szállodai szektor fejlődéséről, a hazai szállodai és turisztikai beruházások egyelőre a reálisnál kedvezőtlenebb megítélés alá esnek. A várható csődhullám és néhány látványos projekt bedőlése mellett végre itt az ideje a lehetőségekről is beszélni - vélik a BDO új hotel és ingatlan tanácsadó üzletágának ügyvezetői, akik szerint már a közeljövőben élénkülni fognak a hazai szállodai befektetések.
hir6.hu, 2010. Október 05. 18:18
Hamarosan birtokba vehetik az autósok az M43 autópályát: várhatóan októberben főútként ideiglenesen forgalomba helyezik az első szakaszt a 47-es úti csomóponttal bezáróan, illetve a Makót elkerülő visszakötést.
hir6.hu, 2010. Október 05. 12:16
Hosszabb távon van jelentősége a csökkenő adóelvonásnak, a 2011-es év nem azon fog múlni, hogy hány százalékos lesz az adókulcs - nyilatkozta a Duna Televíziónak Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanár. A szakember szerint ha nem történik váratlan esemény a pénzpiacokon, jövőre sem kell Magyarországnak az IMF biztonsági hitelkerete, 2012-2013-ra viszont megfontolandó egy ilyen lehetőség. Az önkormányzatok viszont felkészülhetnek bizonyos pénzek zárolására, visszavételére a Bod Péter Ákos szerint.
hir6.hu, 2010. Október 05. 11:26
Habár egy kis időre lelassult, újra drasztikusan zuhan tovább a hazai lakáspiacot elemző és a piaci trendeket bemutató FHB Lakásárindex - derült ki a portfolio.hu cikkéből. Az index immár 2 éve esésben van.
hir6.hu, 2010. Október 04. 14:35
A baromfiágazaton belül a tojástermelés a csatlakozás vesztese lett, a teljes magyar tojástermelés 20%-kal csökkent. Az év első nyolc hónapjában a tavalyihoz képest 615 ezer tojójércével kevesebbet telepítettek le, így annak összlétszáma jelenleg csak 2265 ezer. Ez 1200 ezerrel kevesebb, mint az utolsó békeévnek tekinthető 2004, a csatlakozás évében volt, amikor 3.475 ezer jércét telepítettek le ebben az időszakban. Már csak 65%-os a tojáságazat - olvasható a Magyar Baromfi Tanács közleményében, amit a Tojás világnapja alkalmából küldtek el szerkesztőségünkhöz.
hir6.hu, 2010. Október 04. 12:35
Három forinttal csökken a benzin ára szerdától a hazai töltőállomásokon, a gázolaj ára változatlan marad - erősítették meg piaci forrásból a holtankoljak.hu értesülését.
hir6.hu, 2010. Október 04. 08:42
Fogy a levegő Matolcsy György körül, hamarosan napirendre kerül a leváltása - mára ez az általános vélemény alakult ki a piacokon a nemzetgazdasági miniszter további sorsával kapcsolatban. Tény, a szaktárca vezetője a közelmúltban számos elhíresült esettel okozott gondot a május végén felállt új kormánynak.
hir6.hu, 2010. Október 03. 10:17
Schobert Norbi kisvállalkozásokkal osztja meg tapasztalatait üzleti sikereiről az október 15-én megrendezésre kerülő II. Marketing Expo konferencián, melynek témája az online marketing.
hir6.hu, 2010. Október 03. 08:24
Top 10 Call Center díjat alapított a GfK Hungária. A nemzetközi tapasztalatok alapján létrehozott díjat szolgáltató vevő- és ügyfélszolgálatok, ún. call centerek nyerhetik el. A jövőben évente megrendezésre kerülő versenyen a szolgáltatók ágazatonként mérettethetik meg magukat. Az egyes ágazatokon belül az általános ügyfélkezelés mellett a problémamegoldást, illetve a telefonos értékesítést, az ún. telemarketing tevékenységet is értékelik majd. A jó teljesítményt elért call centerek egy éven keresztül viselhetik a "Minősített Call Center" címet, míg az ágazatok legjobbjai a "Kiváló Call Center" címmel büszkélkedhetnek majd.
hir6.hu, 2010. Október 02. 19:10
Tízből hét üzleti döntéshozó a közkiadások csökkentését javasolja az államadósságok mérséklésére a KPMG nemzetközi felmérése szerint, az adóemelést csak a megkérdezettek 1 százaléka támogatja.
hir6.hu, 2010. Október 02. 14:29
Mintegy félmilliárd forintból fejleszti saját tulajdonú budaörsi telephelyét a Műszer Automatika Kft., a beruházás a Közép-magyarországi operatív program keretein belül, közel 20 százalékos európai uniós támogatással jön létre - közölte a cég.
hir6.hu, 2010. Október 01. 17:10
Semmilyen megszorító programot nem szükséges indítani amiatt, hogy a tavalyi államháztartási hiány magasabbnak bizonyult a korábban vártnál - jelentette ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken Brüsszelben.
hir6.hu, 2010. Október 01. 15:58
A végéhez ért a Szemünk Fénye Program megvalósítása négy Csongrád megyei fenntartású iskolában. A világítást korszerűsítették. A fejlesztést Csongrádon a Batsányi-gimnáziumban és a Bársony-szakközépiskolában, Makón a Galambban és Szentesen a Zsoldosban hajtották végre. A négyből három intézményben végeztek a munkákkal, Makón teljesen hétfőn fejezik be azokat.
hir6.hu, 2010. Október 01. 12:35
Oszkó Péter szerint nincs olyan ismeretlen tétel, pénzforgalmi szám, amely most került volna elő és megváltoztatná az idei évi költségvetés viszonyszámait. A volt pénzügyminiszter azzal kapcsolatban nyilatkozott az MTI-nek, hogy pénteken a KSH korrigálta a 2009. évi adatokat: a kormányzati szektor "maastrichti" hiánya tavaly a nemzeti számlák előzetes adatai alapján 1.136 milliárd forint volt, a GDP 4,4 százaléka, szemben a korábban közölt 4,0 százalékkal.
hir6.hu, 2010. Október 01. 08:05
- Nyilvános pálinkafőzést rendeztek csütörtökön a gyulai kisgazdák. A főzés apropóját az adta, hogy mostantól bárki készíthet otthon magának pálinkát a szabályok betartása mellett.
hir6.hu, 2010. Szeptember 30. 19:22
100 új munkahelyet jelentett be a mai napon Szegeden Varga Mihály államtitkár, B. Nagy László polgármester-jelölt és Kiss Sándor, a szegedi SZEFO Zrt. vezérigazgatója. A 100%-ban állami tulajdonú, főleg fogyatékkal élőket foglalkozató cégnél azonnal betölthetőek a meghirdetett állások. Varrodai szalagmunkásokat, betanított sík- és körkötőket, teregetőket és szabászokat keresnek.
hir6.hu, 2010. Szeptember 30. 18:05
Közel 300m2-es, korszerűen felszerelt épületrésszel bővült a Fábiánsebestyéni Gondozási Központ ellátást szolgáló infrastruktúrája.
hir6.hu, 2010. Szeptember 30. 14:16
Hamarosan megkezdődik a kaposvári gépgyártás, a Lakics Kft. csaknem kétmilliárd forintos beruházása révén több száz új munkahely létesül a somogyi megyeszékhelyen. Az elsősorban az energetikaipar számára dolgozó vállalat másfél év alatt építette fel gyártócsarnokait. Az indulás előtt álló gyárba csütörtökön délelőtt látogatott el Szita Károly polgármester.
hir6.hu, 2010. Szeptember 30. 13:24
Rövidesen kezdetét veheti a Hódmezővásárhely belvárosát lényegesen átformáló Tornyai János Kulturális Városrehabilitációs Program.
hir6.hu, 2010. Szeptember 30. 09:25
Várhatóan sem októberben, sem januárban nem nő a gáz tarifája - írja a Népszabadság.
hir6.hu, 2010. Szeptember 29. 20:19
"Világviszonylatban is a magyar lakosság készségei javultak a leginkább az elmúlt 10 évben, ugyanakkor a vizsgált készségek és kompetenciák terén szélsőségesen kettészakadt képet mutat a társadalom, a foglalkoztathatóság legnagyobb akadálya az alapkészségek hiánya, így nem csak a társadalmi hátrányok újratermelődésében, de a a felnőtt lakosság készség szintjének növelésében is az oktatási szférának kulcsszerepe van" - mondta a Kanadai Statisztikai Hivatal által vezetett, 11 országot érintő felmérés frissen publikált eredményeinek ismeretében Dr. Köpeczi-Bócz Tamás, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes-államtitkára, aki egyben a felmérés hazai vezetője is volt.
hir6.hu, 2010. Szeptember 29. 16:09
A két ország viszonyát leginkább meghatározó gazdasági kérdésekben Moszkva egytől egyig előnyösebb alkupozícióban van Budapestnél - olvasható a Figyelő címlapsztorijában. Ez cseppet sem jó ómen, különösen akkor nem, amikor a két kormány jelenleg zajló tárgyalássorozatán a Mol orosz kézen lévő részvénypakettjétől a Malév sorsának rendezésén át az EMFESZ gázszolgáltató társaság tulajdonviszonyaiig csupa kényes és problémás ügy szerepel. Magyarország jobb híján csak abban bízhat, az orosz félnek sem érdeke, hogy ezek a viták évekig elhúzódjanak, így talán van esély a kompromisszumra.
hir6.hu, 2010. Szeptember 29. 15:42
Megjelent az Equilor Befektetési Zrt. negyedik negyedéves pénz- és tőkepiaci előrejelzése, a Prognózis.
hir6.hu, 2010. Szeptember 29. 15:41
Újabb iskola felújítása fejeződött be Szegeden, immár a Béke utcai Általános Iskola diákjai is megújult környezetben tanulhatnak.
hir6.hu, 2010. Szeptember 29. 07:43
A magyar ruházati piac szereplői szerint a tavalyi év volt a mélypont, így sokan abban reménykedtek, hogy az idei év ennél csak jobb lehet. A várakozásokkal ellentétben azonban a ruházati kereskedők összességében 6 százalékkal kevesebb forgalmat realizáltak 2010 első félévében, mint egy évvel korábban - állapítja meg a GfK Hungária Piackutató Intézet FashionScope című tanulmánya.
hir6.hu, 2010. Szeptember 28. 13:41
Hungarikum-témakörben rendezett agrárkonferenciát a Békés Megyei Jókai Színházban kedden a Békés Megyei Önkormányzat, amelyre előadónak meghívták Ángyán József agrár-környezetgazdász professzort, a Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkárát is. A békéscsabai szakmai tanácskozás második részében húsz megyei kistermelő és vállalkozás mutatkozott be.
hir6.hu, 2010. Szeptember 28. 12:30
A Coface legfrissebb adatai alapján összességében nem változott a közép-kelet-európai kockázatos cégek aránya, azonban ez egyes országokban némi elmozdulás mutatkozik. A szakemberek szerint, bár a válság nagy részén túl vagyunk, az elkövetkező év is folyamatosan változó, jelentős kockázattal bíró időszak lesz még a szállítói hitelezés szempontjából.
hir6.hu, 2010. Szeptember 28. 12:30
A Coface legfrissebb adatai alapján összességében nem változott a közép-kelet-európai kockázatos cégek aránya, azonban ez egyes országokban némi elmozdulás mutatkozik. A szakemberek szerint, bár a válság nagy részén túl vagyunk, az elkövetkező év is folyamatosan változó, jelentős kockázattal bíró időszak lesz még a szállítói hitelezés szempontjából.
hir6.hu, 2010. Szeptember 28. 11:39
Október elsejétől működnek az APEH megyei igazgatóságai, amelyek az adózók közelében, helyi szinten látják el az adózással összefüggő napi feladatokat. Ezzel létrejön a központi hivatalból, a regionális főigazgatóságokból és a megyei igazgatóságokból álló háromszintű adóhatóság.
hir6.hu, 2010. Szeptember 28. 10:14
Jelentős fejlesztésen esett át a hódmezővásárhelyi csapadék- és belvíz elvezető rendszer.
hir6.hu, 2010. Szeptember 28. 09:27
Október elején rendeződhet a Malév sorsa, akkor kerül a magyar-orosz tárgyalások napirendjére a magyar légitársaság ügye - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter. Úgy fogalmazott: a magyar és az orosz kormány delegációjának október elejére tervezett találkozójára véglegesítik a magyar légitársaság rendezési tervét, amelyet szakértők dolgoztak ki és az érdekeltek még egyeztetetik.
hir6.hu, 2010. Szeptember 27. 09:40
Cáfolta a nemzetgazdasági miniszter azokat a sajtóhíreket, hogy eltolódnak az Orbán-kormány által ígért adóreformok. Matolcsy György a hírTV-nek megerősítette: január elsejétől egykulcsos adórendszer és családi adózás lesz.
hir6.hu, 2010. Szeptember 26. 20:03
Radikális büntetéssel sújtaná az Európai Bizottság (EB) az államháztartási hiányra és az államadósságra vonatkozó szabályok ellen vétő tagországokat; vasárnapi sajtójelentések szerint a hazai össztermék (GDP) 0,2 százalékának megfelelő összeget kellene letétbe helyezniük azoknak a kormányoknak, amelyek 3 százaléknál nagyobbra engedik hízni a GDP-arányos államháztartási hiányt, és a GDP 60 százalékát meghaladó államadósságot halmoznak fel.
hir6.hu, 2010. Szeptember 26. 12:17
Hatályba lépnek hétfőn a párlatok magánfőzésére, valamint a bérfőzésére vonatkozó új jövedéki adó szabályok, adómentesen lehet például saját fogyasztásra előállítani évente 50 liter 86 fokos párlatot.
hir6.hu, 2010. Szeptember 25. 15:26
Kaposvár eltökélt abban, hogy az egyetem kutatásaira alapozva jöjjön létre az az agrár- és élelmiszer tudományi tudásközpont, amelynek fő működési területe az élelmiszer-alapanyagok útjának ellenőrzése a szántóföldtől az asztalig. Ehhez kapcsolódva részt kell venni új, az egészséges és magas hozzáadott értéket képviselő, márkázott termékek és kapcsolódó technológiák kifejlesztésében és bevezetésében is - mondta Szita Károly polgármester a hetedik alkalommal megrendezett állategészségügyi napon.
hir6.hu, 2010. Szeptember 25. 10:32
Bár a munkanélküliek aránya Békés megyében a legmagasabb a régióban, némiképp jó hír, hogy a krízis és a létszámcsökkentések után a cégek megfontolt állománybővülést terveznek. A térség húzóágazatainak megfelelően elsősorban fizikai dolgozókra lesz igény, de a nyelvtudással rendelkező szellemi munkaerő számára is adódnak majd lehetőségek. A verseny az egyes pozíciókért a munkavállalók között fokozódni fog, a megfelelő felkészültség azonban fél sikert jelenthet. A Work Force karrier roadshow-jának keretében a munkakeresők nemcsak a felkészültséghez szükséges praktikákkal, de személyre szabott karrierépítési javaslatokkal is találkozhatnak Békéscsabán szeptember 28-án.
hir6.hu, 2010. Szeptember 25. 07:50
Jó ütemben halad az Észak-Magyarországi Operatív Program 50%-os támogatásával megvalósuló Felsőzsolcai Ipari Park fejlesztése. A 492 millió forintos beruházás keretében újabb 42 hektáros részen folyik az infrastruktúra kiépítése. A teljes közművel ellátott ipari területek átadása 2011 elejére várható.
hir6.hu, 2010. Szeptember 24. 16:55
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) 14,7 milliárd forinttal megemelte a Malév Zrt. tőkéjét és 5,7 milliárd forint hitelt is nyújtott - közölte az MNV Zrt.
hir6.hu, 2010. Szeptember 24. 12:12
Munkaösztönző gazdaságpolitikát kell követni, és akkor lesznek befektetők, akik ma még más országokat választanak, ám később hozzánk jönnének. Magyarország regionális összehasonlításban is olcsó befektetési célpont. A költségvetés stabilizálódni látszik. Ezek kiválthatnak egy befektetői rohamot is, de csak két-három év múlva. Ám ehhez növekedni is kell, és egyéb feltételek is szükségesek - nyilatkozta Heim Péter, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. igazgatóságának elnöke a Duna Televíziónak. A szakértőt a legújabb győri autóipari beruházás kapcsán kérdezte a témáról a Közbeszéd.
hir6.hu, 2010. Szeptember 24. 11:10
2010. október 6-án Budapesten 1500 mikro-, kis- és közepes vállalkozás részvételével, harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Kapcsolatépítő Nap. A Vállalkozz Hatékonyan Klub által szervezett esemény célja, hogy olyan új üzleti kapcsolatok és együttműködések születését segítse, melyek révén a résztvevő kkv-k bővíthetik a piacukat és javíthatják hatékonyságukat.
hir6.hu, 2010. Szeptember 23. 18:48
Csaknem három évtizedes Békés megyei álom látszik megvalósulni az aradi vízátvezetéssel kapcsolatos megvalósíthatósági tanulmány szeptemberi véglegesítésével, hangzott el a Békés Megyei Vízművek Zrt. békéscsabai üzemirányítási központjában csütörtök délután megtartott sajtótájékoztatón. Az 1980-as években még Komlóról szállított tasakos ivóvizet a megyébe a Körös Volán, majd a rendszerváltozás után Dél-alföldi Ivóvízminőség-javító Program indult az arzénszint csökkentése érdekében.
hir6.hu, 2010. Szeptember 23. 17:21
Az Audi mintegy 900 millió euró (252 milliárd forint) beruházással bővíti győri kapacitásait 2013-ig, és ezzel közvetlenül 1.800 munkahelyet hoz létre - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök és Rupert Stadler, az Audi AG igazgatótanácsának elnöke.
hir6.hu, 2010. Szeptember 23. 16:05
Magyarországon kultikus hazai márka, a Pöttyös Túró Rudi végzett a márkaerő rangsor élén, Romániában egy világszerte ismert, nemzetközi márka, a Coca-Cola foglalja el a román márkaerő rangsor első helyét. A 2010-es Brand Community Survey eredményei alapján a magyarországi márkák erősebbnek bizonyultak, mint a romániaiak, a legjobb márkák pedig magasabb pontszámot értek el.
hir6.hu, 2010. Szeptember 22. 19:22
Januártól változások lesznek az egyszerűsített vámeljárásokban. A VP közleménye ismerteti: 2011. január 1-jétől csak azon gazdasági szereplők alkalmazhatják az egyszerűsített nyilatkozattételi és a helyi vámkezelési eljárás egyszerűsítéseit, akik a vámáru-nyilatkozatokat és az értesítéseket elektronikus formában nyújtják be a vállalati nyilvántartásba vétellel azonos időben.
hir6.hu, 2010. Szeptember 22. 16:34
Előlegként összesen 124 milliárd forint uniós támogatáshoz juthatnak a magyarországi gazdák, a kifizetéseket október 16-tól kezdik meg - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.
hir6.hu, 2010. Szeptember 22. 12:41
A VII. Biztosításszakmai Konferencia résztvevői szerint nem megfelelő a természeti katasztrófák kezelésének hazánkban alkalmazott módszere. A károk utáni állami segítségnyújtás, nem biztosít megfelelő védelmet az egyre növekvő árvizek, viharok okozta károk jövőbeli kezelésére. A biztosítási szakértők a nemzetközi gyakorlatban már sikerrel alkalmazott, megelőzésen és kockázatcsökkentésen alapuló átfogó rendszer létrehozását sürgetik hazánkban.
hir6.hu, 2010. Szeptember 21. 12:10
Az Opel bővíti a szentgotthárdi motorgyárát 500 millió eurós beruházással, ezzel mintegy ezer új munkahelyet teremt, ebből 800-at rövid időn belül - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök és Reinald Hoben, az Opel/Vauxhall cég alelnöke Budapesten sajtótájékoztatón.
hir6.hu, 2010. Szeptember 20. 20:13
Az emberek nagy része igyekszik mindig egészségesen étkezni, ami azonban nem mindig sikerül - Magyarországon legtöbben az egészséges élelmiszerek magas árában látják az akadályt. Ez eltér a nemzetközi átlagtól, mert 55 ország lakói legnagyobb arányban azért nem esznek mindig egészséges élelmiszereket, mert olyat is fogyasztanak, ami jól esik, és azzal kényeztetik magukat. Egyebek között ezt tárta fel a Nielsen piackutató vállalat 55 országban, köztük hazánkban, több mint 27 ezer fogyasztó megkérdezésével folytatott felmérése.
hir6.hu, 2010. Szeptember 20. 17:25
A szentesi Dr. Bugyi István Kórházban európai uniós pályázat és a Csongrád Megyei Önkormányzat segítségével közel 530 millió forintból alakítják át a jelenlegi Sürgősségi Befogadóhelyet Sürgősségi Osztállyá.
hir6.hu, 2010. Szeptember 20. 15:13
Fejlesztési adókedvezményt gyakran vesznek igénybe - és fognak igénybe venni - vállalkozások, különösen a kis- és középvállalatok számára a közelmúltban bevezetett könnyítések nyomán. A szabályozási környezet megfelelő értelmezése és alkalmazása gyakran jelentősen befolyásolhatja nem csak a kedvezmény mértékét, hanem érintheti az adókedvezményre való jogosultságot is. A Deloitte a fejlesztési adókedvezmény igénybe vétele során felmerülő legjellemzőbb buktatókat gyűjtötte össze.
hir6.hu, 2010. Szeptember 20. 10:23
A munkavállalók 2010 második negyedévében átlagosan bruttó 156.800 forintot kértek önéletrajzukban az álláskereséskor, ami 8 százalékkal kevesebb, mint az egy évvel korábbi átlag 170.400 forint - közölte a Workania internetes állásportál hétfőn legújabb felmérésük megállapítását.
hir6.hu, 2010. Szeptember 19. 15:24
Havi bruttó 500 ezer forint jövedelem alatt nincs értelme autót fenntartani Budapesten - hangzott el a Hagyd otthon az autódat! című kampány záróeseményén vasárnap a Nemzetközi Autómentes Napon a fővárosban.
hir6.hu, 2010. Szeptember 19. 08:50
Kevesebb mint a felére csökkent augusztusban a fizetésképtelenségi eljárások száma az építőiparban az előző havihoz képest az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint, éves összehasonlításban azonban továbbra is gyors növekedés tapasztalható, vagyis csak látszólag enyhül a krízis az ágazatban.
hir6.hu, 2010. Szeptember 18. 18:52
Az állam reformja és a közigazgatás fiatalítása egymást feltételezi, egymásból következik - mondta a kormányszóvivő szombaton az első kormányzati karrierexpó megnyitóján, a budapesti Millenáris Teátrumban. Nagy Anna beszédében rámutatott, a közigazgatás óriási átalakulás előtt áll. Hangsúlyozta, nagy szükség van a tapasztalt munkatársakra, de ugyanilyen szükség van a karrierexpón jelen lévők lendületére.
hir6.hu, 2010. Szeptember 18. 10:13
Európai Uniós forrásból kibővült Szeged belvárosi körzetének bölcsődéje, melyet tegnap adtak át ünnepélyes keretek között.
hir6.hu, 2010. Szeptember 17. 16:39
Elkészült a csongrádi Sághy Mihály Szakképző Iskola új, korszerű tanműhelye. Az üzemcsarnok megépítése és a faipari képzéshez szükséges eszközállomány bővítése mintegy 70 millió forintból valósult meg. A létesítményben évente egyelőre 40 diák tanulhatja meg a gyakorlatban is a legmodernebb gépeken kamatoztatni tudását. A hosszú távú cél, hogy más hasonló intézmények tanulóit is fogadják majd.
hir6.hu, 2010. Szeptember 17. 11:18
Magyarország teljesíti a vállalt hiánycélt, de biztosan nem köt újabb kölcsönszerződést a Nemzetközi Valutaalappal (IMF-fel) - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
hir6.hu, 2010. Szeptember 16. 16:43
Ma kora délután óta hivatalosan is akadálymentes a Gyík utcai József Attila Általános és Szakiskola Szegeden.
hir6.hu, 2010. Szeptember 16. 15:35
A világ libamájexportjának 90 százalékát Magyarország adja, annak ellenére, hogy a közelmúltban támadások érték a magyar lúdtenyésztőket - mondta Földi Péter, a Baromfi Teremék Tanács (BTT) szaktanácsadója. A gazdasági válság a víziszárnyas tartásban is éreztette hatását. Míg a Magyarországon előállított libahús mennyisége 43 ezer tonna volt 2008-ban, addig tavaly csak 35 ezer tonnát tett ki. A tenyésztők abban bíznak, hogy az idén már ezer tonnával növelhető ez a mennyiség. A lúdkeltetés adatai is gazdasági recesszió hatásait mutatják. Tavalyelőtt még mintegy 5,5 millió naposlibát helyzetek ki a tenyésztők, ám ez 2009-re 4,86 millió darabra csökkent.
hir6.hu, 2010. Szeptember 16. 11:00
Ma dönt a svájci jegybank az alapkamatról. Ha igazuk lesz azoknak, akik emelést várnak, a svájci frank árfolyama a jelenleginél is magasabbra szökhet. Európa svájcifrank-adósságának egytizedét Magyarország mondhatja magáénak, így a hazai lakosság számára egyáltalán nem mindegy, miként dönt ma az alapkamatról a svájci jegybank. Magyar vállalkozások ezreit is bedöntheti a túl erős frank - írja a csütörtöki Magyar Nemzet Online.
hir6.hu, 2010. Szeptember 16. 10:40
Lezárult az eszközbeszerzés a makói Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórház-Rendelőintézetben. A kórház TIOP pályázat és a Csongrád Megyei Önkormányzat segítségével közel 300 millió forintból alakítja át a jelenlegi sürgősségi befogadóhelyet sürgősségi osztállyá (SO2).
hir6.hu, 2010. Szeptember 15. 16:30
Békés Város Önkormányzata a malomasszonykerti részen 2009-ben elindított egy szelektív hulladékgyűjtéses projektet. A sikeres kezdeményezés folytatásaként idén meghirdette a műanyag palackok gyűjtését a város egész területén. Minden kertes ingatlanhoz térítésmentesen eljuttatták a műanyag palackok gyűjtésére szolgáló műanyag zsákokat.
hir6.hu, 2010. Szeptember 15. 12:29
A válság eredményeképpen kialakult, megváltozott vásárlási szokásokra vezethető vissza a bevásárlóközpontok látogatási gyakoriságában az elmúlt évben bekövetkezett változás. A hetente egyszer vagy többször plázába járók aránya valamelyest csökkent, emellett pedig megnőtt azok aránya, akik csak havonta látogatnak bevásárlóközpontokat - derül ki a GfK Hungária legfrissebb, 2010 júliusában készült bevásárlóközpontokkal kapcsolatos kutatásából. A termékkínálat változatossága árak szempontjából, a könnyű megközelíthetőség, valamint a hosszú nyitvatartás a három legfontosabb tulajdonsága az ideális bevásárlóközpontnak.
hir6.hu, 2010. Szeptember 15. 10:06
Az Európai Bizottság tegnap jóváhagyta a méhészeti termékek termelésének és forgalmazásának javítására irányuló nemzeti programokat, amelyeket a 27 tagállam a 2011-2013 közötti időszakra vonatkozóan nyújtott be. A programok finanszírozására szánt uniós hozzájárulás az előző időszakhoz képest (2008-2010) csaknem 25 %-kal, évi 26 millió euróról 32 millió euróra növekedett.
hir6.hu, 2010. Szeptember 14. 17:12
Már szeptember 1-től igényelhető a Széchenyi Kártya Program harmadik eleme, a beruházási hitel - jelentette be Martini Ferenc a KA-VOSZ Zrt. pénzügyi vezetője kedd délután a békéscsabai Hotel Fiumében megtartott Gazdasági Fórumon.
hir6.hu, 2010. Szeptember 14. 12:11
Domaszék községet az utóbbi években több alkalommal is elöntötte a belvíz, 2000-ben, 2005-ben és 2006-ban is. A község belterületén, sok helyen már kiépített csapadékvíz csatorna van, viszont a terület teljes víztelenítése, még nem megoldott. Most, egy uniós pályázatnak köszönhetően Domaszék település teljes belterületén lehetővé válik a csapadékvíz elvezető rendszer kiépítése.
hir6.hu, 2010. Szeptember 14. 11:04
Az ország adósságának finanszírozása legkésőbb az önkormányzati választások után ismét az érdeklődés középpontjába kerülhet, amikor a kormány az Equilor Befektetési Zrt. várakozásai szerint előállhat egy újabb intézkedési csomaggal.
hir6.hu, 2010. Szeptember 14. 10:23
Mindenki visel felelősséget - az is, aki hitelt vesz fel, és az is, aki hitelt nyújt. Ennyiben a bankoknak tehát van felelőssége - nyilatkozta Nyers Rezső, a Magyar Bankszövetség főtitkára a Duna Televíziónak, a hitelproblémák körül kialakult helyzettel kapcsolatban. Hozzátette: a bankok összességében az elmúlt években is felelősségteljesen nyújtottak hitelt. A kormányzat nyolc pontos javaslata szerinte érdemben nem oldja meg a törlesztési gondokkal küzdők helyzetét. Korábban Rogán Antal fideszes politikus, a nyolcpontos csomag egyik kidolgozója nyilatkozott úgy a Duna Televízióban, hogy részben a bankszektort is felelősség terheli a devizahitelezés hazai elharapózása miatt.
hir6.hu, 2010. Szeptember 14. 10:23
Mindenki visel felelősséget - az is, aki hitelt vesz fel, és az is, aki hitelt nyújt. Ennyiben a bankoknak tehát van felelőssége - nyilatkozta Nyers Rezső, a Magyar Bankszövetség főtitkára a Duna Televíziónak, a hitelproblémák körül kialakult helyzettel kapcsolatban. Hozzátette: a bankok összességében az elmúlt években is felelősségteljesen nyújtottak hitelt. A kormányzat nyolc pontos javaslata szerinte érdemben nem oldja meg a törlesztési gondokkal küzdők helyzetét. Korábban Rogán Antal fideszes politikus, a nyolcpontos csomag egyik kidolgozója nyilatkozott úgy a Duna Televízióban, hogy részben a bankszektort is felelősség terheli a devizahitelezés hazai elharapózása miatt.
hir6.hu, 2010. Szeptember 13. 16:20
Jégkár, árvíz, belvíz. Ezek a természeti katasztrófák az idén nem kímélték Csongrád megye dél-keleti térségét, a világhírű makói hagyma termőterületét. A gazdák több tízmilliárdos kárról beszélnek, miközben a szaktárca és a biztosítók keresik a megoldást. A XX. Makói Nemzetközi Hagymafesztivál kiállítói és a szakmai konferencia résztvevői is a "Merre tovább makói hagyma?" kérdésre keresték a választ.
hir6.hu, 2010. Szeptember 13. 15:09
Öt-öt forinttal nő a benzin és a gázolaj ára is a hazai töltőállomásokon - értesült piaci forrásokból a holtankoljak.hu. Így a benzin átlagos ára újra eléri a nyáron tapasztalt árcsúcsot, a 344 forintot, míg a gázolaj literjéért átlagosan 328 forintot kell fizetnünk.
hir6.hu, 2010. Szeptember 13. 14:49
Hamvas István korábbi műszaki vezérigazgató-helyettest nevezték ki a Paksi Atomerőmű (PA) Zrt. vezérigazgatójává a főtulajdonos Magyar Villamos Művek Zrt. kezdeményezésére összehívott rendkívüli közgyűlésen hétfőn.
hir6.hu, 2010. Szeptember 13. 09:33
Az uniós pályázatok átalakításával kapcsolatos kormányzati tervek a KKV szektor irányába mozdíthatják el a források nagyobb részét, azonban a 4 Tender Hungary pályázatíró cég véleménye szerint a pénzek elosztásánál más lényeges szempontok is vannak, melyeket figyelembe kell venni. Az uniós pályázati források felhasználása során a hatóságoknak a mostaninál hatékonyabban, szigorúbban kellene ellenőriznie a vállalkozásokat, mivel a pályázatokkal kapcsolatos morál összességében még mindig nem megfelelő.
hir6.hu, 2010. Szeptember 12. 17:26
A 37. héten is tovább folytatódnak a Békéscsaba szennyvíztisztításának és csatornázásának fejlesztését célzó projekt kivitelezési munkálatai. Szeptember 13. és 19. között az alábbi helyszíneken zajlanak majd munkálatok:
hir6.hu, 2010. Szeptember 12. 10:02
A magyar autók átlagos életkora valamivel több mint tíz év, az autók alig negyede fiatalabb öt évnél, és az elmúlt két évben közel feleannyian vásároltak új autót, mint 2006 és 2008 között - derül ki a Robert Bosch Kft. friss felméréséből. A felmérésből kiderült: az autók átlagos életkora a legtöbb társadalmi-demográfiai csoportban emelkedett 2008. eleje óta, a legnagyobb mértékben a 60 évesek és idősebbek körében, közülük feltehetően az átlagosnál is kevesebben cserélték fiatalabbra az autójukat az elmúlt két évben. Az idei felmérés szerint ebben a korcsoportban 12,2 év az autók átlagos életkora.
hir6.hu, 2010. Szeptember 11. 14:18
Várhatóan új vezérigazgatót neveznek ki a Paksi Atomerőmű élére. Az igazgatóság hétfőre hívta össze a rendkívüli közgyűlést, amelyen személycserékről döntenek.
hir6.hu, 2010. Szeptember 11. 12:20
A Szegeden folyó városrehabilitációs program részeként elkészült a Mars téri piac nagycsarnoka, a 4500 négyzetméteres épületben harminc üzlet és 312 elárusító asztal kapott helyett.
hir6.hu, 2010. Szeptember 10. 15:53
Csütörtökön a hír6 gazdaságkommandója az idei Budapesti Nemzetközi Vásárra (BNV) látogatott el. A Vásárközpont A pavilonjában a gyomaendrődi Németh Nyílászáró Gyártó és Forgalmazó Kft. mobilfaházába tértünk be - persze nem ajtóstul. Ebédidő volt, azonban mégsem zavartunk.
hir6.hu, 2010. Szeptember 10. 14:02
Hivatalosan is aláírta Békés Város Önkormányzata, mint a Békési Kistérségi Intézményfenntartó Társulás gesztora azt a szállítói szerződést, mely a korábban beadott és nyertessé nyilvánított TIOP 1.1.1-09 pályázathoz kapcsolódik. A projekttel több, mint 60 millió forintot nyert a Békési Kistérségi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat informatikai fejlesztésre. A szállítói szerződést az Euro One Számítástechnikai Kft. részéről Benkó György, míg Békés Város Önkormányzatától Izsó Gábor polgármester írták alá a békési városháza nagytermében.
hir6.hu, 2010. Szeptember 10. 13:24
A Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt. (Vodafone) az Internet Basic mobilinternet-csomagról adott tájékoztatásaival tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott. Ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 60 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a vállalkozást.
hir6.hu, 2010. Szeptember 10. 11:19
A KvVM Fejlesztési Igazgatóság kezdeményezésére és szervezésében, német és magyar, a környezetvédelem területén hasznosítható innovációk bemutatására került sor a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara a Szász Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Minisztérium és a Szász Gazdaságösztönző Kft. támogatásával. A konferenciát Frank Kupfer szász környezetvédelmi és mezőgazdasági miniszter és Dr. Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár nyitotta meg.
hir6.hu, 2010. Szeptember 09. 17:10
A Deloitte negyedik alkalommal állította össze Régiós 500 rangsorát. Az idei lista adatai pontos képet adnak a 2009-es évről, amikor a gazdasági válság teljes erejével elérte a régiót, és mindez a vállalatok eredményeire is komoly hatással volt. A 2010 első negyedéves adatok és a megkérdezett vállalatvezetők véleményei ugyanakkor óvatos optimizmusra adhatnak okot, egyelőre mégis minden ilyen jelet célszerű fenntartásokkal kezelni.
hir6.hu, 2010. Szeptember 09. 14:23
A magyar borászatban irány- és mértékadó pincészetek munkájának értékelésére és elismerésére közel egy évtizede alapították meg az
hir6.hu, 2010. Szeptember 09. 14:07
Több pénzre számít, de még ennél is fontosabbnak tartja a hosszútávon kiszámítható költségvetési finanszírozást Szarvas Ferenc, aki MÁV-vezetői kinevezése után elsőként a Figyelőnek nyilatkozott.
hir6.hu, 2010. Szeptember 09. 11:10
A devizahitelesek mellett a forintban eladósodottak is bajban vannak, hiszen mindkét csoportra érvényes kockázatok vannak jelen Magyarországon - nyilatkozta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában szerda este. Hozzátette: a devizahitelesek védelmét túlzottan hangsúlyozó kommunikáció ugyanakkor láthatóan csökkenti a fizetési hajlandóságot az adósok körében is. Csányi Sándor úgy látja: túlzott a magyar kormánytól elvárt deficitcsökkentés üteme és mértéke, az IMF-fel kötendő megállapodás viszont jelenleg csak egy jó pont lenne a magyar deviza és a gazdaság megítéléséhez - a költségvetés finanszírozásához 2011 végéig nincs rá égető szüksége az országnak.
hir6.hu, 2010. Szeptember 08. 15:27
Érthetetlenül lassan ébrednek az idén a hazai kisbefektetők. Nyolc hónapja számolgathatnák az adómentesen megkeresett forintjaikat, ám egy részük feltehetően még nem is hallott a lehetőségről, s még kevésbé tudja, mit kellene tennie - írja a Figyelő csütörtökön megjelenő számának címlapsztorijában.
hir6.hu, 2010. Szeptember 08. 15:10
A hipermarket csatorna piacrésze 2011-ben várhatóan a 23 százalékos 2010-es szinten marad, 2020-ban pedig stabil, 24 százalékos piacrésszel rendelkezik majd. A szupermarketek piacán szintén növekedés prognosztizálható, hiszen ebben a csatornában több kereskedőlánc is expanziós politikát folytat, így ennek a csatornának a piacrésze 2020-ra eléri majd a 25 százalékot - derül ki a GfK Hungária legfrissebb, a kereskedelem várható rövid-, közép- és hosszútávú trendjeit vizsgáló felméréséből. Jelentősebb piacrész növekedésre számíthat a diszkont csatorna is, 2020-ra akár a 27 százalékos piaci részesedést is elérheti. A kisboltok és az egyéb csatornák (piacok, mozgó árusok, benzinkutak stb.) jelentősége viszont fokozatosan csökken.
hir6.hu, 2010. Szeptember 08. 13:07
A casco biztosítások átlagos éves díja az elmúlt hat évben 45 ezer forinttal 75 ezerre csökkent, a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) novemberi váltásakor az internetes (on-line) alkuszok úgynevezett egyszerűsített cascot ajánlanak majd az ügyfeleknek, így arra is van remény, hogy a díjcsökkenés növekvő szerződés-számmal jár - közölte a biztositas.hu.
hir6.hu, 2010. Szeptember 08. 13:04
Megszűnik 19 Volán társaság igazgatósága a 2010. szeptember 13. és 20. közötti időszakra összehívott rendkívüli közgyűléseken, jelentette be a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) kedd délután. A lépést az MNV a takarékos állami gazdálkodással és a hatékonyabb döntéshozatallal indokolja. A vezető testület jogkörét az egyes társaságoknál a vezérigazgató gyakorolja majd. A hír6 Szarvas Pétert, a Körös Volán Zrt. vezérigazgatóját faggatta röviden.
hir6.hu, 2010. Szeptember 08. 12:05
Frekvenciák értékesítésére készül a magyar állam, s a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökhelyettese szerint ez akár egy negyedik mobilszolgáltató megjelenését is lehetővé teheti a magyar piacon.
hir6.hu, 2010. Szeptember 07. 13:10
A 18-64 évesek többsége szerint kevesebb mint 10 000 forintba kellene kerülnie az iskolakezdésnek, de egy első osztályos beíratása ennek többszörösére is rúghat - többek között erre világított rá a KutatóCentrum és a Marketing&Media közös felmérése, melyben a beiskolázással kapcsolatos attitűdöket vizsgálták.
hir6.hu, 2010. Szeptember 07. 12:50
A Békés Megyei Önkormányzat gazdálkodási rendszerének 2010. évi ellenőrzéséről készült jelentés megállapításairól Warvasovszky Tihamér, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) alelnöke adott tájékoztatást kedd délelőtt, a megyei önkormányzatnál. A fórumon továbbá jelen volt Sepsey Tamás, az Állami Számvevőszék főigazgató-helyettese, aki a vizsgálat körülményeit ismertette a jelenlévőkkel.
hir6.hu, 2010. Szeptember 07. 08:24
A szarvasi Fő téri Általános Iskola Infrastruktúrájának fejlesztése címen kivitelezett pályázat keretében sor került a város központjában álló oktatási intézmény épületének teljeskörű felújítására, bővítésére, környezetbarát korszerűsítésére és egyéb innovatív elemek megvalósítására az esélyegyenlőségi és a fenntarthatósági szempontok figyelembe vételével és a teljeskörű akadálymentesítésre vonatkozó előírások betartásával.
hir6.hu, 2010. Szeptember 06. 13:25
Három forinttal nő a benzin ára a hazai töltőállomásokon szerdától - értesült piaci forrásokból a holtankoljak.hu. Így a benzin országos átlagos ára újra eléri a 340 forintos szintet, míg a gázolajé 324 forint marad.
hir6.hu, 2010. Szeptember 06. 12:31
Az október elsejétől hatályos törvénymódosítás szerint csak azok az autókereskedések szerződhetnek több bankkal is, amelyek hitelközvetítővé válnak, vagyis független többes ügynöknek regisztráltatják magukat, ellenkező esetben csak egy bank hitelét kínálhatják - mondta Mészáros György, a CLB-Hitelinfo Kft. ügyvezetője.
hir6.hu, 2010. Szeptember 05. 15:04
Augusztus 31-ig mintegy nettó 2,389 milliárd forint vagyonadót fizettek be az adózók - közölte az adóhatóság. A túlfizetéseket nem utalja ki, illetve nem vezeti át automatikusan más adónemen fennálló tartozásra az APEH, ezt az adózónak kell kérnie.
hir6.hu, 2010. Szeptember 04. 20:10
Magyar Termék Nagydíjat és egyben a Leginnovatívabb Termék Díját nyerte el 2010-ben a száz százalékban hazai tulajdonú high-tech vállalkozás, a 77 Elektronika Kft. terméke. A cég által kifejlesztett vizeletlaboratórium-rendszert számos magyar és külföldi kórház használja. A készülék egy teljes laboratórium egy rendszerben: képes a teljes vizeletanalízis automatikus elvégzésére, így az eddiginél gyorsabb, részletesebb és megbízhatóbb laboratóriumi vizsgálatok végezhetők, segítve az orvosokat a még pontosabb diagnózis meghatározásában.
hir6.hu, 2010. Szeptember 04. 15:20
Állatjóléti standardokat dolgoz ki a töméses víziszárnyas-hízlalásra és a tolltépésre a Baromfi Terméktanács (BTT) és a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) - közölte a BTT.
hir6.hu, 2010. Szeptember 03. 16:34
Elfogadta a potenciális új tulajdonosok közel négy milliárd dolláros vételi ajánlatát a Burger King - számolt be a New York Times. A gyorséttermi láncok történetének eddigi legnagyobb ügyletének keretében a 3G Capital befektetési társaság veszi át a vállalatot.
hir6.hu, 2010. Szeptember 03. 10:24
Péntek kora reggel 284,28 forint volt az euró árfolyama a nemzetközi jegyzésben, majd némileg erősödött a délelőtt folyamán; az eurót negyed tízkor 284,30 forinton jegyezték az előző nap délután fél ötkor tartott 284,80 forint után.
hir6.hu, 2010. Szeptember 02. 18:09
Újra megnövekedtek a munkaerőigények a piacon, azonban a krízis nyomán átalakult környezetben a jelentkezőknek más elvárásoknak kell megfelelniük, mint korábban. Bács-Kiskun megyében például várhatóan az újra beruházó cégeknek köszönhetően az őszi időszakban szakmunkára, de nyelvtudással rendelkező, rugalmas munkaerőre is szükség lesz - állítja a Work Force Személyzeti Tanácsadó Kft. A munkavállalók aktuális munkaerőpiaci kereslet-kínálattal való megismertetésére, valamint a hatékony munkakeresési technikák átadására a vállalat ezért országos Karrier Road Show-t indít, melynek első helyszínéül szeptember 7-én kecskeméti irodája szolgál majd.
hir6.hu, 2010. Szeptember 02. 17:48
Átmeneti a forint gyengülése a svájci frankkal szemben és a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) nem kell kamatot emelnie az árfolyam rövid távú ingadozása miatt - jelentette ki Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
hir6.hu, 2010. Szeptember 02. 15:21
Válságkezelés és váltóállítás - ez lesz a címe a Magyar Közgazdasági Társaság 48. Közgazdász-vándorgyűlésének, amelynek Szeged ad otthont 2010. szeptember 30. és október 2. között. A magyar közgazdász-társadalom legnagyobb éves rendezvényére az ország minden pontjáról több mint félezer közgazdászt, gazdasági szakembert várnak a szervezők. A konferencia két plenáris és hat szekcióülésén mintegy 60 előadást hallgathatnak majd meg a résztvevők.
hir6.hu, 2010. Szeptember 02. 14:29
A K&H Bank nem hárítja át az ügyfelekre a bankadó terhét akkor, ha az intézkedés valóban csak egyszeri, átmeneti lesz, ellenkező esetben azonban a bank nem tudja betartani ezt az ígéretét - hangsúlyozta Hendrik Scheerlinck, a K & H Csoport vezérigazgatója.
hir6.hu, 2010. Szeptember 01. 14:34
Adóssága miatt lefoglalják a Malév repülőgépeit? Az állam a napokban 5,7 milliárd forint villám-átutalásával sietett a Malév segítségére, amikor az amerikai lízingpartner le akart foglalni néhány gépet a társaság 3 milliárdos adóssága fejében - értesült a Figyelő, melyről a legfrissebb csütörtökön megjelenő számában ír.
hir6.hu, 2010. Szeptember 01. 13:18
Ötödik alkalommal írta alá a Budapest Bankkal szerda délelőtt az éves támogatási szerződést a Békéscsaba 1912 Előre Kft. Ennek értelmében a 2010/2011-es szezonban a békéscsabai női kézilabda csapat Budapest Bank - Békéscsabai Előre NKSE néven szerepel.
hir6.hu, 2010. Szeptember 01. 12:56
A buszos szakszervezetek információi szerint a BKV-nak napi 3,5 millió forintba kerül a két alvállalkozótól bérelt 25 jármű, amelyeket azért állítanak forgalomba, mert a közlekedési cégnek nincs elég forgalomképes busza.
hir6.hu, 2010. Szeptember 01. 07:43
Az EU Gateway Program 2008. júniusában indult, célja, hogy professzionális, személyre szabott tanácsadással és szolgáltatásokkal segítse azokat az Európai Unió tagországaiban működő vállalkozásokat, melyek a Japánban illetve Dél-Koreában történő üzleti megjelenésben potenciális lehetőséget látnak. A program lehetőséget kínál egy üzleti héten történő részvételre a célország(ok)ban.
hir6.hu, 2010. Augusztus 31. 17:49
Árvízkárosult és hátrányos helyzetű családokat, valamint saját környezetüket is hasznos tanácsokkal segíthetik azok a humánsegítő szakemberek, akik elvégezték a Családi Kasszasikerek Program pénzügyi öngondoskodási továbbképzését.
hir6.hu, 2010. Augusztus 31. 13:59
A világ vezető ízesítő- és illatanyag gyártója, a svájci székhelyű Givaudan augusztus 31-én jelentette be, hogy Magyarországon, Makón tervezi megépíteni a legmodernebb technológiát alkalmazót üzemét.
hir6.hu, 2010. Augusztus 31. 13:38
A békéscsabaiak szerint nélkülözhetetlen a szennyvíztisztítás és a csatornázás fejlesztése a városban - derült ki a csabai lakosság körében idén júliusban végzett 400 fős reprezentatív közvélemény-kutatásból. A város lakossága egyöntetűen támogatja a Békéscsabán jelenleg folyó legnagyobb beruházást - állítja a kutatás.
hir6.hu, 2010. Augusztus 31. 13:22
Továbbra is csökken hazánkban a napi fogyasztási cikkek piaca. 2010 első félévében a háztartások által napi fogyasztási cikkekre kiadott összeg az infláció ellenére is fél százalékkal csökkent az előző év hasonló időszakához képest - derül ki a hazai kiskereskedelem helyzetéről a GfK Hungária által készített első féléves jelentés, a Kereskedelmi Analízisek legfrissebb eredményeiből.
hir6.hu, 2010. Augusztus 31. 10:31
2010. október 15-én a Marketing Commando szervezésében kerül megrendezésre az Online Marketing Expo. A rendezvény célja, segítséget nyújtani az internetet használó kisvállalkozások számára az eredményes online marketinghez.
hir6.hu, 2010. Augusztus 31. 07:42
Több a megyében működő közművelődési intézmény konzorciumának tagjaként egy uniós pályázatnak köszönhetően a gyulai Mogyoróssy János Városi Könyvtár is mintegy 15 millió forintot költhet fejlesztésekre.
hir6.hu, 2010. Augusztus 30. 15:24
Tavaly Albánia, Kambodzsa és Nicaragua összesen 1,8 milliárd forintnyi tartozását egyenlítette ki Magyarországgal szemben - derül ki a 2009-es zárszámadási törvényből. Ezen hiteleket még a Magyar Népköztársaság kormánya nyújtotta a testvéri/baráti országoknak - írja a napi.hu.
hir6.hu, 2010. Augusztus 30. 12:02
A tevékenyégre jellemző keresettel kapcsolatos indítvány tárgyalásával ma kezdi az őszi ülésszakot a nyári szünetről visszatérő Alkotmánybíróság (AB). Most kerül másodszorra a testület elé az indítvány, így akár az is elképzelhető, hogy döntést hoznak az ügyben - napi.hu.
hir6.hu, 2010. Augusztus 30. 11:08
A Győr ökológiai lábnyom számítását végző Innovációval a Fenntartható Fejlődésért Egyesület is csatlakozott a Global Footprint Network nevű nemzetközi szervezethez és ezzel négyre emelkedett a szervezet magyar tagjainak száma. Az ökolábnyom fontosságát hirdető nemzetközi szervezetnek jelenleg 80 tagja van szerte a világon, a tagok nagy része európai (például Best Foot Forward, Water Footprint Network), de számos jelentős amerikai, ázsiai, ausztráliai és afrikai szervezet is tag. A magyar tagok között találhatjuk a Budapesti Corvinus Egyetemet, a KÖVET Egyesületet a Fenntartható Gazdálkodásért, a Dandelion Környezetvédelmi és Szolgáltató Kft-t, és most már a győri Innovációval a Fenntartható Fejlődésért Egyesület is.
hir6.hu, 2010. Augusztus 29. 19:08
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint továbbra sem kizárt a magyar kormány és az IMF hitelmegállapodásának megújítása az őszi választások után - írja a napi.hu.
hir6.hu, 2010. Augusztus 29. 12:24
A Ryanair vezérének legújabb ötlete alapján a fapados légitársaság akár a padokat is kiszerelné, hogy még olcsóbbá tegye az utazást - írja a napi.hu.
hir6.hu, 2010. Augusztus 29. 08:50
Két, összesen 5,3 milliárd forintos folyószámla hitelkeret megújítására írt ki közbeszerzési pályázatot a MÁV Magyar Államvasutak - derül ki a közbeszerzési értesítőből.
hir6.hu, 2010. Augusztus 28. 17:10
A Magyar Energia Központ Nonprofit Kft. ügyvezetőjének nevezte ki Andrási Miklóst, a MÁV Zrt. korábbi elnökét a nemzeti fejlesztési miniszter.
hir6.hu, 2010. Augusztus 28. 14:10
Egy szolnoki cég vezetői dolgozóik munkabére után nem fizettek be több mint 200 millió forint járulékot; az adócsalás miatt a gyanúsítottak akár nyolc év szabadságvesztést is kaphatnak - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője.
hir6.hu, 2010. Augusztus 28. 12:06
Befejeződött Békéscsabán azoknak az utaknak a felújítása, amelyekre a város pályázati forrásokból valósított meg.
hir6.hu, 2010. Augusztus 28. 08:08
Négyszáz milliós beruházásként épült fe Gyula második négycsillagos szállodája, amelyet pénteken a sajtó képviselőinek is bemutatattak a tulajdonosok. Az első néhány hét tapasztalata azt mutatja, hogy a vendégek körében van igény a minőségi szálláshelyekre a városban.
hir6.hu, 2010. Augusztus 27. 18:23
Viszonylag stabil devizapiaci környezetben gyengült a forint pénteken. Az eurót délután 16 órakor 284,40 forinton jegyezték, szemben a délelőtti 283,04 és a csütörtöki 283,15 forintos árfolyammal.
hir6.hu, 2010. Augusztus 27. 09:24
Az utóbbi három-négy évben megnyílt szállodák mindegyike komoly anyagi nehézséggel küzdhet a 20-25 százalékkal csökkenő árbevétel miatt, vagyis a szállodai csődhullám, illetve ennek a veszélye számos szállodát érinthet - mondta a Napi Gazdaságnak Galla Gábor, a Tourconsult Kft. ügyvezető igazgatója.
hir6.hu, 2010. Augusztus 27. 07:32
Ünnepélyes keretek között adták át a Harruckern gyulai központjának új épületegyüttesét. Az új kollégiumi és oktatási épületegyüttes 250 diák számára biztosít férőhelyet, továbbá 8 tanterem, impozáns tanácskozó terem és szociális blokkok is helyet kapnak az épületbe.
hir6.hu, 2010. Augusztus 26. 14:24
Másfél éves átépítés után októberben megnyitja kapuit a felújított kaposvári fürdő. Az első ütemben a 25 m-es medencét, a tanmedencét, a kozmetikai és fitnesz helyiségeket, illetve az éttermet vehetik birtokba a látogatók, november végétől pedig a gyógyászatot és a termál részleget is, ezzel pedig be is fejeződik a fürdő teljes körű átalakítása.
hir6.hu, 2010. Augusztus 26. 13:16
A felszámoló Invest Almanach Kft. piacra dobta a több évtizedes múltra visszatekintő Nád-Ker Nádtermelő és Kereskedő Zrt. vagyonelemeit, összesen 69 millió forintos irányáron - tudta meg a Napi Gazdaság. A hitelezőivel szemben több mint százmillió forint adósságot felhalmozó, dinnyési székhelyű társaság vagyonát most először hirdették meg értékesítésre.
hir6.hu, 2010. Augusztus 26. 09:33
Nincs vevő az Egervin felszámolás alatt álló jogutódjára. Ezer szőlőtermelő megélhetése vált kétségessé - írja a Figyelő legfrissebb száma.
hir6.hu, 2010. Augusztus 25. 16:20
Szerdán kora délután történelmi mélypontra került a forint a svájci frankkal szemben, a bankközi kereskedelemben a frank árfolyama átlépte a 219 forintos küszöböt és 219,07 forinton is jegyezték, mielőtt ismét visszatért volna a határ alá.
hir6.hu, 2010. Augusztus 25. 15:02
A hazai vásárlók a legtudatosabbak közé tartoznak Kelet-Európában. Honfitársaink 82 százaléka állítja magáról, hogy vásárlásait tudatosan megtervezi előre. Emellett a hazai vevők több mint fele vásárlás közben rendszerint gyors döntést hoz a bolton belül - derül ki a GfK Hungária Shopper VIP kutatásából. Szintén racionális vásárlási döntés a jellemző Ausztriában, Szlovákiában és Csehországban is. A déli régió - a bolgároknál, a szerbeknél és a horvátoknál - sajátossága pedig az élményszerű, nézelődő vásárlás.
hir6.hu, 2010. Augusztus 25. 09:02
Jövőre akár osztalékot is fizethet hosszú szünet után az OTP Bank - mondta Csányi Sándor elnök vezérigazgató a Napi Gazdaságnak. Ha a piac visszaigazolja a bank eredményeit, akkor nem elképzelhetetlen a részvényeknél a korábbi árfolyamcsúcs meghaladása sem.
hir6.hu, 2010. Augusztus 24. 21:22
Lakossági fórum keretében vitatta meg az endrődi Hármas-Körös híd körüli kerékpárút kérdését a gyomaendrődi önkormányzat és a lakosság érintett része.
hir6.hu, 2010. Augusztus 24. 19:06
Magyarország folytatni fogja a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) megszakadt tárgyalásokat, és várakozásai szerint ősszel megegyezést ér el - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kérdésre adott válaszai alapján a Bloomberg. További részletekkel ugyanakkor nem szolgált a tárca a lehetséges megállapodás tartalmával kapcsolatban - írja a napi.hu.
hir6.hu, 2010. Augusztus 24. 11:04
Lassan itt a nyár vége, de a magyarok több mint a fele augusztusban, 15 százalékuk pedig szeptemberben utazik nyaralni. Sokan autóval vágnak neki az útnak, ilyenkor az utazók mellett a gépjárművek biztonságáról is ajánlott előrelátóan gondoskodni.
hir6.hu, 2010. Augusztus 24. 10:37
Augusztus 17. és 22. között, a jubileumi Húshigiénai és Húsvizsgálati Világkongresszus, illetve a köré szervezett I. Fenntartható Élelmiszerlánc Világtalálkozó keretein belül rendezték meg Szigetváron a „Disznósajtok és Kenőmájasok Bajnokságát". A Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. öt májassal nevezett a rangos eseményre. A versennyel párhuzamosan kiállítás is zajlott a helyszínen, ahol a résztvevők megkóstolhatták, majd szavazólapon véleményezték az előállítók különböző termékeit - ezek alapján a Gallicoop májasai lettek a legjobbak 2010-ben.
hir6.hu, 2010. Augusztus 24. 09:27
Az első félévben hatvanmilliárd forintos többlet keletkezett a főváros költségvetésében, amely az időarányosnál gyorsabban teljesülő költségvetési támogatásoknak, illetve a lelassult beruházások miatt a felújítási kiadások drasztikus visszaesésének az eredője - írja a napi.hu.
hir6.hu, 2010. Augusztus 23. 17:06
Birtokba vették a desedai kerékpárút új, 4 kilométeres szakaszát a bringások Kaposváron. A hétfő délutáni átadáson Szita Károly elmondta: a következő év végére teljes egészében elkészül a tó körüli út, sőt, azzal egyidejűleg egy ökoturisztikai útvonalat is kialakítanak, valamint megkezdik a Deseda élővilágát bemutató látogató központ építését is.
hir6.hu, 2010. Augusztus 23. 15:08
Augusztus 20-án, pénteken egésznap nem volt net, tv és telefonvonal az anyacégünk által nyújtott szolgáltatásokból a házunkban. Már csütörtök kora délután sem, és csak szombat dél körül állt helyre a világ(háló). Ez ugye uszkve: 48 óra. Miközben a hétfői vihar alatt fütyülve topon volt a jelerősség. És az sem mellékes: már vagy két hete egy másik szolgáltató, egy neokábeltv alvállakozói (ez mindig egy rohadt nagy pajzs) is barkácsolnak a házunkban. Egy modern népmese - szánalmas konklúzióval.
hir6.hu, 2010. Augusztus 23. 14:30
Az előzetes várakozásoknak megfelelően a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa (mt) mai kamatdöntő ülésén változatlanul hagyta az irányadó rátát, amely így továbbra is 5.25%-on áll. Ez sorrendben már a negyedik egymást követő olyan kamatdöntő ülés volt, amelyen nem történt érdemi változtatás a monetáris kondíciókban, miközben 2010. áprilissal bezárólag tíz egymást követő hónapban került sor kamatcsökkentésre.
hir6.hu, 2010. Augusztus 23. 11:30
A gazdasági válság miatt 20-25 százalékkal csökkenő magyar díszburkolat-piacon folyamatos fejlesztéseinek köszönhetően, 2010. közepére piacvezető pozícióba került a Leier Cégcsoport. A hazai piacon többi termékével is meghatározó építőanyag-gyártó cég térburkoló és kertépítő termékeinek forgalmában az év végére az építőipart kiemelten sújtó válság ellenére eléri, sőt a tervek szerint meg is haladja a 2009-es forgalmat. A siker az új termékeknek, elsősorban a Leier-Kaiserstein termékcsaládnak köszönhető - mondta Brieber László, a Leier Hungária Kft. díszburkolat üzletágvezetője.
hir6.hu, 2010. Augusztus 23. 09:11
A kínai ZTE építi ki a Telenor Magyarország 4G mobil hálózatát - írja a napi.hu.
hir6.hu, 2010. Augusztus 22. 20:12
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) valószínűleg rontja Oroszország idei inflációs és gazdaságnövekedésével kapcsolatos előrejelzését az országot sújtó aszály miatt - írja a napi.hu
hir6.hu, 2010. Augusztus 22. 16:39
Egyszerűsített vállalkozói adóból (eva) júliusban 40,5 milliárd forint, az első hét hónapban 87,1 milliárd folyt be a költségvetésbe a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartási adatai szerint.
hir6.hu, 2010. Augusztus 22. 10:11
Magyarország villamos energia igényének 12-szeresét lehetne előállítani napenergiából úgy, hogy a napelemek nem vennének el helyet a mezőgazdaságtól.
hir6.hu, 2010. Augusztus 21. 16:42
Nyílt levélben tiltakozik több nagy német vállalat vezetője az Angela Merkel kancellár tervezte új, a nukleáris energiaipart érintő adója ellen - írja a napi.hu.
hir6.hu, 2010. Augusztus 21. 11:10
A Fővárosi Gázművek Zrt. - az általa indított nyílt közbeszerzési felhívásban - nem tudta pontosan meghatározni, hogy mennyi szennyezett talajt kell kicserélni az Óbudai Gázgyár területén, ezért a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) megsemmisítette a felhívást, és az azt követő döntéseket az ügyben - a határozat a Közbeszerzések Tanácsa honlapján jelent meg - írja a napi.hu.
hir6.hu, 2010. Augusztus 20. 17:40
A modern internetes rendszerek arra is lehetőséget adnak, hogy kényelmesen és gyorsan változtassuk befektetéseink összetételét. Vannak azonban, akik ezt hajlamosak túlzásba vinni, túl aktívan kezelik portfóliójukat, amivel akár bukhatnak is - írja a napi.hu.
hir6.hu, 2010. Augusztus 20. 10:20
Szeptemberben a kecskeméti Mercedes gyár épületei szerkezetkész állapotban lesznek, év végéig pedig valamennyi berendezés a helyére kerül - mondta az MTI-nek a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. kommunikációs vezetője. Sztipichné Kozári Edina elmondta: a rendkívül csapadékos,szélsőséges időjárás ellenére is a tervezett ütemben halad az építkezés, a létesítmények kialakításán naponta átlagosan 500-900 szakember dolgozik, az épületek a terveknek megfelelően szeptemberben szerkezetkészek lesznek. Ezt követően 2010 végéig a gyár összes berendezése is a helyére kerül.
hir6.hu, 2010. Augusztus 19. 17:21
Miközben mindennapi hír a sajtóban, hogy a kormányzat és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete szabályozói oldalról, a pénzintézetek pedig egyedi kötelezettségvállalásokkal, akciókkal igyekeznek a devizaadósok terheit legalább néhány ezer forinttal csökkenteni, egy július elsejétől bevezetett jogszabályváltozás nyomán a bajba került adósokra több százezer forintos többletteher rakódhat.
hir6.hu, 2010. Augusztus 19. 15:29
Ma hivatalosan is átadták a 180 kis- és nagycsoportost befogadó Bóbita Óvodát, amely egyben Törökbálint első öko-óvodája. A 2008-ban indult, 817 millió forintos beruházás 250 millió forint EU-s támogatással és 567 millió forint összegben Törökbálint Város Önkormányzata saját forrásainak felhasználásával valósult meg. A környezetbarát és akadálymentes létesítményben a gyermekek a kompetencia alapú oktatásnak köszönhetően már kiskorban elsajátíthatják az egész életen át tartó tanulás képességét, valamint az épületnek és a nevelőknek köszönhetően megértik a környezettudatosság fontosságát.
hir6.hu, 2010. Augusztus 19. 10:31
Bár az idei nyár utolsó hosszú hétvégéjétől még sokat várnak a balatoni vendégfogadók, az már biztos, hogy a forgalommal csak kevesen dicsekedhetnek majd. A nívós wellness-szállodákat, valamint a kerékpáros turistákat, golfozókat és vitorlázókat fogadó és kiszolgáló helyeket kivéve a múlt évhez képest a forgalomcsökkenés szinte mindenütt elérte a 15 százalékot - írja csütörtöki cikkében a Napi Gazdaság.
hir6.hu, 2010. Augusztus 19. 08:56
Lárár János Hódmezővásárhely polgármestere és Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter avatta fel szerda este a város első négycsillagos szállodáját.
hir6.hu, 2010. Augusztus 18. 17:41
Idén négy százalék lehet az államháztartás hiánya a Költségvetési Tanács legújabb elemzése szerint, változatlan feltételek esetén a jövő évi hiány 4,2 százalék lenne a konvergencia-programban vállalt 2,9 százalékkal szemben, abban az esetben, ha a bankadót nem vetnék ki. A tanács 2011-re háromszázalékos gazdasági növekedést vár 3,4 százalékos infláció mellett - írja a napi.hu.
hir6.hu, 2010. Augusztus 18. 14:14
A múlt hét végén kezdődött heves esőzések és viharok miatt folyamatosan érkeznek a kárbejelentések a Generalihoz. Szerda reggelig az időjárás miatt 2600 új kárbejelentést regisztráltak a biztosítótársaságnál, melynek 50%-a viharok, 30%-a villám, míg 10-10%-a felhőszakadás és jégeső miatt keletkezett. A biztosító május óta több mint 75 ezer elemi kárbejelentést vett fel, ezek becsült kárértéke meghaladja a 10 milliárd forintot. A kárbejelentések több mint 80 százalékát a Generali már lezárta.
hir6.hu, 2010. Augusztus 18. 11:25
Az olcsóbb műanyag palackos, a folyós/kimért, és a kannás borokból többet, míg az üveges borokból kevesebbet vásároltunk a tavalyi évben - derül ki a GfK Hungária háztartások privát fogyasztását vizsgáló Háztartáspanel adataiból. Ezáltal 2009-ben már minden ötödik liter bort műanyag palackos kiszerelésben vásároltunk meg, miközben az üveges kiszerelés aránya visszaesett. Továbbra is a vörösbor a legkedveltebb hazánkban, melyből 15 százalékkal többet vásároltunk a tavalyi évben. Jó évük volt tavaly a rozéboroknak is, hiszen 50 százalékkal több fogyott ebből a fajtából.
hir6.hu, 2010. Augusztus 18. 09:21
Úgy tűnik, a nagy fuvarozó vállalkozások betartják ígéretüket, és elkezdték itthon tankolni az európai utakra induló kamionjaikat: júliusban meglódultak a gázolaj-eladások Magyarországon - írja a napi.hu.
hir6.hu, 2010. Augusztus 17. 17:38
A zárásban alaposan megöntözték a magyar piacot, leginkább a Richternek és a Magyar Telekomnak jutott ki a jóból, a BUX azonban még így is pluszban zárt kedden - írja a napi.hu.
hir6.hu, 2010. Augusztus 17. 15:38
Miközben egyre több hazai vállalkozás dönt amellett, hogy éves fenntarthatósági jelentésben mutatja be nem pénzügyi eredményét, illetve teljesítményét, a tapasztalatok szerint az ilyen jelentésekre vonatkozó formai és tartalmi elvárásokkal kapcsolatban máig sok a félreértés. A legjellemzőbb tévedések kiszűrésével a cégek átláthatóbb, és a céljukat sokkal hatékonyabban szolgáló jelentéseket készíthetnek.
hir6.hu, 2010. Augusztus 17. 15:31
Továbbra is rossz egyes német ingatlanalapok likviditási helyzete, ami a hazai alappiacon is 7,2 milliárd forintnyi befektetés befagyását okozza. A május végén három hónapra felfüggesztett CS Euroreal alap felfüggesztését ugyanis legfeljebb kilenc hónapra meghosszabbították - írja a napi.hu.
hir6.hu, 2010. Augusztus 17. 11:52
Az irodai megoldásokkal foglalkozó Ricoh Csoport tovább erősítette helyzetét a legjobban irányított vállalatok európai rangsorában, ugyanis az EFQM, 5 csillagos Recognised for Excellence (Elismerés a Kiválóságért) tanúsítványban részesítette a vállalatot.
Legolvasottabb
Gazdaság
- Tovább javul a magyarországi használautó-piac
- Tovább javul a magyarországi használatutó-piac
- A becsültnél jóval olcsóbb lesz a Baross tér rendezése
- Továbbra is Kovács Árpád a közgazdasági társaság elnöke
- Szerény magyar érdeklődés az osztrák munkahelyek iránt
- Állásbörze: Gyomaendrődre látogattak el a legtöbben
- Kölcsönbankár visszajár " Az Erste Bank új magyarországi vezére
- Új elnököt kapott a Gyulai Idegenforgalmi Egyesület
- A bürokrácia visszaszorításával segítené a vállalkozásokat a kormány
- A szeghalmi kistérségben csökkent az álláskeresők száma



